Kónya Katalin: „A gyengénlátó gyermekek elképesztő agymunkát végeznek nap mint nap”

Már fiatalon tudta, pedagógus lesz. Egy tanára biztatására a gyógypedagógia felé vette az irányt, azon belül is a látássérültek gyógypedagógiájába szeretett bele. Lassan harminc éve van a pályán, a Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma többcélú gyógypedagógiai intézmény igazgatójaként pedig mindent elkövet, hogy a látássérült gyermekek és szüleik a létező leghatékonyabb segítséget kapják. Kónya Katalin mesél.

„Bár a családomban nincs pedagógus, már nagyon korán tudtam, ez a pálya lesz az utam”  – meséli Kónya Katalin, aki annyira komolyan gondolta ezt, hogy már az általános iskola után pedagógiai szakközépiskolában tanult tovább. – A gimnázium gondolata mindig nagyon unalmasnak tűnt, gyerekfejjel úgy képzeltem, hogy ott „csak” általános dolgokat lehet tanulni, ellenben egy szakközépiskola sokkal többet ad. Nem tévedtem. Rengeteg hasznos tantárgyunk volt, amivel számtalan irányba el lehetett indulni. A gyógypedagógia szakterületét a pedagógia-pszichológia tanárom vetette fel, egy tanulmányi verseny kapcsán javasolta, hogy írjak az autizmusról. Időben ekkor a ‘90-es évek vége felé járunk, és mivel alig volt tudásunk a témáról, eljártam Miskolcon egy olyan napközibe, ahol autistákat is fogadtak. Nemcsak a pályázati anyag készült el, de a gyógypedagógia szak gondolata is megszületett bennem. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára jelentkeztem, amit 1999-ben kezdtem el. Külön autizmus szak akkoriban még nem volt, ezért az ‘értelmileg akadályozottak’ és a ‘látássérültek’ lett a két választott szakom. Utóbbit ugyan kizárásos alapon választottam, mégis ez lett az, amit igazán megszerettem. Tulajdonképpen a tanulmányaim óta ezen a pályán vagyok.”

Kónya Katalin negyedéves főiskolás volt, amikor a Gyengénlátók Általános Iskolájának részmunkaidős alkalmazottja lett. Utazó gyógypedagógusként az intézmény módszertani intézetében kezdett el dolgozni. Óvodásokkal, általános iskolásokkal és középiskolásokkal foglalkozott egy rövid ideig.

„Bár a gyógypedagógiának az oktatás is gyönyörű része, engem a rehabilitáció valamiért mindig sokkal jobban izgatott, egészen pontosan az, hogy az érintettek saját lehetőségeikhez mérten hogyan tudják a legmagasabb önállóságot elérni” – magyarázza a gyógypedagógus, aki pár évre a felnőtt rehabilitáció felé is tett némi kitérőt. Munkája során nemcsak a felnőttként látássérültté válók boldogulását segítette, de sok olyan veleszületett látássérültet is, akik valamikor koraszülöttként születtek. – Sokak számára felnőtt korban válik fontossá, hogy megtanuljanak önállóan közlekedni, háztartást vezetni, gyereket vállalni és gyermeket nevelni. Minden szépségével és nehézségével együtt nagyon szerettem ezt a civil pályát, rendkívül értékes időszaka volt az életemnek, rengeteget tanultam és tapasztaltam” – mondja Kónya Katalin, aki második gyermeke érkezése után tért vissza a Gyengénlátók Általános Iskolájába, ahol előbb a Módszertani Intézet vezetője, majd 2021-ben az intézmény főigazgatója lett.

A Gyengénlátók Általános Iskolája

„Az intézményben a tanulók többsége látássérült, ép intellektusú vagy enyhe értelmi fogyatékos, akik gyakran tanulási nehézségekkel is küzdenek. A tanulók harmada koraszülött. Óvodánk ugyan nincsen, intézményünk utazó gyógypedagógusai már óvodáskorban segítenek: a látássérült gyerekek egyéni fejlesztéseket és kiscsoportos iskola-előkészítéseket kapnak. Nagyon fontos, hogy a gyengénlátó kisgyerek már három-négyéves korban segítséget kapjon, az intenzív fejlesztésre ugyanis óvodás korban van a legnagyobb szükség, ez egy nagyon szenzitív időszak. Mi szakemberek jól látjuk, mennyivel jobban boldogulnak az iskolában azok, akikkel már óvodában foglalkoztak. A mi intézményünkben harminc éve működik országos csoportos iskolaelőkészítő. Mivel egy-egy megyében alig egy-két gyengénlátó gyermek van, helyben nem nagyon van lehetőség ilyet szervezni. Az előkészítő azok előtt is nyitva áll, akik nem a mi iskolánkban szeretnék megkezdeni  tanulmányaikat”  – magyarázza a gyógypedagógus intézményvezető, és elmondja, hogy a gyerekek felkészítésével párhuzamosan működik a Szülők Iskolája programjuk, ahol a felnőttek egy éven át minden létező információt megkapnak.

Szomorú körülmény, hogy e lehetőségről nem minden érintett tud. Korábban az iskola a szakszolgálattól megkapta a látássérült gyermekek szakvéleményeit, az iskola pedig fel tudta venni a kapcsolatot a szülőkkel. Adatvédelmi okokból mára ez a rendszer megszűnt. Vagy az óvoda vagy a szülő veszi fel a kapcsolatot a gyengénlátók iskolájával. – Mivel nagyon esetleges, hogy ránk találnak a szülők, minden lehetséges csatornán elmondjuk, bátran keressenek bennünket tudásért, információért, tanácsért, fejlesztésért, eszközpróbáért” – hangsúlyozza Kónya Katalin.

„Októberben, a látás világnapja alkalmából minden évben megszerveznek egy gyermekszemészeti továbbképzést, ahol rendre a meghívottak között vagyunk. Itt újra és újra elmondjuk a gyerekszemészeknek, hogy irányítsák hozzánk azokat a gyerekeket, akikről úgy gondolják, hogy gyengénlátók. Ha ők orvosi értelemben már nem is tudnak többet segíteni, akkor is van tovább. A szülők tájékoztatás nélkül el vannak veszve az ellátórendszerben, fontos, hogy minél többen legyünk, akik irányt mutatnak nekik. Ha minket megkeres egy szülő, minden információval ellátjuk, kezdve onnan, hogy milyen nyomtatványt kell kitölteni, hol kell a pedagógiai szakoszolgálatnál jelentkezni. Gyakran elég egy-két mondat arról, hogyan tovább” – mondja az igazgató, és felhívja a figyelmet, az első és legfontosabb lépés, hogy a szülő felkeresse a szakértői bizottságot, hogy megállapítást nyerjen: a gyermek saját nevelési igényű. Bár sokan nem tudják, de az ép intellektusú, de érzékszervi sérült gyermek ugyanúgy SNI, mint az értelmi tanulási nehézségekkel küzdő gyermek. Ahhoz, hogy a gyermek pedagógiai segítséget kapjon, szükséges a szakvélemény. – A szakszolgálat döntésén múlik, hogy az intézményünkben ki kaphat tanulói jogviszonyt, ahogy arról is, hogy ki kerülhet be az utazó gyógypedagógusi ellátásba” – teszi hozzá a pedagógus. 

Harminc százalék alatt

„A gyengénlátás egy nehezen megfogható és diagnosztizálható terület, hiszen a gyermek lát, de nem jól. Egyértelmű a helyzet, ha valaki vak, de ha gyengénlátó, gyakran még a tulajdon szülője sem tudja, mennyire lát jól vagy rosszul. Sokan nem tudják, hogy a gyengénlátó gyerekek jelentős része miért nem visel szemüveget: látóideg-probléma esetén nem oszt, nem szoroz, ha van a gyermeken szemüveg, hiszen nem a szemüvegtől lesz jobb a retina felbontása. Attól, hogy kinagyítjuk a képet, az még ugyanolyan életlen marad. Vannak olyan szemüveges gyerekek is, akik nagyon erős szemüveget viselnek, de az hiába van rajtuk, attól még nem lesz ép a látásuk, ők a szemüveggel együtt látnak annyira rosszul, hogy gyengénlátónak minősülnek, és csak mondjuk húsz százalékot látnak. Ezek az állapotok maradandók, javulás már nem nagyon várható. Ilyenkor már arra kell keresni a választ, hogy hogyan tudjanak a lehető legkönnyebben boldogulni” – magyarázza Kónya Katalin, és elmondja, míg egy ép látású ember, akár szemüveggel korrigálva, száz százalékot lát, addig egy gyengénlátó látásélessége harminc százalék alatt van. Az érintettek rengeteg nehézséggel szembesülnek: sokan az első sorból sem látják a táblát, de az is kérdéses, hogy a tankönyv betűi el tudják olvasni. – Ezt a helyzetet bonyolítja a látótér: a legtöbb gyermek, aki hozzánk jár, félszemes, vagyis az egyik szemét nem használja. Vagy egyáltalán nem lát vele, vagy a két szem között akkora a különbség, hogy a domináns szemet használja. Aztán ott van még a csőlátás, a látótérkiesés, a koraszülötteknél pedig a lézeres műtét miatt fellépő problémák. Náluk a retinán keletkező heges területek nem funkcionálnak, emiatt szórványos látótérkiesésük lehet. Ezeknek a gyerekeknek az olvasás azért jelent komoly gondot, mert nem biztos, hogy egyben látnak egy szót.

Vannak olyan betegségek, amelyek a színlátás – színtévesztés vagy színvakság – problémájával járnak. Ez is óriási nehézséget jelent. Egy gyengénlátó kisgyermek számára a színek óriási segítséget jelentenek. Sokan például az OTP Bankot nem a feliratról ismerik fel, hanem a jellegzetes zöld színéről. A buszmegállót sem a tábla alapján találják meg, hanem mert ott van egy narancssárga kuka. Ez az első információ, amit észrevesznek. Akinek nincs színlátása, egy fontos mankótól esik el. Amikor az iskolában kiadja a tanító néni az utasítást, hogy Vedd elő a piros ceruzádat!, egy színvak kisgyerek már itt elakad.”

Kónya Katalin elmagyarázza, aki gyengénlátókkal foglalkozik, annak a fényadaptáció fogalmát is ismernie kell, ugyanis rengeteg a fényérzékeny kisdiák. – Olyan fokú fényérzékenységük van, hogy sem az általános nappali fényt, sem az átlagos teremmegvilágítást nem képesek elviselni, a tantermekben sötét szemüvegben ülnek. Velük ellentétben vannak olyan diákok, akiknek óriási a fényigényük, ezért a tanuláshoz olvasólámpára van szükségük. Ezek a szemproblémák és azok variációi rengeteg egyedi esetet teremtenek, amikhez nagyon gyakran további nehézségek is társulnak. Vannak olyan diákok, akiknek ép ugyan a szeme, jól működik a látáshoz szükséges mechanizmus, viszont az agy nem tudja megfelelően feldolgozni a kapott információt. Ezt hívja a szakirodalom agyi feldolgozási zavarnak. A gyermek látja a karaktereket, a betűket, de nem áll össze a fejében a kép. És persze vannak olyan diákok, akik a látássérülés mellett diszlexiával, diszkalkuliával, ADHD-val is küzdenek. Bár ezek külön-külön nem súlyos problémák, ha együtt járnak, komoly kihívást jelentenek. Jár ide olyan gyermek is, aki fél oldalára bénult, aki nagyothalló, és olyan is, aki autizmussal él” – magyarázza a szakember, és hozzáteszi, az iskolában kis létszámú osztályokban dolgoznak, mert a látássérülés a létszám-számítás során háromszoros szorzót jelent. Egy osztályban maximum tizenkét gyermek lehet, ugyanis a látássérülés okozta sokféleség miatt sajátosak a nevelési igényeik.

„Alsó tagozatban a látássérült gyermekeket minden esetben látássérült szakos gyógypedagógus tanítja, ha ugyanis megalapozott az alsó tagozatos oktatás, a gyerekek pedig megtanulják a különféle nagyító eszközöket, berendezéseket használni, úgy felső tagozatra már jól funkcionálnak. Az ép intellektusú osztályban felső tagozatban már hasonló a működés, mint a hagyományos iskolákban, szaktanárok tanítják a tárgyakat. Szerencsére a mi tanáraink egy része szaktanár és gyógypedagógus is. Bár olyan ritka mint a fehérholló, vannak olyan pedagógusok is, akik nemcsak szaktanárok, de látássérült gyógypedagógusok is” – magyarázza az igazgató, és rávilágít, ma Magyarországon látássérült szakos gyógypedagógust csak az ELTE-Bárczi Gyógypedagógiai Főiskolán képeznek. Évente alig húsz hallgató végez. Bár ritkaságszámban megy a látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógus, és megtalálni őket nem könnyű, a Gyengénlátók Általános Iskolájában egy folyamatosan bővülő, frissülő nyilvántartást vezetnek, amelyben rögzítik, melyik szakember hol dolgozik. Sajnos vannak olyan megyék, ahol egyetlen látássérült szakos gyógypedagógus sincsen.

„A pedagógusképzésnek csak minimális szinten része az SNI. Maximum az alapinformációkat oktatják, de gyakorlati tanácsot, a pedagógiai munkát segítő tapasztalatot vagy bemutató órát nem nagyon szerveznek a pedagógus hallgatóknak. Az elméletet ugyan a világhálóról ma már könnyen el lehet sajátítani, a gyakorlatban ezt alkalmazni nem könnyű. Mi attól vagyunk komplex gyógypedagógia és módszertani intézmény, mert nemcsak a gyermekeket segítjük, de a szülőket, a pedagógusokat és a befogadó intézményeket is. Arra is van lehetőség, hogy iskolásoknak – például egy osztályfőnöki óra keretei között – elmondjuk, hogyan viszonyuljanak gyengénlátó osztálytársukhoz, szimuláció segítségével megmutatjuk, hogyan lát” – teszi hozzá Kónya Katalin.

Szegregált vagy integrált iskolában tanuljon a gyermek?

Az együttnevelés vagy különnevelés, avagy a szegregált és integrált oktatás dilemmája minden esetben egyedi elbírálást kíván, ahol a kulcsszerepet a szülő játssza. „Azt szoktuk tanácsolni a szülőknek, hogy gondoljanak arra, hogyan viselkednek a játszótéren. Van szülő, aki óvva védi a gyerekét, nem mozdul mellőle, és van szülő, aki könyvet visz a játszótérre, leül, belemerül, a gyerek pedig azt csinál, amit akar. Az óvó-védő szülő általában a szegregált iskolát választja, ahol rengeteg védelmet, pátyolgatást és támogatást kap a gyermek, a kevésbé aggódó szülő viszont a való életre akarja nevelni a gyermekét, ezért a többségi iskolába íratja. A döntés szülői attitűd kérdése” – mondja az igazgatónő, és elmondja, arra biztatják a szülőket, hogy mindig alaposan vizsgálják meg, melyik intézményben mit kap a gyermek, illetve mire volna szüksége.

„Míg a gyerekek egy része jól elboldogul, ha például 141 százalékos nagyításban kapja meg az olvasnivalót, vannak olyan látássérült kisdiákok, akiket a szaknyelv úgy hív, hogy aliglátók. Ők tíz százalék alatt látnak, nehezebben integrálhatók, hiszen speciális segítségre, nagyítóeszközökre vagy esetleg asszisztensre van szükségük. Egy harmincfős osztályban egy pedagógus megfeszülve sem tudja azt a kiemelt figyelmet biztosítani, amire szükségük lenne, nem beszélve arról, hogy az a másik huszonkilenc osztálytárs kárára lenne. Azzal is számolni kell, hogy ma már rengeteg diák küzd tanulási, viselkedésbeli és/vagy szociális problémákkal is. Egyetlen tanár nem tud százfelé szakadni” – mondja Kónya Katalin.

Iskolaválasztáskor számításba kell venni azt is, hogy iskola után mennyi plusz tanulnivalója lesz a gyermeknek. – Mi arra törekszünk, hogy ne vigyenek haza tanulnivalót, hiszen ők nem annyira terhelhetők, folyamatosan a képességeik határán dolgoznak. Elképesztő agymunkát végeznek nap mint nap. Nekik úgy kell memorizálniuk a tananyagot, hogy azt nem vagy rosszul látják. Nem lehet elvárni tőlük, hogy este hatkor még leüljenek tanulni. Márpedig egy többségi iskolában ez teljesen normális, és ha ott nem kap segítséget a házi feladatban, akkor ennek terhe a szülőre hárul. A szegregált iskolák mellett szól, hogy egy intézményen belül igyekszik biztosítani mindent, amire a gyermeknek szüksége lehet, legyen az logopédia, mozgásfejlesztés, konduktor, szomatopedagógus, tehetséggondozás, sport.

A sport különösen fontos kérdés. Egy többségi iskolában legtöbbször annyira féltik a gyengénlátó diákokat, hogy inkább leültetik őket a kispadra. A mozgás viszont rendkívül fontos az iskolapadban görnyedő látássérült gyerekeknek. Segít megelőzni a gerincdeformitást, hozzásegít az izomzat, a csontozat erősítéséhez. Ez a koraszülött gyermekek esetében hatványozottan igaz. Ezek a gyerekek alig húszkilósak, amikor bekerülnek hozzánk, még nem hozták be a lemaradásaikat. Fejletlen kéztőcsonttal igyekeznek szépen írni, és cipelik az iskolatáskájukat, miközben saját testsúlyukat is alig bírják el.”

Hétéves kollégisták

A szülőknek nemcsak abban kell dönteniük, hogy gyermekük melyik iskolában tanuljon tovább, de gyakran arról is, hogy hétévesen menjen-e kollégiumba vagy sem. „Mi országos beiskolázásúak vagyunk, és kollégiumi helyet is biztosítunk. Elképesztően nehéz meglépni, hogy elváljon-e valaki a hétéves gyermekétől úgy, hogy tudja, ez az iskola a legjobb, ami a gyermekével történhet. Érthető, hogy sokan nem képesek erre. Aki szülő, átérzi, mekkora súlya van ennek. Most is van két elsős kisdiákunk. Az egyikük Borsod megyéből, a másikuk Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett hozzánk.

Majdnem minden évfolyamon van egy olyan tanuló, ahol a család a gyermek tanulmányai miatt adják fel – teljesen vagy csak ideiglenesen – a vidéki életét. Ők az úgynevezett költöző családok. A szülők munkát váltanak, ha van testvér, őt kiemelik a megszokott közösségéből, és megpróbálnak új életet kezdeni. Vannak kétlaki, ingázó családok is: hétköznap Budapesten van az egyik szülő vagy nagyszülő a gyermekkel, hétvégén pedig utaznak haza.

Bár valamennyi látássérült gyermek helyzete más és más, egy biztos, a cél nemcsak a jó bizonyítvány, de az is, hogy részévé válhasson egy közösségnek.”