Tündi és Peti története

2006 október 16-án elmentem az orvoshoz,mivel erős hányingerrel ébredtem már a 4. napja. Kiderült, hogy babát várunk! Nagyon örültünk, mert már szerettünk volna babát. Másnap elküldtek vér és vizelet vizsgálatra, amiből kiderült, hogy ikreket várok. Már van a családban ikerpár, úgyhogy valahol sejtettük, de nem számítottunk rá.
Teltek a hónapok, jártam rendszerinti terhesvizsgálatra, voltam genetikai UH-on is, ahol megállapították, hogy kisfiúk és egypetéjűek, mivel egy burokban vannak. A vizesedésen kívül semmi bajom nem volt, persze leszámítva a hányingeres korszakot,de ez normális.
Már a 28. hét betöltésén voltunk,a mikor egyik hétvégén szombat reggel nem mozogtak a kis fickók...legalábbis nem úgy ahogy a reggeli keléskor szoktak.
Nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Jött a vasárnap: a helyzet változatlan volt. Gyanakodni kezdtem, úgyhogy napközben is figyeltem a mozgolódás intenzitását.
Hétfőn reggel már annyira sem mozogtak, mint az előző két reggel ,ezért felhívtam az orvost.
Mondta, hogy még aznap menjek be.
A vizsgálaton nézett UH-t, ahol mindent rendben talált, majd nézett szívhangot, ahol az egyik babának "gyenge" volt a szívhangja. Mondta, hogy forduljak meg a bal oldalamra, mert valószínüleg csak az a baj, hogy nem éri el a baba szívét a gép.(???) Ahogy megfordultam, pár másodperc múlva már érzékelhető volt normálisan a szívhang. A nőgyógyászom szerint csak egy nyugodt periódusban voltak a kicsik,ezért nem mozogtak annyit.
Mivel ugyanazon a héten, csütörtökön kellett volna mennem terhesgondozásra, ezért megkérdeztem, hogy menjek-e, mivel most voltam.
Az orvos azt felette, hogy persze.
Nyugodt szívvel hazamentem, mivel minden rendben volt...Jött a kedd, majd a szerda...A babák még mindig nagyon nyugodtak ( talán túlságosan is). Én is nyugodt vagyok, mivel "minden rendben"!
Csütörtök reggel férjemmel együtt elmentünk a terhesgondozásra, ahol először megnézték a vizeletet, hogy mennyi a fehérje...minden rendben volt.
Majd átmentünk az orvosommal egy másik szobába, közben megkérdezte,hogy mozognak-e már a babák. Erre én mondtam, hogy nem.
Összeráncolta a szemöldökét, majd megkezdte az UH-ot.
Az első babánál szabályos volt a szívhang és az ultrahang sem mutatott semmi gondot.
Majd megkezdte a másik baba vizsgálatát. Nagy volt a csend, túl nagy... Megkérdeztem, hogy mi a baj, mivel láttam az orvos vésztjósló arcát, majd közölte, hogy nagy baj van.
Kértem, hogy mondja meg, mi, de nem válaszolt.
Megismételtem a kérésemet, mire azt válaszolta, hogy még nem biztos semmi, néz egy szívhangot...
Néztük is, de az csak némán hallgatott...szívhang nincs...a baba pedig rendellenes tartásban.
Még meg sem szólalt az orvos, amikor nekem már potyogtak a könnyeim... A babánk meghalt…szólt a feltett kérdésemre a megkésett válasz.. Kb. már 1 napja halott volt.

Gyorsan kellett cselekedni, mivel fennállt a vérfertőzés, illetve a másik babánk is nagy veszélyben volt.
Az orvos közölte,hogy ugyan letudja vezetni a szülést, de a Jáhn Ferenc (Dél Pesti) Kórház nem tud ellátni egy ennyire koraszülött babát, ezért elmegy telefonálni. Pár perc múlva tért vissza egy beutalóval, hogy azonnal menjünk be az I. számú női klinikára, mert ott van neki ismerőse, aki intéz nekünk helyet.

Kb. du. 2 és 3 óra között érhettünk be a kórházba. Sokkos állapotban voltam...Egyre csak arra gondoltam, hogy ez biztos csak valami tévedés, és az én babám még mindig él, félreértés történt... Leadtuk a beutalót és a papírokat, majd rögtön küldtek a szülőszobára. Jött egy orvos hogy menjek vele ultrahangra...Megállapította,hogy biztosan halott az egyik babánk. "Amelyik életben van az is biztos fogyatékos lesz, mert az egyik lába kb. 2 centivel hosszabb,mint a másik" -hangzott el a kijelentés az orvos szájából.
Kaptam a következő traumát...
Visszavittek a szülőszobára, leültettek egy székre és mondták ,hogy várjak...Jött egy következő orvos (mint később kiderült, a docens asszony volt a NIC osztályról) ő is csinált egy UH-ot.
Közölte,hogy mindkét lába ugyanakkora a babának,de a feje rendellenesen nagy (vízfejű).
Kezdtem egyre inkább nem érteni a dolgot... Azt is megmondta,hogy kb. 680- 780 gramm közötti van a súlya.
Megint visszavittek a szülőszobára, leültettek.
Majd kb. 30 perc múlva jött egy orvos, aki injekciót adott be, tüdőérlelőt a babának.
Elmagyarázta,hogy most felkapcsolják a babát szívhangra és megpróbálják minél tovább húzni az időt, hogy a gyógyszer hasson nála.
Végre kaptam egy ágyat.
Este 7:30 körül jött egy orvos (ő volt már a 4. aznap), látta, hogy gyengül a szívhang.
Átkísért a műtőbe, ahol már rögtön kaptam a gerincérzéstelenítőt, meg az infúziót.
Megengedték, hogy a férjem is bent legyen, ami aznapra maga volt az áldás.
Ennél kiszolgáltatottabb és magányosabb helyzetben még soha az életben nem voltam.
Úgy éreztem, magamban hordozom a világ fájdalmát, és ezt rajtam kívül senki más nem képes átérezni...

19:58-kor megszöletett Peti babánk 740 grammal és 32 cm-rel, akit csak 2 másodpercre mutattak meg, aztán már rohantak is vele az intenzív osztályra. Nem volt vízfejű és mindkét lába egyforma hosszú, azaz "egészséges"!
A másik babát nem mutatták meg, mivel nem akartam megnézni. Így is nagy volt a fájdalmam, ha láttam volna, az a kép elkísért volna életem végéig... Így talán könnyebb volt feldolgozni.

Másnap láthattam először igazán Petit. Inkubátorban volt, az orrában cső, mivel lélegeztetőgépre volt kapcsolva. Két pici kezébe infúzió volt szúrva.
Nagyon pici volt, csont és bőr. Nem tudtam elképzelni, hogy valaha is lesz belőle normális gyerek.
Ráadásul másnapra visszafogyott a 740 grammról 670 grammra. 3-szor kapott transzfúziót vérszegénysége miatt.
Az orvosok azt mondták, hogy az első 2 hét a kritikus, azalatt kaphat agyvérzést, tüdővérzést és persze bármikor meghalhat.
Úgy vártuk, hogy leteljen az a két hét, mint a messiást.
Minden nap bent voltam a kórházban vele, este és reggel telefonon érdeklődtünk az állapotáról.
Ha azt mondták, hogy stabil, az jónak számított, többet nem mondhattak és nem is nagyon tudtak.
Lassan teltek a napok, az idő elleni harc teljesen felőrölte az idegeinket.
Mikor mondhatnak már biztosat?
Letelt a 2 hét, de még mindig nem mondanak semmi bíztatót.
Igaz, Peti már szépen gyarapodott, megette a 6-8 ml(!!!) -ket is a súlya pedig 910 grammra nőtt..
Sok vizsgálat követte egymást, hasi UH, koponya UH, laborvizsgálatok.
Minden rendben volt, csak az volt a gond, hogy kialakult nála egy bizonyos BPD nevű tüdőbetegség, ami tulajdonképpen csak másodfokú.
Nemsokára levették a lélegeztetőgépről, majd mikor elértük az 1 kilót,Petit átszállították a Péterffy Sándor utcai Kórházba a koraszülött osztályra. Mégegyszer kapott vért, mivel még mindig nagyon vérszegény volt.
Az ottlétünk szinte csak arról szólt, hogy hízlalták.
2 kilósan engedték haza...

Márciusban lesz Peti fiúnk 2 éves.
Minden csinál, amit ebben a korban kell, igaz termetileg még látszik, hogy korababa volt. De egészséges, és ez a legfontosabb!
Hogy a másik babánk miért halt meg, azt nem tudták megmondani.
A zárójelentésre is csak annyit írtak, hogy valószínűleg lepényleválás történt. (Ami vérzéssel és fájdalommal jár, de nálam egyik tünet sem jelentkezett).
Sok a "miért" és a "mi lett volna ha" ? Ha az orvos nem küld haza aznap hétfőn, hanem észreveszi, hogy baj van…Rengeteg megválaszolatlan kérdés van bennünk, de beletörődtünk és hálásak vagyunk mi hogy Peti életben maradt és egészséges.
Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06