Mobil szemészeti szűrés és távdiagnosztika

A koraszülöttek helyett az ellátás utazik, vagyis a szűrést, illetve a műtétet végző asszisztensek és orvosok, valamint a több tízmilliós vizsgálati műszer – így foglalható össze a Peter Cerny Alapítvány és a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának közös „Csecsemő-Szem-Mentő” programja, amelynek keretében eddig több mint ezer koraszülött baba szemét vizsgálták meg.

 

A speciális, megfelelő időben elvégzett szűréssel könnyen felismerhető a koraszülöttség miatti ideghártya-elváltozás, vagyis az úgynevezett retinopathia (Retinopathy of Prematurity, ROP), amely a gyermekkorban kialakuló vakság leggyakoribb oka. „Ha szűrővizsgálattal időben felfedezik az elváltozást, lézerkezeléssel gyakorlatilag száz százalékos eséllyel megakadályozható a vakság kialakulása. Ennek ellenére még mindig vannak olyan koraszülöttek, akik a ROP miatt vesztik el látásukat” – mondta Dr. Németh János, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. A nagyon kis súllyal világra jött koraszülöttek száma ugyanis egyre nő, miközben a speciális szűréshez és lézeres korrekcióhoz értő szakember nem elérhető mindenhol.

„A program elindításának hátterében az a felismerés állt, hogy évente 150-200 koraszülöttet szállítottunk az ország különböző pontjairól a Semmelweis Egyetemre szemészeti vizsgálatra, majd műtétre. Bár a mentőautóink mozgó intenzív osztályként működnek, a menetzaj, a környezetváltozás nem tesz jót az amúgyis nagyon érzékeny koraszülötteknek. Ezért találtuk ki, hogy helyettük a vizsgálatot lebonyolító asszisztenseket, illetve szükség esetén a műtétet elvégző orvost szállítjuk” – emlékszik vissza Dr. Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője.

Mindehhez egy 21 millió forintos speciális szemvizsgáló kamerát szerzett be a Peter Cerny Alapítvány. A kifejezetten a vizsgálat elvégzésére kiképzett neonatológus szakasszisztensek a készülékkel videót készítenek a koraszülött szemfenekéről. Az ebből kivágott képek elektronikus úton érkeznek az ország bármely pontjáról a Szemészeti Klinikára, ahol az ezzel foglalkozó szakorvos felállítja a diagnózist, sőt, a képet továbbküldve, akár másodvélemény is könnyen kérhető. Ha eszerint lézerkezelésre van szükség, akkor a koraszülötthöz szállítják az ehhez szükséges eszközt és a szakorvost is, s így történik meg a beavatkozás.

Az előírások szerint minden 1500-2000 gramm alatti súllyal, illetve a 32. terhességi hét előtt született kisbaba szemét rendszeresen meg kell vizsgálni, egészen addig, amíg a látóhártya teljes ereződése ki nem alakul – mondta Dr. Maka Erika, a Szemészeti Klinika programban résztvevő munkatársa. Az esetek egy részében szükségessé váló lézeres beavatkozás egy-másfél órás művelet, amelynek során a koraszülött másfél centiméter átmérőjű szemébe több ezer úgynevezett gócot kell elhelyezni a lézerrel, a még ki nem fejlődött látóhártyán.

Minden tizedik 27-28. hétre világra jött koraszülött esetében szükség van beavatkozásra a szem-ideghártya elváltozás, vagyis a retinopáthia miatt – ismertette az adatokat Dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának adjunktusa. Az éretlenség fokával arányosan ez az arány egyre nő: a 24. hétre születettek körében már negyven százalékos. „Országosan elvileg a koraszülöttek 100 százalékához eljut a ROP szűrés, a gyakorlatban azonban ma még nem tudtuk elérni, hogy kivétel nélkül minden vizsgálatot az ebben a speciális szűrésben kellően jártas szakorvos értékeljen, továbbá, hogy kivétel nélkül minden egyes vizsgálat a megfelelő időpontokban, megfelelő műszerrel történjen meg” – vázolta az általános helyzetet.

A Csecsemő-Szem-Mentő program elvileg a Cerny Alapítvány ellátási területén, vagyis az ország körülbelül negyven százalékában érhető el. Ugyanakkor a gyakorlatban számos esetben kapnak segítséget az ellátási területen kívül eső intézmények is.

A cikket a http://mediasarok.sote.hu címről a SOTE sajtófőnökének jóváhagyásával oszthattuk meg.

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06