Egy-kétéves kisgyerekek beszédfejlődése, beszédfejlesztése

Kezdjük azzal, amit már egész biztosan tapasztaltál a kisbabáddal is, más gyerekekkel is: az anyanyelv megtanulása összetett folyamat, és a beszédkészségünk egymáshoz kapcsolódó, egymástól mégis elég jól elkülöníthető részképességekből áll.

Ezek közül az első a beszédészlelés: nyilvánvalóan alapfeltételnek vesszük, hogy a gyerek jól hall, de emellett képes a beszédet mint "zajt" elkülöníteni más zajoktól (zúgástól, háttérben szóló zenétől), reagál a különféle hanglejtésekre, dallamokra, szünetekre (így vagyunk képesek meghallani egy számunkra ismeretlen nyelven is, hogy körülbelül hol vannak a szó- vagy szerkezethatárok, mikor van vége a mondatnak). Felismeri a különböző hangokat különbözőknek (ezt majd még árnyalom, mert persze nagyon vicces kis kérdés, hogy mi különböző és mi nem, de egyelőre maradjunk annyiban, hogy pl. amikor szirénát utánzol, akkor a gyerek felismeri, hogy a nííí meg a nóóóó egymást váltó, különböző fázisok). A beszédészleléshez kötődik az a képességünk, hogy folyó szövegből kiszedjük az ismeretlen szót és megismételjük (a gyerek ezért tanulja meg pl. a jellemző szitokszavaidat, holott sosem "tanítottad" ezekre).

Az észlelés részben velünk születő dolog (pl. úgy születünk, hogy hallunk, és különböző hangmagasságokat, sőt, különböző beszélt nyelveket is meg tudunk különböztetni), részben pedig folyamatosan fejlődő, alakuló képesség. A gyerekek nem azért mondják eleinte, hogy efelánt, meg hogy vzí (elefánt, illetve víz helyett) mert azt könnyebb volna kiejteni - főleg a második példát - , hanem mert az úgynevezett szeriális észlelés eleinte nem tökéletes. Azaz, hallják, hogy milyen hangok vannak a szóban, de még nincs meg nekik, hogy milyen sorrendben.

Az észlelési készség jól fejlődik, ha van elég idő észlelni. Vagyis, elég fontos lenne, hogy amikor a gyerekhez, illetve a gyerekkel beszélsz, lassíts a tempón.

A beszédészlelésre épülő következő képességünk a beszédmegértés. Ahogyan az észlelésnek alapvető feltétele a hallás, a megértésnek alapvető feltétele az, hogy a gyerek eljusson egy korai absztrakciós szintre, azaz rádöbbenjen, hogy a hangzó szavak tárgyakhoz, személyekhez, tulajdonságokhoz, cselekvésekhez társíthatók (szaknyelven ezt hívják úgy, hogy a jelölő és a jelölt viszonyának felismerése). Ez a képesség eleinte csak kondicionálásra, nem valódi "értésre" épül, és már újszülötteknél is megfigyelhető (valamelyik szoptatós posztban megírtam, hogy a kéthetes fiam már felismerte a "nagyra nyitja a száját" hangsort, és azonnal ásított, amikor meghallotta). A valódi értésnek fél-egy éves kor közt kezdenek nyilvánvaló jelei lenni: a babák felismerik a saját nevüket, a "hol van apa?" kérdésre körülnéznek a szobában és rámutatnak az apjukra, aztán ugyanezt a játékot már egyre több ismerős tárggyal is el lehet játszani, sőt, vannak egyévesnél kisebb babák, akik kérdésre már képeskönyvben is mutogatják az általuk ismert tárgyakat, játékokat.

A tényleges beszéd már a beszédprodukció, ami kezdetben - esetleg sokáig - csak néhány szó. A gyerekek nyelvi készsége - épp ezért - nem tesztelhető csak egyszerűen a beszédprodukció mérésével; a beszédprodukció sokszor jelentősen "le van maradva" a beszédértéshez képest. Ez felnőttekkel is így van, amikor idegen nyelvet tanulnak - a gyerekeknél pedig erről a különbségről szól az egész korai beszédtanulás. Akárhányszor jelentkezik egy szülő, hogy a gyerek "még" nem beszél, az az első megválaszolandó kérdés, hogy megért-e mindent, amit mondanak neki (egyszerű kéréseket teljesít, tárgyakat megmutat, idehoz; ha megtiltanak neki valamit, elégedetlen stb.)

"Beszédfejlesztés" cím alatt tehát igazából (legalább) három dolgot fejlesztünk: észlelést, megértést, produkciót.

Ebből a háromból eleinte az első kettő számít igazán, vagyis kezdetben nem "beszéltetünk", hanem az ideális feltételeket teremtjük meg a majdani beszédinduláshoz. A beszéd alapja sok szempontból a mozgás és a mozgásérzékelés (végülis maga a beszéd is mozgás), úgyhogy a korai beszédfejlesztés gyakorlatilag mozgásos játékok kavalkádja. 12 és 18 hónapos kor között ilyesmikről lenne szó, mint például:

Hintáztasd a karodon, a hintaszékben, a játszótéri hintában, és énekeld neki a hinta-palintát

Pelenkázáskor fogd meg a két lábát, és lassan, aztán gyorsan bicikliztesd, és közben mondd neki lassan, hogy "las-san bicik-lizik, las-san bicik-lizik", illetve "gyorsanbiciklizik, gyorsanbiciklizik, gyorsanbiciklizik", vagy evezz, integess a karjával lassan, majd gyorsan, és közben mondd is, hogy "las-sú, las-sú, las-sú... gyorsgyorsgyorsgyors!"

Tartsd meg a két lábát, emelgesd fel, le, döntsd oldalra, és mondd a gyereknek, hogy "fent, lent... fent, lent... jobbra - mármint, a gyereknek jobbra - , balra... jobbra, balra".

Kövesd mozgással a "Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!" dalocskát, hurcolászd a gyereket és aztán ültesd vagy guggoltasd le; ha már jár, sétáljatok így együtt.

Lovacskáztasd a karodon, hátadon, nyakadban, térdeden, és ringasd-rázogasd a "hóc-hóc katona" mondókára

Játsszátok el mozgással az óriást, a kisegeret, a szélben hajladozó fákat, a napi időjárást - ugráló és csipogó kismadarak, ssssssusogó, csipp-csöpp csöpögő, plattyanó esőben ugráló békák, magasra nyújtózó fák, zümmögő méhecskék - lényeg, hogy mozgás és beszédhangok legyenek összekötve.

Játsszatok olyasféle kérdezz-felelek játékokat, mint a harangokról szóló dalocska. Nálunk óra volt: "Hogy csinál a nagy óra? - (mély hangon, lassan) tik... tak... tik... tak... És a kicsi óra? - (magas hangon, gyorsan) tiktaktiktaktiktak. Efféle játék mehet nagy és kis kutyával, cicával, autóval, madárral stb.

Öltöztetéskor nevezd meg a ruháit, kérd meg, hogy hozza ide a zoknit, nadrágot stb.

Játék közben ugyanígy kérheted a macit, kockát, vonatot, babát; megpróbálhatod megkérni a gyereket, hogy mondja ki ő is a játék nevét.

Énekeljétek az "ég a gyertya ég" dalocskát, guggoljatok le a végén. Megtaníthatod gyertyát elfújni, a fiam imádta (ne hagyd, hogy belehajoljon, belenyúljon a gyertyalángba, ugyanakkor felhasználhatod az alkalmat, hogy megtanítsd, mi az, hogy forró). Sziszeghettek együtt, amikor a gyufát meggyújtod, építhettek utána legóból játékgyertyát és nagy ffff... hanggal elfújhatjátok játékból is. Taníthatod a "gyertya", "elfúj" szavakra.

Tornáztasd a karját, lassan körözzetek és mondjátok, hogy naaagy kör, naaagy kör... aztán gyorsabb körözéssel, hogy kis kör, kis kör...

Vannak gyerekek, akikkel nem lehet rajzolni, könyvet nézegetni, mert elszaladgálnak - velük az ilyen mozgásos játékok jelentik a korai beszédfejlesztés egyetlen használható terepét. Másszatok a földön gyorsan vagy lassan, utánozzatok állathangokat, csináljatok zajt játék hangszerekkel vagy lábassal és fakanállal, és mondjátok hozzá, hogy csitt-csatt, bimm-bamm, piff-puff; tapsoljatok fent, lent, elöl, hátul; tegyél egy labdát a székre, a szék alá, a szék mellé, a szék mögé (mindig megnevezve persze a helyet) és mászasd gyereket utána, rengetegszer elismételve neki irányokat, névutókat, a labda meg a szék szót, mindennek a színét, mintáját, helyét. Köss össze szavakkal minden mozgást és cselekvést; emelj fel egy kispárnát, és mondd a gyereknek, hogy "felemeltem", aztán engedd el, és közöld, hogy "puff, leesett", aztán közkívánatra ismételd meg a produkciót még tizenötször, a szavakkal együtt, aztán hagyd a gyereket próbálkozni (a "leesett" egyébként a gyerekek többségénél az első megtanult igék egyike, hadd ne kelljen kifejtenem, hogy miért...)

Ha olyan gyereked van, aki megül nyugton, akkor először is gratulálok ;-) és örvendjünk együtt a szerencsénknek.

Nyugton maradó gyerekeknek lehet mondókázással egyszerre rajzolni, például csigabigát ("gyere ki!"), kip-kop kalapácsot, az egész Volt egyszer egy kemence, belebújt a Kisbence - versikét, de egy csomó Gryllus Vilmos-számot is: a színeket tanuló gyerekemnek én bizony lefestettem, hogy "sárga a kéken - reggel süt a nap az égen" stb.

Nagyon jó, ha a gyereket érdeklik a könyvek. Ha nem, akkor is érdemes próbálkozni, mondjuk minden nap ülj be pár percre a szobájába és vedd a kezedbe egy könyvét, vagy akár ülj be hozzá a saját könyveddel olvasni: lényeg, hogy lássa, hogy olvasni jó dolog. Ha akar könyveket nézegetni, az nagyszerű. Hagyd, hogy kivegye a kezedből, lapozzon, ismerkedjen vele - és akkor mesélj neki arról, hogy "látod, könyv... szép piros, és sok-sok kép van benne... könyv". Ha pedig már meséltek, akkor ez eleinte abból áll, hogy kérdezz rá ismerős tárgyakra ("hol a maci?") és hagyd, hogy mutogasson, illetve mutogass te is, és nevezz meg a képeken mindenfélét.

Kicsit később, amikor a korai képeskönyvek (mint amilyen nálunk Roger Priddytől a Happy Baby Words, meg a Happy Baby Colours volt) helyét átveszi például Boribon és Annipanni, akkor még mindig ne számíts arra, hogy azonnal történetet fogsz tudni mesélni. A gyerek valahol ki fogja nyitni a könyvet, és akkor mesélj neki arról a képről, amit éppen láttok - sorold el az összes tárgyat, a szereplők nevét, ruháját, és mondj egy-két egész mondatot arról, hogy a képen mi történik. Beszélj hozzá lassan (ne a szokásos, felnőttekkel használt beszédtempódban), sok ismétléssel.

Ha a gyerek már megnevez dolgokat, akkor nyugodtan játszhatsz vele "mi ez?" játékot, akár a lakásban, akár képeskönyvvel; mutogasd végig a szoba, a fürdőszoba, a konyha összes tárgyát és hagyd, hogy a gyerek megnevezze. Vehetsz neki valami olyan matricáskönyvet, mint amilyen az 1000 első szavam - ne tévesszen meg, hogy óvodásoknak ajánlják, a gyerek veled fog ragasztgatni, és nyugodtan válogathatsz a témák közt, viszont ragasztgatás közben észrevétlenül fog szavakat tanulni.

Haladó szinten - ez alatt azt értem, hogy a gyerek megnevez tárgyakat és mondja a kutyára hogy "vauvau" - kísérletezhetsz azzal, hogy néha a gyerekkel próbálsz meg mondatokat, szerkezeteket befejeztetni (a nyelvi készségeket sokszor ezzel a módszerrel teszteljük, egyébként, majd írok még erről is). Mondjuk rámutatsz egy képre, elmondod, hogy "itt van Boribon... szamócát eszik, látod? ... ott fekszik a fűben, és ott eszi a ... mit eszik?" A gyerek erre remélhetőleg közli, hogy "szamócát". Utóbb a kérdés elmaradhat, a jelentőségteljes szünettel félbemaradó szülői mondatot a kicsik maguktól befejezik az imént hallott szóval. Még később pedig már nem is kell neked felidézned a szót, és elkezdhettek együtt mesélni; "látod, itt megy Boribon a réten, és az égen pedig süt a ..." Akkor is megkapod, hogy "nap", ha előtte nem mondtad ki a szót.

Végül pedig elkezdheted azt, hogy már csak lapozol a könyvben, és a gyereket kérdezgeted, aztán kiegészíted a válaszait összetett szerkezetekké: "Hű, itt mi történik? Ki ez itt? (Gy: Boribon) - Igen, itt van Boribon. És mit talált? (Gy: cipőt) - Bizony, talált Boribon egy pár piros cipőt. Piros cipő, látod? És mit csinál Boribon a piros cipővel?" stb.

A korai beszédfejlődés két módon történhet: folyamatosan vagy ugrásszerűen. Vagyis, vannak gyerekek, akik mindent megértenek - a képre mutogatós, illetve egyszerű kéréseket teljesítő módszerrel ezt jól lehet ellenőrizni -, de sokáig nem mondanak semmit, és aztán két és fél éves korukban pár nap alatt jutnak el a kétszavas szerkezetek használatáig. Az ugrásszerű fejlődéshez is kellenek azonban ugyanazok az előfeltételek, amik a folyamatoshoz, vagyis nagyon fontos, hogy sokat beszélj a gyerekhez.

Kísérd beszéddel a gyerek játékát, a saját tevékenységedet, mozgásodat.

Ismételd vissza a gyereknek a tőle hallott szavakat, erősítsd meg a közléseit (és ezen a módon észrevétlenül javítod is őket, azaz tanítod is a gyereket).

Folyamatosan bővítsd a megnevezett játékok, tárgyak, személyek, testrészek sorát, és gyakran kérd meg a gyereket, hogy ismételje meg, amit mondasz. Soha ne követeld a választ, de próbálkozz. ("Bögre. Látod? Bögre. Te hogy mondod, hogy bögre?" Ha próbálkozik, dicsérgesd.)

Egyszerű, rövid, világos mondatokat mondj.

Ne érts meg mindent azonnal. Ennek az egy szál mondatnak a módszertanáról egy külön posztot fogok írni, de ha a gyerek mindent ért, amit mondasz neki, és ő maga célt ér arcjátékkal, pantomimmal, szókezdeményekkel és hisztivel, akkor miért fárasztaná magát összetett mondatokkal? Nem kell a gyereket agyonfrusztrálni - ezért mondom, hogy a módszertant majd kifejtem -, de néha nyugodtan rászánhatsz negyedórát a szombat délelőttből, hogy tízszer is megkérdezed a gyereket, mit szeretne ("Igen, látom, hogy akarsz valamit a polcról, de mi az? ... hogy mondod?... tényleg úgy kezdődik, hogy koc..., de mi az? próbáld csak meg megmondani, hogy mit vegyek le!"), és nem reagálsz a mutogatásra.

Lassan beszélj hozzá. (Na, még annál is lassabban. Tényleg. A kicsinek minden szó új, az idegrendszere fejletlenebb, a reakcióideje hosszabb, és a rengeteg információtól hamar túlpörög, elfárad. A pszichés biztonságérzetének és a nyelvi fejlődésének is jót tesz, ha a lassú beszédtempóddal lelassítod őt is, és "tereled" a mindent egyszerre befogadni akaró érdeklődését. A hangodtól megnyugszik, és ha tudja követni, mit mondasz, nagyon gyorsan tanul.)

Ha lelassítod a tempódat, több időd lesz figyelni a kiejtésedre, és ha szebb a kiejtésed, a gyerekednek több ideje lesz "észlelni" (ritmust, hangzóhosszúságot, sorrendet, meg persze magukat a hangzókat is).

Énekelj, mondókázz, verselj, olvass neki, nézegessetek együtt képeskönyvet, tornázzatok együtt, játsszatok együtt, bábozz neki - beszélj hozzá. Sokat.

A témában még több cikket, Felicitasz blogjában találsz.

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06