fbpx

Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Koraszülöttek Világnapja – 2012. november 17.

 

Nagy örömömre szolgált, hogy a Magyarországon először megrendezett Koraszülöttek Világnapjának szervezésében aktívan részt vehettem; kezdve az esemény felhívására készült fényképpel, amely a 28. hétre született, most már másfél ikreimről készült, folytatva a közszolgálati televízióban leadott eseményfelhívó riportban való szerepléssel és végül a rendezvény tényleges lebonyolításában nyújtott segítséggel.

A budapesti ’56-osok terére meghirdetett programot a KORE aktív tagjai fáradhatatlan munkával hozták össze és mindenki nagy örömére Kováts Adél színművésznő –aki kislánya révén maga is érintett – vállalta el a rendezvény háziasszonyának szerepét. A művésznő köszöntötte a téren megjelent családokat, babakocsikat tologató apukákat, anyukákat, padok között futkározó Hősöket, majd átadta a szót Kulcsár Juditnak (KORE alelnöke), Földvári Nagy Zsuzsinak (KORE elnöke), Damásdi Annának (KORE titkára), dr. Soós Andreának (KORE jogi képviselője).

 

Utánuk dr. Schill Beáta, a Honvédkórház Perinatális Intenzív Centrumának neonatológusa beszélt a kenguru-módszer fontosságáról, előnyeiről mind a baba, mind a szülők számára. Kicsit irigykedve hallgattam a doktornő szavait, miszerint náluk akár több órán keresztül is pihennek, alszanak a pici babák szüleik mezítelen mellkasán. Fájó szívvel emlékeztem, mert nekünk annak idején erre nem volt lehetőségünk egy másik kórházban. Nagyon bízom benne, hogy a közeljövőben a többi koraszülött osztályon is lehetőség lesz ennyire aktívan használni a kenguru-módszert.

 

Ezt követően Kováts Adél beszélt a Peter Cerny Alapítvány munkájáról, majd dr. Csenki Marianna mutatta be a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat tevékenységét.

Végül Nyulász Péter meseíró örvendeztetett meg minket saját meséjével.

A rendezvény alatt többedmagammal pici papírszívekkel jártuk a tömeget, és kértük a szülőket, hogy írják rá a szívre koraszülött gyermekük nevét, születési súlyát és azt, hogy hányadik terhességi héten születtek. A programok során elérkezett az egyik legmeghatóbb pillanat, amikor is Kováts Adél művésznő felkérte a szülőket, hogy erősítsék a szíveket a kifeszített kötelekre, melyeken már fent lógott – a rendezvény szimbólumaként – sok babazokni. A zoknik közül minden 10. apró méretű volt, jelképezve ezzel a koraszülés gyakoriságát. Megható volt látni a sok-sok szívecskét a zoknik között, és a rajtuk szereplő gyerekeket a sátorban játszani, szüleik ölében vagy babakocsiban ülni.

A műsor végén Kováts Adél elmondta a honlapunkról sokak által ismert verset, melyet a Férjemmel együtt megszámlálhatatlanul sokszor mondtunk el Sára lányom és Ábel fiam inkubátora fölé hajolva. Így ezen a napon, mikor a művésznő az első sor végére jutott, már nem láttunk a könnyektől; csak fogtuk egymás kezét a Férjemmel, öleltük a mi kis Harcosainkat és mérhetetlenül büszkék voltunk rájuk.

 

A KORE meghívásának eleget téve a Koraszülöttnap szerves résztvevője volt a Cerny Alapítvány és Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat. A szívem összeszorult, mikor begurultak a térre a Peter Cerny mentőautók, ugyanis Sára lányom alig 2 hetesen utazott velük, Budapestről egészen Mezőkövesdig, majd 4 héttel később vissza Pestre is „vendége” volt az egyik kocsinak.

A két alapítványnak köszönhetően három koraszülött mentőt lehetett megtekinteni, s a szolgálatok munkatársai részletes bemutatóval, információkkal szolgáltak az érdeklődőknek.

A jelenlévő gyerekek a felépített sátrakban is találtak szórakozást, arcfestés, lufihajtogatás és még sok-sok játék várta őket.

A szülőknek szakemberek meghívásával próbáltunk segíteni, s reméljük sok hasznos segítséget kaptak dr. Sényi Katalin szemészorvostól, Stella Márta mentálhigiénés szakembertől, Bojti Andrea pszichológustól és Bösenbacher Tímea fejlesztési szakember, konduktortól.

A hűvös novemberi nap időjárását meleg tea kínálásával próbáltuk ellensúlyozni, és a szervező anyukák által készített sütikkel kedveskedtünk a látogatóknak. Nagy öröm volt látni, ahogy a jelenlévő családok összeismerkedtek egymással, egymásra találtak örömükben, gondjaikban; ahogy a friss szülők erőt meríthettek a már nagyobb gyereket nevelőktől. Friss szülőnek érzem magam még én is a 18 hónapos ikrek anyukájaként és nagyon sok hasznos ötletet, tippet kaptam más családoktól, sorstársaktól. Jó volt végre személyesen is találkozni azokkal az anyukákkal, akikkel eddig csak az interneten keresztül tartottam a kapcsolatot és akik oly sokat bátorítottak és segítettek abban a nagyon nehéz időszakban, ami mögöttem, a Férjem és a gyerekeim mögött van. És mindezekért soha nem lehetek elég hálás azoknak az anyukáknak, akik a saját munkájuk, extra odafigyelést igénylő gyerekük nevelése mellett is energiát fordítottak és fordítanak arra, hogy létrehozzanak egy szervezetet, aminek a célja a többi koraszülést megélt család segítése, bátorítása, támogatása. Büszke vagyok arra, hogy csatlakozhattam a KORE csapathoz és nagyon remélem, hogy hasznos tagja lehetek a szervezetnek és ahogy ők segítettek nekem a nehéz időszakban, úgy tudok majd én is segíteni a tanácsaimmal, tapasztalatommal másoknak.

Kíváncsian várom a 2. magyarországi Koraszülöttnapot, melynek aktív-segítő résztvevője szeretnék lenni.

 

 

 

 

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

ARCKÉPCSARNOK

Meséljenek ők, akik nekünk ott az út elején a legtöbbet segítenek.