Üdvözöllek a Koraszülött.com oldalon!
Segítség a hordozni vágyóknak
A Manócsomag Alapítvánnyal közösen szervezett, hordozási tanácsadók számára koraszülöttekről szóló hétvégi Workshop új lehetőségekkel bővítette az Alapítvány nyújtotta szolgáltatásokat. Márciustól immáron nemcsak aprócska ruhákat lehet kölcsönözni, hanem speciális, koraszülötteknek készült, keskenyebb hordozókendőket is. Mint korábban már írtuk, koraszülöttek esetén kiemelten fontos, hogy a hordozás miként is történik, így a hazakerülő babáknak a kölcsönzött kendő mellé tanácsadás is jár. Az első tanácsadás árát az Alapítvány veszi át a szülőktől.
Köszönjük szépen a közreműködést Vaczkó-Kovács Orsolyának a Manócsomag Alapítványtól, Wellner-Mező Melinda hordozási tanácsadónak valamint a helyszín rendelkezésünkre bocsájtását a Borsóháznak! Reméljük, hogy minél több baba és szülő páros profitálhat a hordozás adta előnyökből!

Amit a kengurukról feltétlenül tudni kell :)
A kengurumódszert 1979 óta alkalmazzák a koraszülöttek ellátásában. Míg a columbiai Bogotában Martinez doktort és munkatársait még a megfelelő technikai feltételek elégtelensége késztette a kenguruktól ellesett módszer adaptálására, ma már a fejlett országokban is fontos része a PIC- ek (perinatalis intenzív centrumok) hétköznapjainak.
Jómagam 2001 óta próbálkozom - kisebb-nagyobb sikerrel - a kengurumódszer hazai meghonosításával, mert ez legalább olyan fontos szükséglet a PIC-ek hétköznapjaiban, mint az, hogy egyre kevésbé lélegeztessük invazívan a koraszülött babáinkat. A kengurumódszer alkalmazása természetesen plusz munkát jelent az osztály dolgozói számára, elsősorban a nővéreknek, de olyan előnyökkel jár, melyek semmivel nem pótolhatók. Mindezért rendkívül hálás vagyok azon Kollégáimnak- s a nagy betű itt nem véletlen elírás-, akik csatlakoztak hozzám, s támogatták anno a Schöpf-Merei Kórházban, s most a Honvédkórházban ez irányú törekvéseimet.
A ruhagyűjtésrőlMivel az utóbbi időben több szálon futottak az események, ami által pár ellentmondó információ is kikerült az üggyel kapcsolatban, fontosnak éreztük, hogy közösen megírt, mindannyiunktól származó információ terjedhessen. Külön köszönjük az önálló csoportok közreműködését, mint amilyen a facebook-on működő kötős-horgolós csoport. Hasonló közösségi megmozdulások jelentkezését természetesen örömmel fogadjuk. A másság, … elfogadás …
Amikor csoportomba az első SNI- s apróság érkezett, kicsit féltem. Hiába a sok éves szakmai tapasztalat, tartottam tőle, hogy képes vagyok- e segíteni neki a beilleszkedésben!? Meg tudom-e szervezni úgy kis csapatunk életét, hogy legyen, jusson hely neki is? Hogyan fogadtatom el a többi kisgyerekkel új társuk másságát? Nem sajnálatból fogok-e rá kiemelten figyelni még inkább? Ilyen és hasonló kérdések nyomasztottak, amikor a születési rendellenességű, mozgáskorlátozott csöpp szöszke kislányt először hozta be édesanyja csoportunkba az ölében. Aztán teltek az együttöltött napok, a kezdeti nehézségeket követően, /helyváltoztatását meg kellett szervezni, tudatosítani a társaival, naponta elmondani, hogy miért van szükség a segítségükre…/ amikor már kezdett személyesen is elfogadni a kis Bettike minket, és lassan természetessé vált jelenléte köztünk! Úgy éreztem óriási lehetőséget kaptam, kaptunk vele, hisz mi láthatjuk úgy, és annyit egész napos együttlétünk alatt, mint senki más!
|
Peter Cerny Alapítvány felhívása
Tisztelt Támogatónk! A Peter Cerny Alapítvány a koraszülöttek mentését és szállítását a közép-magyarországi régióban egyedül ellátó szervezetként idén is nagyon várja az adózók 1%-os felajánlásait, annak érdekében, hogy betegeink – a sokszor csak 500-600 grammos koraszülöttektől az érett, akár 5-6 kg-os beteg újszülöttekig – a lehető legrövidebb időn belül, már a születésük helyszínén részesülhessenek a legmagasabb szintű intenzív ellátásban. A szolgálatban álló három speciálisan felszerelt guruló intenzív osztályunk (neonatológiai rohamkocsink) közül az egyik működését – hosszú évek óta – csak a lelkes támogatóink 1%-os felajánlásával tudjuk biztosítani. Az eddigi önzetlen felajánlásoknak köszönhetően már közel 54ezer újszülöttnek tudtunk segíteni – részben életük megmentésével – részben a szállítás miatti károsodások kockázatának minimalizálásával – részben a szülők lelki megrázkódtatásainak csökkentésével Kérjük, idén is segítse a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálatot személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával. Segítsünk együtt az ötvenötezrediknek is ezévben! Ehhez nem kell mást tennie, mint az adóbevalláskor a rendelkező nyilatkozatra az 19010289-1-42 adószámunkat felírnia! Köszönettel, a Peter Cerny Alapítvány munkatársai
Ruhagyűjtés az ország különböző PIC osztályai számáraA Koraszülöttekért Országos Közhasznú Egyesületnek a korábbi szervezők átadták az egyik közösségi portálon a közelmúltban elindult ruha gyűjtést. Az átvétellel szeretnénk a koraszülött osztályokon dolgozókat tehermentesíteni, hogy maximálisan a munkájukra tudjanak koncentrálni. Illetve szeretnénk, ha az ország más koraszülött osztályaira is eljutnánk a felajánlások (ezen osztályok jelentkezését is a lenti emailcímre várjuk). |


