fbpx

Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

Évzáró Közgyűlés 2012

Az év vége felé közeledve számot vetettünk azzal, hogy milyen eredményeket értünk el, hová jutottunk ebben az évben. Egyértelmű sikerként könyvelhetjük el a Damásdi Anna által koordinált koraszülött ruhagyűjtés projektet, e munka elismeréseként Annának ítéltük az ez évi KORE-díjat. Ezt az elismerést minden évben szeretnénk odaítélni annak a tagnak, aki kiemelkedően sokat tesz a szervezetünk által megvalósított projektekért.

Ebben az esztendőben kezdődtek el egyesületünk nyilvános megjelenései. Nyáron a Babanetnek köszönhetően kiemelt vendégek lehettük családi napjukon. Októberben a Babaexpón mutathattuk meg magunkat és decemberben a SZUÉSZ által szervezett Koraszülött Karácsonyon vehettünk részt, saját műsorrésszel. Egész évben igyekeztünk élni a lehetőséggel, ha megszólalhattunk a médiában. Több műsorban is bemutathattuk tevékenységünket, s beszélhettünka hazai koraszülött-ellátás helyzetéről, illetőleg ezzel kapcsolatos terveinkről. Alelnökünk, Kulcsár Judit előkészítő munkájának köszönhetően nyáron beléptünk egy pán-európai szervezetbe, az EFCNI-be (Európai Alapítvány az Újszülöttek Védelméért).

Csatlakozva az EFCNI többi tagállamához úgy döntöttünk, mi is megszervezzük hazánkban a Koraszülöttek Világnapját.

A Világnap egyesületünk első és legnagyobb rendezvénye november 17-én került megrendezésre Budapesten. Egy nagyon szép, bensőséges ünnepet élhettünk át a bennünket jelenlétükkel megtisztelő családokkal és szakemberekkel.

Idén decemberben ünnepelte 5. születésnapját a Szülők a Szülőkért Lelkisegély Szolgálat és 4. születésnapját az oldalunk.

A jelenlévő tagokkal visszaemlékeztünk munkánk egy-egy érdekes, vagy éppenséggel szívmelengető pillanatára, majd kitűztük a jövő év céljait.

Egyrészt tovább folytatjuk a 2012-es évben sikerrel működő projektjeinket, másrészt újabb tevékenységekkel bővítjük ezeket.

2013 a „Megelőzés Éve” lesz egyesületünknél. A prevenciót tekintjük elsődleges iránynak, melynek megvalósítását széles körű felvilágosító kampányok révén tervezzük.

Nem a könnyebbik utat választottuk, de hisszük, hogy segíthetünk, és az információ megfelelő helyre való eljuttatásában markáns szerepet tudunk vállalni.

Földvári Nagy Zsuzsi

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

ARCKÉPCSARNOK

Meséljenek ők, akik nekünk ott az út elején a legtöbbet segítenek.