Lóri és Misu története

Két koraszülött kisfiú anyukája vagyok. Az első fiammal 2009. november 17-re voltam kiírva. Augusztus 4-én egy nőgyógyászati vizsgálat során kiderült, hogy 15 mm-re megrövidült a méhnyakam. Mindjárt be is utaltak a kórházba. Itt megkaptam a tüdőérlelőket és folyamatos infúzióra kötöttek, plusz szigorú ágynyugalom. 1 hét után tovább rövidült a cervixem, ezért átszállítottak egy másik kórházba, ahol volt PIC. Itt kaptam még egy tüdőérlelőt és ment tovább az infúzió. Mindezek ellenére augusztus 17-én reggel gyengén görcsölni kezdtem. Megvizsgáltak, s mivel 4 cm-re kinyílt a méhszájam, áttoltak a szülőszobába. Kisfiam, Lóránd 13:05-kor a terhesség 26+6 hetére 1080 grammal és 37 cm-rel született. Nagyon lila és kicsike volt. A legrosszabb a szülés után az volt, hogy nem éreztem semmit. Se aggódást, se ijedtséget, se boldogságot, semmit! Totális üresség és zavar uralkodott bennem. Aztán,mikor 3 órával később betoltak ágyastól az inkubátor mellé és megláttam benne a az én icipici gyönyörű Lórikámat, villámcsapásként hasított belém egyszerre minden! Fájdalom, boldogság, aggodalom, büszkeség….minden. Néztem a kisfiamat a dobozban, mindenhol drótok, csövek, kötések, az arcát nem is láttam a C-pap-tól (szerencsére egyáltalán nem volt lélegeztetve) és hallgattam, ahogy cicahangon sír. Potyogtak a könnyeim és simogattam az inku falát. párom meg az én hátamat. Ő is sírt. Egy nővérke persze végig beszélt, ,de semmire sem emlékszem, csak arra, hogy nyúljunk be hozzá, de ne simizzük, csak tartsam rajta a kezemet a mellkasán. Hogy ezért-e vagy sem, de abbahagyta a sírást.

Innentől kezdődött az első hosszú út. Először is elkezdtem a fejést, majd szép sorban mindent megtanítottak, megmutattak nekünk. Másnaptól kenguruzhattunk a párommal. Miután engem kiengedtek a kórházból, minden nap mentem hozzá vonattal(1-1 órás út). A 3 óránkénti fejést szigorúan tartottam, volt, hogy a vonatúton telt le a 3 óra –így a lezárt mozdonyban fejtem). De általában mindennel így voltam: szigorú napirend, ami egyszerűen nem törhetett meg! Mint egy robot, csináltam a dolgokat gépiesen…Lóri közben szépen nődögélt, két transzfúziót és két fertőzést kapott, a második elég durva volt, majdnem elveszítettük őt. Pedig ekkor már 1400 gramm körül volt, éppen a szülinapomon.Már nyitott inkuban lakott és mivel beteg volt, nem vehettük ki aznap, csak simizhettük. Egyszercsak ismét sípolt a gép, de nem maradt abba sem a simire, sem a hátdörzsölésre… jöttek a nővérek és egyre többen lettek körülötte, kiabáltak, hogy orvost! Mi a párommal hátrébb léptünk és onnan néztem, mintha egy alagúton át láttam volna, ahogy nyomkodják a kis mellkasát egy ujjal és ballonnal lélegeztették. Pár perc volt csak, de sosem felejtem el ezeket a pillanatokat. Rettenetes volt. Másnapra viszont szépen elkezdett javulni, újra ehetett 2 ml-t és folytatódtak a gépies mindennapok. Szeptember 21-én átszállították egy közelebbi városba, így két etetés között haza tudtam ugrani enni valamit és hát készülni a nagy hazatérésre (bababútorok,kisruhák beszerzése,stb). A kórházban megtanítottak újraéleszteni, babamasszázsra és a monitor használatára, mivel Lóri sokat apnoézott, csak monitorral engedték haza. Az utolsó előtti napon beköltöztem hozzá, kaptunk egy külön szobát ahol mindent nekem kellett egyedül, felügyelet nélkül végeznem. /Persze csak egy ajtó választott el a nővérektől, de akkor is./ Nagyon izgalmas és félelmetes, mégis megnyugtató érzés volt. Szerencsére a gép nem riasztott éjjel (ezen izgultam végig) és így október 21-én 2360 grammal és 43 cm-rel 65 nap után végre hazamehettünk!

Itthon elkezdődtek a fejlesztések, kontrollokra járások. Majdnem minden napra jutott valami, Dévény-terápia, korai fejlesztés, neurológus, szemészet, háziorvos stb. A szívén a lyukacska (Botallo- vezeték) 8 hós korára záródott. Lórika mára egy egészséges, kicsit soványka, gyönyörű 4 éves kisfiú.

A kistesóval 2012. november 24-re voltam kiírva. Augusztus 24-én (26+6 héten), a mumusnapon a nőgyógyász ismét rövidült, 20 mm cervixet mért, így kórházba kerültem. Rutinosan de félve vettem az akadályokat, tüdőérlelők, infúziók és az elmaradhatatlan trombózis szurik jöttek megint. Egy hét után csináltak egy magzati fibronektin vizsgálatot ami negatív lett. Így rövid méhnyakkal, de szigorú fekvés betartásával hazaengedtek. Otthon tényleg csak feküdtem!!! Szeptember utolsó hetében megint kórházba kerültem magas vérnyomással. Az 1 hét alatt ismét végig folyt az infúzió további ágynyugalom mellett. Mindezek ellenére október 1-jén este fél 7 körül a tusolás közben furcsa görcsöket éreztem. Szóltam, azonnal CTG, s eközben kis vérzés lépett fel, így megvizsgáltak és a szülésznő kissé elképedve közölte, hogy 9 cm-re kitágultam és itt a feje a fiamnak. Már gurított is át a szülőszobára. 19:05-kor hívtam a páromat, húgomat, anyukámat. Nem értek be. Miklós 19:37-kor 2100 grammal és 42,5 cm-rel a 32+0 héten jött a világra. ÉS KIABÁLT!!!! Nagyon boldog voltam, óriási volt és hangos…csak nem értettem, miért nem adják oda, ha már a lábamnál fekszik és még nem ért ide a koraszülött team. C-papra került ő is (nem számítottam rá) és szintén mentek az infúziók pár napig, illetve egy antibiotikum kúrát is kapott, mert fertőzésgyanús volt. Vele valahogy furcsábban indult a kapcsolatom, nem alakult ki rögtön a szoros kötődés és emiatt szörnyen rosszul éreztem magam. Valamiért azt éreztem, hogy nem szeretem annyira, mint Lórit. Talán, mert mindent ismertem? Nem aggódtam annyira? Nem ijedtem meg a gépektől, a csipogásoktól, riasztásoktól, a csövekbe-drótokba bugyolált kisbabámtól? Nem tudom, de amikor rajtam volt, akkor nagyon jó volt…utána valahogy elhidegültem...?!? Ugyanúgy kenguruztunk, énekeltem, beszéltem hozzá, vittem a tejet minden nap,és fejtem is ugyanolyan szigorúan. Misu csak 3 napig volt C-papon és utána még pár napig garat-, illetve kabinoxigénen, nagyon jól evett, így 2,5 hét után kikerült a szonda és csak maga evett! Ekkor került ki az inkubátorból is, majd pár napig még fél-inkubátorban volt, majd sima rácsos kiságyba került. Mivel jól tartotta a hőjét, október 23-án hazajöhetett.

Itthon szintén megkezdtük és a mai napig járunk Dévényre. Korai fejlesztőben is voltunk, de ott meg voltak vele elégedve-nem kell járnunk. A szívén a lyukacska 6 hós korára záródott. Sajnos a szemecskéje nem jó nagyon, ezen most dolgozunk. Van szemüvege és tapaszolni kell mindkét szemét felváltva, mert kancsal is. Ezen kívül egy okos, ügyes 10 hónapos kisfiú, aki most kezdett el kúszni-mászni, kétszer sikerült már egyedül felülnie is. Haladunk!

Imádom mindkét gyönyörűségemet!!!!

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06