A koraszülött ruha gyűjtés elmúlt éve mozgalmasan telt számunkra. Rengeteg segítőkész adományozóval és elhivatott dolgozóval ismerkedtünk meg, illetve mélyítettük eddigi kapcsolatainkat. A kezdeti  döcögősebb indulást követően már mind az osztályok, mind az adományozók nagy része otthonosan használja a gyűjtés számára létrehozott online felületeket, kér segítséget, adja le igényeit, kommunikál velünk. Célunk, ez a gördülékeny, gyors kommunikáció, megvalósulni látszik.

Országszerte kapcsolatban vagyunk a koraszülött osztályokkal. Van ahol már a harmadik átadás is megtörtént és folyamatosan keresünk fel újabb helyeket, térünk vissza időről időre az átadások helyszínére. Hol személyesen, hol postai úton juttatjuk el a hozzánk beérkező adományokat. Számos személyes leadási lehetőség van ország szerte, melyről honlapunkon lehet tájékozódni, illetve a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. email címen. Központi postacímünkre folyamatosan várjuk az adományokat ( cím: email). Ezen kívül minden olyan alkalommal, mikor a KORE csapata megjelenik valamilyen rendezvényen, lehetőség van személyes találkozóra, leadásra is. Egyesületünk által szervezett novemberi rendezvényünkön (Koraszülöttek Világnapja) is sokan látogattak el hozzánk.

Nagyon sokan írnak megjegyzéseket a blogjainkhoz, Ez örvendetes, ezért határoztuk el, hogy virtuális „pennát” ragadunk. A legtöbb hozzászólás azt firtatja, hogyan lehetne a mi általunk (ez igaz blogtársaimra is) vallott elveket terjeszteni.

Tűzzel-vassal (síppal-dobbal)? Szerintem inkább „nádi hegedűvel”. Induljunk el az alapoktól. Az első és legfontosabb, hogy a 18 év alatti gyermek mellett anya vagy apa jogosan tartózkodik a nap 24 órájában (1997-es Egészségügyi Tv.). Természetesen lehetnek olyan beavatkozások, amik nem „tetszenek” a szülőknek, ilyenkor el kell Nekik magyarázni, hogy mi ez, miért csináljuk. Meg lehet őket KÉRNI, hogy menjenek ki a beavatkozás idejére a kórteremből, de ha maradni akarnak, akkor az első pont lép életbe. Hozzá kell szokni mindenkinek, hogy a gyermek nem a miénk, nem az ellátó személyzeté! Úgy kell csinálni a dolgunkat, úgy kell kommunikálni a szülők előtt, hogy az ne legyen kellemetlen, és akkor az sem lesz kellemetlen, ha mindig ott vannak. Persze ez nem megy ilyen egyszerűen. A nővérek és az orvosok (átlagéletkoruknál fogva) is a „poroszos egészségügyön” (már megint) edződtek. Akkor zárt kapuk mögött, fehér lepel alatt folyt a szakmai munka, a betegségek legyőzése. Nem „zavarta” a munkát a kérdezősködő szülő. Ha meggyógyult a gyermek azt szívesen elfogadta, ha bármi probléma adódott, azt is, hiszen a „nagy fehér” tudja, mi a baja a kicsinek.

Mi ebből a teamből 1 tagot lecseréltünk, a betegség helyett a baba lépett a központba, és bevettük a csapatba a szülőket. Azt gondolom, így sokkal erősebbek lettünk. Minimum 2 taggal bővült a csapat, reszkessetek betegségek! Szerintem senki sem vitatja, hogy könnyebb 11 emberrel foci VB-t nyerni, mint 9-cel. Tréfát félretéve, azért ez nem ilyen pofonegyszerű. Nálunk körülbelül 3 éve gyorsultak fel az ilyen irányú változások, és még ma sem megy zökkenőmentesen. Voltak, akik nem tudtak, vagy nem akartak ebben részt venni. Ez így természetes. Nem vagyunk egyformák. Minden újabb bevezetett változtatásnál úgy érzi a személyzet, hogy kicsit csorbul a hatásköre, és újból és újból el kell magyarázni, hogy ez a dolog nem rólunk szól, hanem a babáról. És érte aztán mindent érdemes!