A főnővér és az ő mindennapjai

Azt hiszem, kevés olyan kórházi osztály van az országban, ahol egy főnővér 126 szakdolgozó munkájáért felel. Márpedig a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház újszülött, csecsemő- és gyermek osztályának hét részlegén dr. Andavölgyiné Tóth Márta ezt teszi évek óta, méghozzá nem is akármilyen lelkesedéssel.

Márta soha nem rohan, de mindig akad tennivalója, ami nem csoda, hiszen az osztályon – amelyen nyolc éve főnővér, ahol korábban főnővér helyettes volt – évente több ezer fekvő és járó, kiskorú beteget látnak el.

Élet, cél, sodródás

– Az élet furcsa, mert én soha nem készültem egészségügyi pályára, mégis itt találtam meg az életem célját, a pályát, amit nekem szánt a sors. Azt már egész fiatalon tudtam, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni, az óvónői pálya érdekelt és nagyon vonzott. Az általános iskola befejezése után véletlenül kerültem Fehérvárra az egészségügyi szakiskolába, amit bevallom nem nagyon szerettem, mert nem éreztem magaménak. Aztán amikor elkezdtünk gyakorlatra járni, megváltozott ez az érzés. A gyakorlatok a sebészeten már tetszettek, de oda nem vettek föl, amikor végzetem, így a gyermekellátásba kerültem. A csecsemőosztályon kezdtem nővérként 1982-ben, a gyermekosztályra később kerültem. Ott, munka mellett leérettségiztem, megszereztem a gyermek szakápolói képesítést, és szép lassan rájöttem, nekem még tanulnom kell – mesél élete egy szakaszának kanyarjairól a főnővér.

Közben évek teltek el, a kamasz lányból szép, fiatal, körbeudvarolt hölgy lett, aki 1988-ban férjhez ment, gyereket szült, közben dolgozott.

– Az első gyermekünk szültése után 1991-ben hívtak vissza a kórházba, de még akkor is azon töprengtem, jó lenne váltani, valami mást kellene csinálni. Úgy éreztem, a három műszak nem családbarát, nehezen illeszthető az olyan családi életbe, amilyenről én álmodtam. Akkoriban azt hittem, védőnőnek tanulok majd, az jobban beilleszthető a családi életébe. Ez ment a második szülésig 1994-ig. A gyesről már úgy hívtak vissza, hogy legyek a csecsemőn főnővér, ahova akkor a két intenzív is tartozott, így ezt 1996-tól elvállaltam, és akkor elkezdtem a főiskolát munka mellett – mondja a diplomás ápoló, akinek ez a kórház az első és máig egyetlen munkahelye.

– Itt maradtam, és ma már tudom, az életben soha semmi nem történik véletlenül. A szakmámat szeretem, a munkámat élvezem, mert hihetetlen összetett tudást igényel, és nagy felelősséggel jár. Néhány éve, amikor valakinek elmondtam, mi minden akartam lenni, és mennyire nem vonzott az egészségügy, azt válaszolta: De hát Márti, te itt minden lehetsz! És elgondolkodtam, mennyire igaza van. Mert itt taníthatok, lehetek pedagógus, ápolhatok, gondoskodhatok, lehetek védőnő, mivel sok a gyerek, kiélhetem a bennem megbújó óvónői hajlamom, és a vezető kvalitásaimnak is hasznát veszem. Örülök, hogy ide sodort az élet, ez lett a pályám, az életem hivatása.

A Székesfehérvári kórházban, a csecsemő- és gyermekosztályon, hét külön részlegen vannak a koraszülöttek, az egészséges újszülöttek, és beteg gyerekek, nullától tizennyolc éves korig. Ezt a túlzás nélkül mondható óriási osztályt a kétezres évek elején alakították ki, az újszülött osztály és a gyermekosztály összevonásával.

Egyedülálló kezdeményezés

– Az újszülött részlegen negyven ágy van, és a babák az édesanyjukkal vannak a szülés után. A csecsemő részlegen tizenkilenc az ágyszám. Ha a beteg babát még anyatejjel táplálja – szoptatja – az édesanyja, és nem igényel szoros megfigyelést, el tudjuk helyezni az anyával együtt. Öt ilyen szobánk van. A gyermek részleg huszonhárom ágyas, és itt is van néhány anyás kórterem, de az a tapasztalat, itt kevésbé veszik ezeket igénybe. A csecsemő-gyermek intenzív részlegünk nyolc ággyal üzemel, ahol főleg belgyógyászati jellegű szövődményekkel küzdő betegeket gyógyítunk. Sajnálatos tapasztalni, hogy sok a cukorbeteg gyerek, és a számuk egyre nő. A minap egy tizenhat hónapos babáról derült ki, hogy diabeteszes. Ide kerülnek a tüdő- vagy a mellhártyagyulladásban vagy az ezek szövődményeiben szenvedők, az agyhártya- és agyvelőgyulladásos gyerekek. Ezeknél a betegségeknél bizonyos esetekben szigorú elkülönítésre van szükség, ami megoldott. A mi koraszülött-újszülött intenzív részlegünk NIC minősítésű, és tizenhét ágyas. A neonatológusaink magasan képzett szakorvosok, a felszereléseink a mai kor követelményeinek megfelelőek. A koraszülöttek hűtését, és a NO lélegeztetést nem tudjuk megoldani, tehát akinek erre van szüksége, azt más intézménybe szállítjuk – sorolja Márta, majd kiemeli, hogy a gyermek sürgésségi ellátásban az ő intézményük úttörő szerepet töltött be. – Amikor Székesfehérváron ez elindult, egyedülálló kezdeményezésnek számított, ugyanis az országban még sehol nem volt gyermek sürgősségi részleg. Ez az jelentette, hogy az akut panasszal, vagy egy balesetet követőn, a gyerekkel nem a felnőtt sürgősségin kell várakozni, hanem itt, és nem a felnőtt ellátásban jártas szakember vizsgálja meg, hanem gyermekorvos. Az így érkező gyerekeket a sürgősségi megfigyelő egységben hat ágyon tudjuk elhelyezni, míg állapotuktól függően eldől, hogy az osztályra kerülnek vagy kivizsgálás ellátás után hazamehetnek. Az utolsó részleg, ami hozzám tartozik, a járóbeteg ellátást szolgálja. Itt szakrendelésekre, kontrollokra várják a tizennyolc év alattiakat, a neurológián, kardiológián, pulmonológián, endogrin diabetológián, gasztroenterológián. A kiskorú daganatosok nem a mi osztályunkra kerülnek.

Most, a járványos időszakban sok a beteg gyerek, legtöbben tüdő- és hörgőgyulladással, valamint tüdőszövődményekkel érkeznek. A kórház lehetővé teszi, hogy a tizennégy év alattiakkal az anya, ha akar, itt maradhat. Márta megérti az anyákat, hiszen ő is anya, és azt mondja, vannak vendégágyaik, és az elhelyezést mindig megoldják.

– Két lányunk van. Vivien jogász, a MOME-n dolgozik, humánpolitikával foglakozik, rendezvényeket szervez. Bianka, a fiatalabb, közgazdász és épp munkahelyet vált. Mondják is nekem gyakran, ők nem tudják elképzelni azt, hogy valaki egész életében egy munkahelyen dolgozik, mint én. De jó itt nekem. Ha néha akad egy-egy nehéz nap, akkor is. A problémákat meg tudom oldani, a munkatársaim magasan képzettek, lelkiismeretesek, szeretik a gyerekeket, tehát nincs okom panaszra. A gyerekek miatt maradtam, és itt is fogok maradni, amíg dolgozom. Fölemelő érzés azt látni, amikor a lábadozó kicsik, ahogy gyógyulnak, egyre többet jönnek-mennek a folyosón. Néha megállnak az ajtómban, kérdeznek, beszélgetnek, lehet őket szeretgetni, dajkálni kicsit. Szerencsés vagyok, hogy ezt, megélhetem, ahogy a Kisherceg is megélte… Hozzám a gyerekek kerülnek közelebb, nap mint nap egy lépéssel – elhallgat, az ajtóját nézi, mintha várná, hogy belép egy gyerek, majd hozzáteszi: – Ha nem itt dolgoznék, biztosan sok gyerekem lenne…

Dr. Andavölgyiné Tóth Márta nem tőzsgyökeres fehérvári. Móron született, és Csókakőn nevelkedett, a két testvérével együtt. Az idősebb húga mindössze két és fél évvel fiatalabb, ő a családjával Ausztriában él, egy iskolában dolgozik, pedagógiai asszisztens. A kisebbik húg, váratott magára, tizennégy évvel fiatalabb, és követette Mártát az egészségügybe. Itthon él, és a kórház, központi műtőjének főműtősnő helyettese.

– Az édesanyám ma is Csókakőn él, gyakran járok haza, látogatjuk a férjemmel, aki orosz-történelem szakos tanár, de nem pedagógusként dolgozik, a minisztériumon belül a tanügyigazgatással foglalkozik. És ha tehetik, jönnek a lányok is Csókakőre a nagyihoz. Anyukám szeretettel vár, és ilyenkor mindig kitalál valami meglepetést, a minap farsangi fánkot sütött. Édesapámat sajnos már elvesztettük.

A főnővér elmeséli, hogy ő is süt-főz, ha a gyerekei hazatérnek, sőt még arra is figyel, hogy a mexikói vő kedvébe járjon.

Kocsonya, kacaj, Kapri

– Bianka férjnél van. Egy táborban volt az Államokban, és ott ismerte meg a férjét, aki csodálatosan beilleszkedett a családba, jó humorú, helyes fiatalember. Ha főzök, mindent megkóstol. Imádja a magyaros, csípős ételeket, pörkölteket, a húslevest, de a főzelékekkel nem tud mit kezdeni, a kocsonyát pedig kifejezetten utálja. Nagyon nincs kibékülve a kocsonyával, pedig azt nem is szoktam főzni. Néha anyukámtól, barátoktól kapunk egy-egy tányérral, és ha kint hagyom a konyhapulton, mindenki odamegy, fölkiált, hogy jé kocsonya! És állva eszegetni kezdi. Ilyenkor a vejem azt mondja: ti azért eszitek állva, mert annyira ronda, hogy nem meritek az asztalra tenni. Ezen mindig jót derülünk. Egyébként ő szokott nekünk mexikói ételeket készíteni, van hozzá tehetsége. És nyaranta, a lányaim, és a barátaik, összejönnek a kertünkben, és tartanak egy nagy bulit, grillezéssel, sütögetéssel. Ez az Iszka parti! Ilyenkor mi teljesen átadjuk a terepet a fiataloknak, elvonulunk, vagy elutazunk – meséli Márta.

Márta a férjével kertes családi házban Iszkaszentgyörgyön él. Számára a teljes kikapcsolódást az olvasás adja, mindenevő könyvmolynak tartja magát. Most apás korszakát éli, hiszen egymás után olvasta Náray Tamás: Apám szerint, és Grecsó Krisztián: Apám üzent köteteit.

– A könyvek mellett más kultúrát is fogyasztunk, és a barátainkat sem hanyagoljuk el. A férjem a Teleki Blanka gimnáziumba járt, és a volt osztálytársaival máig egy baráti társaságot alkotnak. Velük rendszeresen találkozunk Budapesten, egyik részükkel koncertre, színházba megyünk, még színházfelelősünk is van, aki gondoskodik arról, mikor, hol, mit nézzünk meg. A csapat másik felével – ami tizenkét fős – pedig utazgatunk. Sokszor mentünk együtt a Balatonra, de voltunk Kaprin, Tirolban, láttuk Toszkánát, Horvátországot, Amalfi és Nápoly környékét, hogy csak néhányat említsek – mondja boldogan, aztán elárulja, az idei szervezésben nem vesz részt, csak annyit tud, hogy Szlovéniába fognak utazni, de hogy az ország mely részét, milyen nevezetességeket, szurdokokat, tavakat csodálnak majd, az meglepetés lesz számára.

No de egy ajtónyitás, és egy hiányzás, betegség bejelentése, a főnővért, az olasz álomból azonnal visszazökkent a valóságba.

– Az osztály nővéreinek létszáma a minimumfeltételeknek megfelel, de lehetnénk kicsit többen. Némi nehézségünk van most a nővérfonton, pedig nincs elvándorlás, stabil a gárda. Aki mégis menni kényszerül, azt az éppen aktuális élethelyzete kényszeríti rá. Az is előfordult a minap, hogy egy három gyerekes édesanya – aki innen ment gyesre – jelezte, jönne vissza dolgozni. Hosszan terveztük, ez miként oldható meg, de a család úgy döntött lehetetlen megoldani a gyerekeik logisztikáját, ha ő három műszakban nővérként dolgozik. Megértem, sajnálom, ő pedig sírva ment el – mondja szomorúan. – Régen, amíg tanítottam a nővér jelölteket, a gyermekápolókat, jobban álltunk. Itt voltak gyakorlaton, kötődtek az osztályhoz, hozzám is kicsit, megszerették a szakmát, és sokan itt maradtak a végzés után. Ezért nálunk sok szakápoló dolgozik.

Az osztály vezetője, Andavölgyiné Tóth Márta elmesélte, számára fontos, hogy a munkatársai érezzék, nem csupán a betegágy mellett számítanak rájuk, hanem a szabadidős programoknál is.

– Sok mindent csinálunk együtt, évente kétszer elmegyünk valahova egy nagy szabadtéri partira, ahol főzés sütögetés, nagy beszélgetetések és sok játék van. Ezekre a rendezvényekre a dolgozók a családtagjaikat, gyerekeiket is hozzák, és meghívjuk a nyugdíjasainkat is. Jó a csapatszellem, születésnapokat ünneplünk, időnként moziba megyünk együtt, amit a nővérek részlegenként is megtesznek. Ha valakinek problémája van, fordulhatnak hozzám, igénybe vehetik pszichológus segítségét, itt az osztályon, vagy kórház szinten az önkéntes lelki segítőket. Az osztályunkon előforduló nehéz, problémás dolgokat mindig átbeszéljük, tartunk egy esetmegbeszélést, hogy megelőzzük a kiégést, enyhítsük a lelki megterhelést. És a ritkán előforduló – talán az összevonás hosszú távú következményei miatti – személyes konfliktusok is hamar elsimulnak. Ezek kezelésében profik a részlegek vezetői. És hogy visszatérjek az ünnepnapjainkhoz, meg kell, említsem, a Koraszülöttek Világnapját. Számunkra az a csodanap! Nyitva a kórház, hozzák a babákat, jönnek a saját lábukon, zene szól, táncolnak, itt a bohóc dokik, sütizés van, és egy-egy bemutató, legutóbb például a népi hangszereké – hallom Mártától, akit szólít a kötelesség. Indul zsűrizni, hogy megválasszák az év asszisztensét.