SNI az alsó tagozatban.

 

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogyan is fogjak a kért cikk megírásához. Maga a sajátos nevelési igény, manapság nagyon „felkapott” fogalom, pozitív, és sajnos negatív értelemben is. Jó, hogy egyre többször kerül szóba, jó, hogy egyre többet tudunk róla, rossz viszont, hogy lassan már mindenki „ért hozzá”, és véleményt formál, félismeretek, féligazságok birtokában. ( Ez egyébként az oktatás egészére is igaz, hiszen „tanítani mindenki tud”. )

21 éve tanítok, és már a legelején éreztem, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek komoly gondot okoz a figyelem, a fegyelem, a munkatempó vagy a feldogozandó tananyag. Éppen ezért láttam szükségét annak, hogy gyógypedagógusi végzettséget is szerezzek. Hiszen akármennyire is hangoztatjuk az integráció fontosságát és szükségességét, be kell látnunk, hogy a tanítóképzésben csak nagyon érintőlegesen, vagy egyáltalán nem, esik szó a különböző tanulási zavarral küszködő gyerekekről. ( És őszintén megvallva, nem is a tanító feladata ezen gyerekek fejlesztése, a zavarok enyhítése. ) Ha ilyen gyerkőc kerül az osztályba, az esetek nagy részében szolid pánik uralkodik el a pedagóguson, és igyekszik minél több információt beszerezni, amitől még jobban megijed.

 

 

Igazán nem akarok társadalombírálatba átcsapni, de tényleg nem tudom, hogy akik az integráció apostolai kis hazánkban, azok miért nincsenek tisztában a folyamat szakmai, tárgyi feltételeivel?

Mélyen egyetértek az elképzelés lényegével. Azért, mert egy-egy kisgyereknek bármely területen gondjai, nehézségei, zavarai vannak, „normál” intellektus mellett, nem szabad kizárni a, kissé elcsépelt fogalommal élve, többségi oktatásból. De! Ennek a modellnek pontosan az a lényege, hogy bár a „problémás” gyerekek osztályközösségben, nem elkülönítve tanulnak, az órák folyamán, míg az osztálytanító a többiekkel halad, a terem egyik külön erre kialakított részében gyógypedagógus szakemberrel dolgoznak együtt. Fejlesztő gyakorlatokat, több magyarázatot és figyelmet kapnak. Ez az úgynevezett „két-tanítós” modell. De sajnos erre nincs sem anyagi, sem szakember „fedezet”. ( Mármint itthon. Jó néhány EU-s tagállamban valahogy mégis sikerül...)

Csak gondolj bele, kedves olvasó, milyen lehet egy 28-30 fős osztályban mondjuk 24 „normál” besorolású, persze különböző tudásszintű, figyelmű és értelmi képességű kisgyerek mellett 4-6 diszlexiás, diszgráfiás, hiperaktív, vagy éppen autista gyerkőccel is foglalkozni egyszerre, egy időben, úgy, hogy minden egyes gyermek megkapja az őt megillető ( és különböző törvényekben kőbe vésett ) figyelmet, gondoskodást és tudásanyagot. No, ez ma, Magyarországon pontosan így működik. Hol az egyik kezed harapod, hol a másikat. De mindenképpen fáj.

Azt sem lehet elégszer hangoztatni, hogy az SNI nem megbélyegzés, nem a gyerek „hülyének nézése”. Ha egy gyereknek gondjai vannak, jogos igénye és LEHETŐSÉGE az őt megillető valamennyi segítséget megkapni. ( Szóbeliség az írás helyett, felmentés osztályzás alól, később nyelvvizsga alól, és persze sok-sok fejlesztő foglalkozás. ) Ám ez csak akkor lehetséges, ha a gyerkőc időben ( 10 éves koráig bezárólag ) megkapja az illetékes szakértői bizottság szakvéleményét. Szóval, kedves szülők! Tudom, hogy nem öröm, és valami eltörik az emberben, amikor kiderül, hogy gyerek „nem normális”, de attól kezdve az önök felelőssége is az, hogy a legkevesebb kudarccal, a lehető legjobban élje meg a mindennapokat az iskolában. Elengedhetetlen az együttműködés.

Ennyi sötét gondolat után nézzük az élet napos oldalát, a mindennapi munkát. Kis csapatom 20 fős, azért „csak” ennyi, mert papíron ( szintén adott törvények szerint a különböző problémával küzdő gyerekek a létszámban kettőt, esetleg hármat érnek ) már így is 29-en vagyunk, ami nem egészen szabályos. (A helyi önkormányzat 27 főben maximálta az egy osztályba felvehető gyerekek számát.) Második osztályban „kaptam” őket, a szó legszorosabb értelmében, hiszen a két önkormányzat által megengedett 30 és 31 fős első osztályt kellett, pontosan az SNI-s (sajátos nevelési igényű) illetve BTMN-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség) gyerekek miatt három második osztályra bontani.

Szóval, összeállt az én kis csapatom, 3-3 SNI-s illetve BTMN-s kisgyerekkel, „megfejelve” mindezt egy közepesen problémás, Asperger-szindrómás autista kislegénnyel (aki nem utolsó sorban előttünk a város 3 iskoláját megjárta már, és 10 éves volt).

Nem mondom, hogy egyszerű volt az első félév, azt sem, hogy nem készültem folyamatosan minden egyes napra, de láss csodát, beállt a dolog. Köszönhető ez nem utolsó sorban annak a nagyszerű gyógypedagógiai asszisztens kollégának, aki a délelőtti órákban segíti munkámat, maga mellé gyűjtve, és gardírozva a legtöbb megsegítést igénylőket. Persze lassabban haladunk, és vannak a nem „nagybetűs” gyerekek között is olyanok, akikkel többet és többször kell ismételnünk, de vannak kitűnők, jeles rendűek, vagy éppen városi, megyei versenyeken is kiemelkedően szereplő tanulóim is. Nekik mindig igyekszem több feladatot adni, több információt közvetíteni. Most, negyedik osztályra már egészen sokat és jól működnek önálló feladatokkal.

Szintén nagy segítség, hogy az SNI-s gyerekekkel az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai az iskolában foglalkoznak, heti rendszerességgel, illetve a BTMN-s gyerekekkel én magam foglalkozhatom heti 2 „fejlesztő” órában. Úgyhogy én igazából még azt mondhatom, hogy szerencsés körülmények és feltételek között dolgozunk, és igyekszünk kihozni mindenkiből a legjobbat. Ha egy diszlexiás nem fél olvasni, és hibázni nagy nyilvánosság előtt, ha egy autista részt vesz az osztály ünnepségein, és verset mond, vagy éppen jelmezbe bújik, ha szintén ő, levetkőzve dühkitöréseit, nagyjából ( persze az ő szintjének megfelelően ) „belesimul” az osztályközösségbe, akkor igazán nincs miért panaszkodni.

Persze, sokkal többször kap a tanító pozitív visszajelzést egy „szuper” osztályban ( egyszer nekem is volt...), de nem adnám oda őket egy ilyenért sem.

Köszönöm, jól vagyunk.

 

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06