Évike születése

Lányommal a 11. és a 12. héten is bevéreztem. Nem fektettek be, csak betegállományt javasoltak, fenyegető vetélés címszó alatt.
A 24. héten még megvizsgált a doki a visszarendelt ellenőrzéskor, mert picit magas lett a vérnyomásom. A következő naptól már dagadt is fel az amúgy sem vékony lábam.

A következő héten kedden már kapart a lányom, mert, mint másnap kiderült, egy csepp magzatvizem sem volt. Én meg azért mentem be a kórházba mert már zöldes volt a bugyim: nagyon magasan repedt meg a burok, alig lehetett észrevenni. Nem tudja senki az okát, hiszen előtte héten még minden rendben volt.


Bent tartottak az Istvánban és 12-kor már mentővel vittek tovább a SOTE II-esre. Ott bekötöttek vagy hat infúziót egymás után, a párommal együtt aláírtuk lányom papírjait, miszerint 60% esélye van, meg császár másnap délben.
Közben elkezdtem görcsölni, mivel a víz nélküli méhem összehúzódásokat produkált. Május 25-én 00órától már annyira fájt hogy óránként hívtam a nővérkét a vajúdóban hogy adjon ágytálat ja mert közben felkelés nuku.
Lényeg a szülésznő már rám szólt minek hívom óránként a nővérkét ja mert mindig pisilnem kellett.

Drága lányom, fittyet hányva mindenre, lent volt már egészen a kijáratnál. A dokik nem hitték el, hogy 5 perc leforgása alatt képes volt erre, mert „nem volt kemény a hasam” (na ja 105kilónál ne várjon senki keményedést…), így szülésznő a környéken sem volt.

4 óra 25 perckor kislányom farosan kibújt belőlem, a déli császárt sem várta meg. Nem sírt fel. Azt hittem hogy meghalt, csak annyit láttam akkor belőle, hogy viszik gyorsan az inkubátorral együtt a koraintenzívre.

Akkor odaült mellém a gyermekorvos aki éppen ügyelt, és elmagyarázta, hogy sajnos gyenge a szívhang, 1/1/3-as lett az apgarja, szinte csak a szíve dobogott. 560 grammal és 30 cm-el jött a világra.

4 órát kellett ott maradnom a szülőszobán, mert nem jött ki a méhlepény és elaltattak, úgy oldották meg a kérdést. Az orvos azt mondta, hogy „magának még ebben a helyzetben is szerencséje volt, mert csak hosszanti irányban tudtuk volna vágni és nulla lett volna számára a következő baba kihordásának esélye”. Szerencse…


8-kor anyukám hívott, aggódtak, hiszen nem ez volt előtte megbeszélve, mindenki a déli szülésre számított.
A picikémet aznap már láthattam. Senki sem reménykedett hogy életben marad.

1hónapos korában lélegezhettünk fel picit, mert akkor lekerült a lélegeztetőgépről és a 9-szeri vér adására is jól reagált, a candida gombás fertőzésből is felépült, és végre kaphatott enni. Szemecskéjét kellett lézeresen műteni, azt is jól tűrte.
Augusztus 9-én vitték át a Péterfybe: ez volt az igazi, akkor már csak a hízlalására kellett figyelni. Onnantól kezdve nem aggódtam annyit és láttam az alagút végén a fényt, ekkor kezdtem a naplónk írásába is.

Azoknak, akik még az elején vannak, ezt üzenném: mindig van remény, soha ne adjuk fel! Itt van a mi példánk is, Évike túlélte, szépen növekszik, fejlődik azóta is.

Évinene

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06