Ti írtátok - Információhiány

Új rovatunk első leveleként egy országos problémára való figyelemfelkeltést közlünk. Szerencsére nincs már mindenhol ilyen információhiány, de reméljük, hogy sok hasonlóan tettrekész szülő és szakember segít nekünk abban, hogy kevésbé legyen általános a jelenség.
A levélben felvetett kérdéssel kapcsolatban pedig
várjuk megkeresésüket, ha szeretnék, hogy bemutassuk szervezetünket – kontakt adataink nyilvánosak. Ezen kívül minden rendezvényünkre várjuk szeretettel az érdeklődő védőnőket, szakembereket, hogy megismerhessenek minket.

“Meg szeretnék osztani veletek egy problémát, amit én teljesen nem értek. Illetve már több mint egy éve tapasztalok, de most már kiverte a biztosítékot.

Gyermekem 2012-ben született toxémia miatt a 32. hétben, alig másfél kilogrammal. 30 napot töltöttünk egy budapesti kórház PIC-én. Az, hogy az egész terhesség alatt egyetlen ember nem volt, aki a koraszülés lehetséges tüneteiről, veszélyeiről, stb. beszélt volna az egy dolog. Az, hogy amikor belekerültem ebbe a szituációba, akkor egy ember nem volt, aki nem hogy feldolgozni segített volna, de hogy elmondjon egy pár infót arról, hogy mi a teendő ilyenkor, egyáltalán miben más egy korababa az meg egy másik dolog. Persze mivel első gyerek, amúgy is minden új lett volna, szóval tanuljak, okosodjak egyedül. Hazaérve a kórházból természetesen kijött a háziorvos, védőnő többször is. Egyikük sem kezdett kiselőadásban, hogy mire kell figyelni, mit kell másképp tenni egy koraszülött kisbabával. Ez azóta sem változott. Kezdem azt hinni, hogy az én kisfiam az első a praxisukban, aki korábban érkezett…
Teljesen összetörtem minden egyes státusz vizsgálaton, amit nem a korrigált korában végeztek, hanem a valós születési idejéhez viszonyítottak. Azóta is többször hallgatom, hogy soványka a gyerekem, de hát nem is értem hogyan lehetne pont olyan duci, mint a kortársai, amikor Ő mikor megszületett akkora volt, mint egy “rúd párizsi”. Kb. február volt, amikor a Kórház kontroll vizsgálatán felhívták a figyelmemet, hogy gyerkőcöm lába túl feszes, majd kiadták a módszert, masszírozzam. Azt kifelejtettem, hogy volt pár torna gyakorlat (labdán, lepedőben, forgattam pl.) amit a PIC-en javasoltak, amit rendszeresen csináltunk addig. Szóval masszíroztam a torna mellett, majd elkezdtem kutatni, így saját kútfőből eljutottam egy nagyon kedves gyógytornászhoz, akihez azóta is Dévény tornára járunk. Vele is beszéltük, hogy jobb lett volna előbb elkezdeni, de Ő is nap, mint nap szembesül azzal, hogy információ, korlátoltság hiányában nem jutnak el az emberek a korai fejlesztésre. Ezeket még megemésztettem. Elfogadtam, hisz mi vagyunk a “kisebbség”.

A héten kellett menni tanácsadásra, ahol megkérdeztem a védőnőt, hogy kirakhatom-e a plakátotokat. Hát nem azt a reakciót kaptam, amire lelkesen készültem. Még fényképezőt is vittem, hogy esetleg részt vehessek a játékban. Azt mondta, hogy ezt egyeztetni kell a vezetőséggel, pluszban jó lenne ha eljönne az elnöke ennek a szervezetnek, hogy egy munkaértekezleten bemutassa, hogy kik is Ők, miért vannak. Ekkor azt hittem, hogy rosszul hallok. Létezik, hogy ennyire nem tudnak Rólatok? Létezik, hogy ennyire nem foglalkoznak a védőnői hálózatban a koraszülöttekkel? Rosszálmodom? Abban maradtunk végül, hogy elküldöm a honlap címeteket, hogy megnézhessék, és megbeszélhessék, hogy ki fér-e egy A4-es plakát a védőnői komlexumban…

Kérlek, segítsetek nekem, hogy mit tegyek? Mert az egyáltalán nem fontos, hogy nem tudok részt venni a játékban, de mi lesz, ha nemsokára születik a kerületben még egy korababa, és szegényeknek ugyanezt kell majd végigjárniuk? Hihetetlen, hogy ennyire nemtörődöm ez az ország.”