Koraszülött Karácsony

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat megtisztelte egyesületünket meghívásával a december 8-ai Koraszülött Karácsony elnevezésű rendezvényükre.

Picit tartottunk az aznapra jósolt időjárástól, de az ünnep hangulata legyőzte kételyeinket.

A program kezdete előtt egy órával érkeztünk, megismerkedtünk a szolgálat munkatársaival, az önkéntesekkel, elhelyezkedtünk és igyekeztünk a szórólapjainkat, plakátunkat frekventált helyekre tenni.

Sütő Zsanettel, a rendezvény szervezőjével átvettük a műsorrészünket és megbeszéltük a részleteket. Nagyon vártuk, hogy találkozhassunk Prof. Dr. Pintér Sándorral, a SZUÉSZ vezetőjével is.

Elsőként egy nemezbe szőtt vidám mesejátékot nézhettünk meg, majd sok gyermek - és valljuk be felnőtt - örömére is megérkezett a Mikulás.

A Mikulás a színpadon fogadta a gyermeki hadat, akik végeláthatatlanul özönlöttek fel a pódiumra.

A későbbiekben láthattunk bábjátékot, hallhattunk mesét és népdalokat.

 

Lassan elérkezett a mi műsorrészünk, az Akkor és Most –beszélgetés koraszülött gyermekeket nevelő családokkal. Picit izgatottan gondoltunk arra, hogyan miként fogunk egy ilyen fajsúlyos beszélgetést levezetni a színpadon ennyi ember előtt, de szerencsére beszélgetőtársaink, a bátor, nyílt és kedves sorstársaink megkönnyítették számunkra ezt a feladatot.

Mindannyian elmesélték, milyen súllyal, hány hétre érkezett a gyermekük és kiderült-e, mi volt az oka a koraszülésnek.

Majd Kulcsár Judit kolléganőmmel felváltva kérdeztük a szülőket: milyen nehézségekkel kellett szembenézniük, hogyan fogadta a család, a környezet a koraszülött gyermeket, keresték-e sorstárs szülők társaságát, mit éreztek a legnehezebbnek és most küzdenek-e valamilyen nehézséggel.

A beszélgetést azt hiszem, mindannyian fátyolos szemmel fejeztük be.

Programrészünk itt még nem ért véget, várt ránk egy nagyon szívhez szóló és fontos feladat:

a volt koraszülött gyermekek produkcióinak felkonferálása.

A fellépők között volt versmondó fiú és egy versmondó csepp leány, fitness Európa-bajnok kis(nagy)lány, s egy versmondó testvérpár. Kapott a Szolgálat két rajzot is, amit természetesen szintén egy volt koraszülött kislegény rajzolt és ajánlott fel árverésre. Az ifjú művész a rajzokért befolyt összeget a SZUÉSZ-nak ajánlotta fel. Azt gondolom, méltán lehettünk büszkék ezekre a gyerekekre, akik legyőzve lámpalázukat kiálltak a színpadra szerepelni.

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat egy új inkubátorra gyűjt, és mi nagyon reméljük, hogy közelebb kerültek céljuk eléréséhez.

Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget, hogy egy ilyen színvonalas és megható rendezvényen részt vehettünk.

 

 

 

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06