Történetek gyerekekről

Szülői történetek terhességről, szülésről, kezdetekről, fejlődésről.

Ha úgy érzed, hogy tapasztalataidat megosztva mások épülését szolgálnád, ha erőt tudnának meríteni mások belőlük, akkor Neked is érdemes lenne megírnod a történeted.

Krisztina története

Amikor eldöntöttük a párommal, hogy szeretnénk szülők lenni, az egy csodálatos dolog volt mindkettőnk életében. Nagyon vártuk a pillanatot, és a külső segítségek mellett is csak vártunk és vártunk 3 évig. Végül fájón, de megbékéltünk vele, hogy nem lesz saját picurkánk. 2012 decemberében vettünk egy kis telket.

Szépítgettük az új szerzeményünket. 2013. március 14-én – miután kimaradt, de ezt természetesen betudtam a stressznek – kolléganőm unszolására csináltam egy tesztet és nem hittem a szememnek… Ott volt ő!!! Abban a pillanatban csak sírni tudtam. Fájdalmamban, örömömben, félelmemben. Ez egy szerdai nap történt. Péntekig még 3 tesztet csináltam, mert nem mertem elhinni, hogy csoda történt, de azért vigyáztam magamra. Szombaton elkezdtem vérezni, úgyhogy itt végleg feladtam.

Azért felhívtam az orvosomat, aki hétfőn soron kívül fogadott. Megvizsgált és közölte, hogy 5 hetes terhes vagyok. Mondtam neki, nézze meg még egyszer, hogy biztos-e??? Gondolom, aki átélte már ezt, az szintén így érzett. Az orvos mosolygott, és halálos nyugalommal közölte, hogy biztos! Koromnál fogva (40. évemben jártam) azonnal kiírtak, de mit bántam én… J Mindent megtettem, amit csak mondtak. Boldog voltam, de mégis ott bujkált bennem az aggodalom, hogy minden rendben legyen. Remegve vártam minden eredményt, hogy ne találjanak semmit, de minden rendben volt. Tökéletes eredményeket produkáltam, a picur rendesen fejlődött, szépen mocorgott, soha még csak hányingerem sem volt…. egyszóval tökéletes terhesség volt. Aztán a 30. héten egyik reggel görcsölni kezdtem.

Nem nagyon, csak picit, de az orvos azt javasolta, hogy délután menjünk be, és a kórházban megpróbáljuk együtt kihúzni a 36. hétig. Be is feküdtem délután 5-kor. Hajnali 1 óráiig kaptam a magnézium infúziókat, amitől másnap teljesen jól éreztem magam. Egészen hajnali 2-ig.

Nem értettem, mi történik. 1 óra múlva már alig tudtam kivánszorogni a nővérpulthoz. Megvizsgáltak, megállapították, hogy kicsit kinyílt a méhszáj. Irány a pihenő, újra magnézium infúzió. De ez már nem segített. Egészen addig nem izgultam, amíg a szülésznő, aki pont az orvosom asszisztense volt, rám nem kötött egy gépet, amely a fájásokat mérte. Hajnali 4-kor közölte az ügyeletes orvos, hogy ne tessék aggódni, mindjárt jön a mentő. Kérdeztem, miért? Mert tetszik menni Pestre szülni.

 

Tovább

Alexandra és Jázmin története

A mi történetünk 2014 márciusában kezdődött, amikor 1 hónap próbálkozás után elsőre pozitívat teszteltem. Nagyon boldogok voltunk a párommal. Felhívtam az orvosomat és időpontot kértem ultrahang-vizsgálatra. Április 7-én a szívműködés pozitív, 6 hét+6 nap. Ekkor kezdődtek a rosszullétek. Émelygés, hányás, nagyon érzékeny voltam a szagokra, de a közérzetemmel nem volt probléma.

Májusban egy csodaszép napon kiültünk párommal pecázni, aztán az esti órákban hazamentünk, én pedig vacsi előtt még gyorsan le akartam tusolni. Ahogy levetkőztem, észrevettem, hogy itt valami nincs rendben. Véres voltam…. 11 hét+6 nap, sírtam az autóban, hogy biztosan elveszítettük. Beértünk a kórházba, beszélni sem tudtam a sírástól. Nagy nehezen elmondtam a nőgyógyászaton, hogy 11 hét 6 napos terhes vagyok és elkezdtem vérezni. A nővér telefonált az ügyeletes doktornőnek, aki azonnal jött is megvizsgálni, szerencsére az ultrahangon minden rendben talált. Pár napot bent töltöttem, szigorú fekvés+gyógyszerek kíséretében. Május 12.-én hazaengedtek. Június 15-én kiderült a baba neme: kislány. Alvászavarral, állandó rosszulléttel és iszonyatos kézzsibbadással teltek a napjaim. Augusztus 5-én mentem a terhesgondozóba, ahol nagyon magas volt a vérnyomásom. Felküldtek az osztályra, hogy be tudják állítani gyógyszerrel.

Tovább

Levél a koraszülött babádtól

Kedves Család és Barátok,

Olyan izgatott vagyok, hogy végre elmondhatom, hogy utazásom végére értem, hazamehetek! Sok akadályt győztem le ezen az úton és napról-napra egyre erősebb vagyok. Anyu és Apu nem tudják eléggé megköszönni a tőletek kapott sok-sok támogatást, megértést, szeretetet. Sokatok annyi mindent tett értünk eddig és őszintén értékelünk minden segítséget, támogatást, törődést és imát.

Most hogy végre hazakerülhetek, kérlek továbbra is a segítésetek növekedésem során. Emlékezzetek arra, hogy még mindig pici vagyok és noha már nem vagyok kórházban, továbbra is különleges igényeim vannak, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy túl korán születtem meg.

Tovább

Lili negyedik születésnapjára

2010. január 11-én, a 28. hét 6. napján indult be a szülés. Bár izgultunk, de örültünk, hogy legalább eddig sikerült „kihúznunk”.

A történet 2009 szeptemberében indult, mikor 12. hetesen görcsökkel és vérzéssel kórházba kerültünk. Egy évvel korábban volt már egy vetélésem, így rettenetesen aggódtam, hogy ezt a babát is elveszíthetjük. Egy hét után a vérzés elmaradt, hazaengedtek. Néhány nap után megint görcsölni kezdtem, visszakerültem a kórházba. A bevérzés nem szívódott fel, hanem egy átgörcsölt éjszaka után levált, és távozott. Aki vetélt már el, ismeri az érzést, és én is halálra váltam, hogy elvesztettem a magzatot. Az éjszakai ügyeletes orvos levitt az ultrahangra, hogy megnézzük mi maradt, és akkor láthattam először az én picikémet, amint ott dobog a szíve, rendületlenül.

A következő 2 hónap eseménytelenül telt, óvatosan, de nagyon boldogan készültünk a kislányunk születésére. Novemberben a kisfiam betöltötte a 3. évét. Nem sokkal később egy éjszaka arra ébredtem, hogy valami „pukkant” belül, és viszonylag nagy mennyiségű víz folyt ki az ágyra. Mentővel vittek kórházba, ahol mintát vettek és befektettek. 2 nap múlva jött meg a laboreredmény, a víz bizony magzatvíz volt! Ekkor töltöttük a 21. terhességi hetet...

Az éjszakai ügyeletes orvos (ez most egy másik) éjjel hívatott magához, és közölte, hogy a terhességet MOST azonnal be kell fejezni. Mivel szivárog a magzatvíz, a kislányom pedig még túl fiatal, hogy gyereknek számítson orvosilag, így az én védelmemben (bármilyen fertőzés végzetes lehet) meg kell, hogy műtsenek.

Tovább

Barnus története

Történetünk 2009 augusztusában kezdődött, amikor megtudtuk, hogy kisbabánk fog születni. Nagyon készültünk, rá mert tervezett kisbaba volt. Akkor már volt egy kisfiúnk, aki nagyon örült annak, hogy kistestvére lesz.

Egészen 2010. januárig teljesen normális terhességgel, jó eredményekkel haladtunk előre. Aztán január végén úgy éreztem nagyon kemény a hasam, felment a vérnyomásom és úgy döntöttünk bemegyünk a kórházba. Beindult a szülés, de szerencsére sikerült leállítani, mivel még csak 27 hetes volt Barnuska. Aztán 1 hétig ez így ment, hogy többször leállították. Végül február 1-én rosszul lettem leállítás közben és már csak sürgős császármetszés menthetett meg engem. Barnust életjelek nélkül emelték ki a hasamból és 16 percen keresztül próbálták újraéleszteni. Sikerült.

Tovább

Móric a csodabogár

Lassan 2 év telt el, mire eljutottam odáig, hogy megírjam a mi történetünket. A mai napig szorgalmasan dolgozom rajta, hogy fel tudjam dolgozni a történteket, de nehezen megy. Talán azért, mert csak utólag fogtam fel igazán, hogy a tragédia szele folyamatosan csapkodta házunk ablakait………….

Móric terhességem 25 hetében született meg természetes úton 2011. december 9. napján. A méhlepényem mélyen tapadt, ezért már 19 hetes terhesen kórházba kerültem egy súlyos vérzés miatt, és onnan nem volt megállás. Folyamatosan feküdtem, de annak ellenére nem lehetett megállítani a folyamatot. Egy olyan folyamatot, amely az esetek nagy részében magától elrendeződik a terhesség első heteiben. A szülőszobán „éltem” a kórházban, ugyanis állandó életveszélyben voltam Móriccal. Éppen ezért az orvosok – köztük a sajátom is - folyamatosan arról akartak meggyőzni, hogy fejezzük be a terhességet. Én hallani sem akartam erről, csak azt éreztem, hogy kitartok a végsőkig, amíg lehet. A 25. hétig lehetett, amikor mentővel Kecskemétről Szegedre vittek minket kora este, és Móric aznap éjjel éjfél előtt meg is született. A legutolsó ultrahang alapján az orvosok azt mondták, hogy készüljek fel arra, hogy mindössze 3 %- nyi az esély Móricnak a túlélésre, mert nagyon éretlen. Éppen ezért folyton azon gondolkodtam, hogy vajon oda merjek-e pillantani, miután megszületett. De gyorsan el is hessegettem ezt a dilemmámat, ugyanis mindvégig bíztam a Fiamban, talán pont most ne tegyem? Odapillantottam. Gyönyörű volt. Pont egy tenyérnyi. 850 gr. És azonnal felsírt. A neonatológusok már várták a szülőszoba ajtajában. Elrohantak Vele. Majd kb. 20 perc múlva jött vissza a nővér, és azt kérdezte:

Tovább

Lóri és Misu története

Két koraszülött kisfiú anyukája vagyok. Az első fiammal 2009. november 17-re voltam kiírva. Augusztus 4-én egy nőgyógyászati vizsgálat során kiderült, hogy 15 mm-re megrövidült a méhnyakam. Mindjárt be is utaltak a kórházba. Itt megkaptam a tüdőérlelőket és folyamatos infúzióra kötöttek, plusz szigorú ágynyugalom. 1 hét után tovább rövidült a cervixem, ezért átszállítottak egy másik kórházba, ahol volt PIC. Itt kaptam még egy tüdőérlelőt és ment tovább az infúzió. Mindezek ellenére augusztus 17-én reggel gyengén görcsölni kezdtem. Megvizsgáltak, s mivel 4 cm-re kinyílt a méhszájam, áttoltak a szülőszobába. Kisfiam, Lóránd 13:05-kor a terhesség 26+6 hetére 1080 grammal és 37 cm-rel született. Nagyon lila és kicsike volt. A legrosszabb a szülés után az volt, hogy nem éreztem semmit. Se aggódást, se ijedtséget, se boldogságot, semmit! Totális üresség és zavar uralkodott bennem. Aztán,mikor 3 órával később betoltak ágyastól az inkubátor mellé és megláttam benne a az én icipici gyönyörű Lórikámat, villámcsapásként hasított belém egyszerre minden! Fájdalom, boldogság, aggodalom, büszkeség….minden. Néztem a kisfiamat a dobozban, mindenhol drótok, csövek, kötések, az arcát nem is láttam a C-pap-tól (szerencsére egyáltalán nem volt lélegeztetve) és hallgattam, ahogy cicahangon sír. Potyogtak a könnyeim és simogattam az inku falát. párom meg az én hátamat. Ő is sírt. Egy nővérke persze végig beszélt, ,de semmire sem emlékszem, csak arra, hogy nyúljunk be hozzá, de ne simizzük, csak tartsam rajta a kezemet a mellkasán. Hogy ezért-e vagy sem, de abbahagyta a sírást.

Tovább

Brigitta története

Terhességem 26.hetében elfolyt a magzatvizem és 6 óra alatt, normál úton megszületett a fiam, Gordon. Mivel a szülést nem tudták visszatartani, a tüdőérlelőnek sem volt ideje hatni. Így Gordon gyenge pontja a tüdeje lett, 7 hétig volt lélegeztetőgépen. Borzasztó 7 hét volt, hisz nagyon sok ideig úgy tűnt, nem fog menni neki gép nélkül az élet. Nagyon gyenge baba volt, az is felmerült, hogy a szíve feladja a szolgálatot. Végül többszöri próbálkozás után jöhetett a következő lépés, a CPAP, majd a garatoxigén. Már-már azt hittük, fellélegezhetünk, mikor is egy fertőzés miatt újra lélegeztetőgépre került 10 napra és újra kellett kezdeni mindent elölről, CPAP, garat-, majd kabinoxigén. Eközben mindkét szemén ROP III. lézeres szemműtétet kellett végezni.

Tovább

Az én hősöm

Szeretném megírni a történetem, mert talán valakinek reményt vagy vigaszt tudok vele nyújtani. Én is a ti történeteiteket olvasva reménykedtem, bizakodtam, hogy minden rendben lesz. Köszönöm, hogy megosztjátok ezeket a történeteket!

Az én történetem 2011 novemberében egy nem egészen problémamentes terhességgel kezdődik, ugyanis az első trimeszter vége felé elkezdtem enyhén vérezni. Ekkor a kezelőorvosom azt javasolta, hogy feküdjek, pihenjek, ha szeretném ezt a babát; és én ezt is tettem, szigorúan betartottam az orvosi utasításokat. A férjem átvette a feladataimat és szó nélkül mindent megtett annak érdekében, hogy én maradéktalanul tudjak pihenni. Pár hét elteltével minden rendeződni látszott. A vizsgálatok eredményeit mind rendben találták, ezért fellélegezve mentem 4 hetente terhes tanácsadásra. A 28. heti tanácsadáson meg is beszéltünk a helyettesítő orvossal egy 4D mozizást a következő hétre, és ott szembesültünk egy eléggé megrázó hírrel.

Tovább

Hármasikreim

Negyvenedik szülinapom előtt egy hónappal pozitívat teszteltem. Hihetetlen volt, hátam mögött operációkkal, sok inszeminációval, 3 lombikkal, amik sajnos nem sikerültek.
Kicsit hitetlenül álltam az utolsó lombikhoz, majdhogynem feladtam már, hogy gyerekünk legyen. Pláne, hogy a beültetés február 13-án, pénteken történt. Nem vagyok babonás, de azért, nem lehet tudni...
A 2. ultrahangos vizsgálaton két babát látott a doktor, elküldött az iker-ambulanciára, ahol aztán másnap már három kicsi szív dobbanását rögzítette az ultrahang.
Döbbenet, pánik, félelem, öröm is, de mi lesz, ha....ebből a gondolatból volt a legtöbb. Leginkább a genetikai betegségektöl féltem, de mert három magzatburok volt, túl kockázatos lett volna mindhármat megszúrni külön, úgy döntöttünk, nem engedjük. Sokat emlegették a redukciót is, azaz egy vagy két babát művi úton "eltünteni", ettől nagyon féltem, mi a jó döntés. Ha redukálnak (a dokik ezirányba terelgettek), aztán elvesztem mindet, vagy nem redukálnak és nem tudom kihordani őket, esetleg betegen, életképtelenül korán születnek meg. Barátnőm szülésznőként azt tanácsolta, bízzam a természetre és nyugodjak meg annak döntésében. (Azok után, hogy a természetet én már évek óta terrorban tartottam a művi megtermékenyítésekkel.)
Semmiféle terhességi problémám nem volt a 23.hétig, sőt, nagyon jól voltam eddig.

Tovább

Bendegúz története, avagy miből lesz a cserebogár?

INKUBÁTORTÓL A KISÁGYIG, AVAGY LÉLEGEZTETŐ GÉPTŐL AZ ÖNÁLLÓ LÉGZÉSIG

Bencike 28. hétre született 2010 szilveszterén, praeeclampsya miatt, 1070 grammos súllyal és 32 centiméteres hosszal, 8/9-es apgarral. Szerencsére teljesen egészséges volt annak ellenére, hogy már későn kapott tüdőérlelő injekciót, emiatt bő két hétig lélegeztető gépre szorult, majd elég sokáig még kabinoxigénre is, illetve eléggé vérszegény volt.
Először visszaesett a súlya kb. 960 grammra, de azt mondták az orvosok, hogy ez így szokott történni.

Mit mondjak, ijesztően hangzott, hogy ma csak 2 milliliternyi tejadagokat kapott, aztán már 3-at, és így tovább, ha jól emlékszem, talán 16 ml volt a határ, amikor átkerültünk a „hízlaldába”.

Tovább

Nyolcszáz grammtól az iskolapadig

Az oldal szerkesztője kért meg, hogy írjak arról, mi is történik az iskolában a koraszülöttekkel, mi a helyzet ovi után a koraszülöttel… Elég egyszerű a válaszom.

Amikor az embernek kis súlyú koraszülöttje van, érzi a folyamatos aggodalmat, ám valami eltántoríthatatlan bizonyosságot is, hogy ezzel a gyerekkel semmi gond sem lehet… Ebben a bizonyosságában a szülőket néha a tények sem tudják elbizonytalanítani. Mi is ilyenek voltunk, vagyunk.

Virág inkubátora mellett mindig azt mondogattuk, „bárcsak egy szemüveggel megúsznánk”. Kértük, kaptuk. Virág 6D-s szemüveget kapott már 1 éves korában, ami nagyon jól áll neki, ő maga is szereti szerencsére.

Sokat írtunk róla korábban itt: http://www.kissvirag.hu/blog/tortenetunk/ , ám a koraszülöttségéből adódó külön figyelem már rég elmarad. Ugyanazt a figyelmet, ugyanazt a bánásmódot kapja, mint a többi gyerekünk, na jó, legfeljebb egy kicsivel többet nézzük őt merengve: „miből lett a cserebogár…”. Hiszen nincs annál nagyobb boldogság, mikor az ember gyerekei jó testvérek, amikor az ember gyereke elkezdi az iskolát, amikor az ember gyereke fejlődik és ebben elveszve határtalan boldogságot érzünk. Mindez hatványozódik, ha az első hónapokat a gyerek életéért aggódva töltöttük.

Azt hiszem, minden koraszülöttes szülő nevében mondhatom, soha nem kételkedtünk abban, hogy az a gyerek úgy van rendben, ahogy van. És hogy a végtelen küzdelmét, kitartását, hitét mi sok szeretettel, csodálattal és belé vetett hittel tudjuk megköszönni.

Mi a szerencsések közé tartozunk, hiszen Virág a korosztályával jár iskolába. Soha nem kételkedtünk abban, hogy ez így lesz. Még az agyvérzés ténye, vagy a mozgásfejlődés elmaradottsága, a kései beszédfejlődés sem bizonytalanított el bennünket. Virág mindig mindent az utolsó pillanatban csinált. De mindig megoldotta, hogy ne adjon okot a nagyobb aggodalomra…

Tovább

Diagnózisok között

Amikor az ember lánya hazatér koraszülött gyermekével az otthonába, azt hiszi: ó, innen már könnyű, a csata meg van nyerve!

Részben...

A másféle csaták sorozata csak most kezdődik. A folyamatok, sérülések specifikusan folytatódnak, kinél milyen problémák derültek/derülnek ki.
Egy hatalmas mutáns kérdőjellé változol. Minden érdekel, ami a gyermekeddel kapcsolatos, csüngsz a szakemberek szaván, mondatain. Százszor több információt szeretnél, mint amit kapsz, ezért szinte sosem vagy elégedett.

Küzdelem a mozgásfejlődésért, az információkért, hogy egyáltalán megtudjuk milyen fejlesztésre van szükség. Ha szerencsés vagy, tájékozott háziorvos, védőnő és fejlődésneurológus áll a hátad mögött, ha a többséghez tartozol, akkor csak a „google”.

Tovább

Akikért érdemes minden nap mosolyogva ébredni

Párom és Én már a kapcsolatunk elején sem zárkóztunk el a gyermekvállalástól. Nagyon sokat vártunk, a hosszú esztendők alatt sokmindent kipróbáltunk, jártunk orvoshoz, szedtünk méregdrága gyógyszereket, de csak az elkeseredettség erősödött bennünk hónapról-hónapra. Aztán 7 gyötrelmes év után belevágtunk a lombik programba. Az esélytelenek nyugalmával. Senki, még az orvos sem hitt benne, hogy nekem sikerül mesterséges megtermékenyítéssel teherbe esnem. Nálam hormongondok, férjemnél pedig spermagondok voltak, ő papíron meddő. De belevágtunk, azzal a tudattal, hogy ha meg sem próbáljuk, később bánni fogjuk. 2011.április közepén kezdődött a stimuláció, május 9-én már meg is volt a tüszők leszívása, a darabszám meglepte a doktort,43 alkalmas petesejtem lett. Május 12-én 2 embriót ültettek be nekem és később megtudtuk, mindkettő megtapadt. Terhességem elején kétszer volt pecsételő vérzésem, illetve küzdöttem a hiperstimuláció okozta kellemetlenségekkel, de ezeket leszámítva nagyon jó úton haladtam előre.

A 21. hét végén furcsa állagú, ragacsos, sárgás váladék távozott belőlem, így hát elmentem kórházi szakrendelésre, ahol az orvos közölte nem túl alapos kivizsgálás után, hogy biztosan hüvelygombám van és hazaküldött. Két nappal később felkerestem egy magánorvost, aki vizsgálat után azonnal a kórházba küldött. A diagnózis eredménye: nyitott belső méhszáj, beboltosuló buroksapka. Így elmentünk a férjemmel a kórházba, ahol a fogadott orvosom közölte, azért vesz fel fekvő betegnek, hogy megnyugodjak,és nem érti, miért kerestem fel egy másik nőgyógyászt! Később az osztályvezető főorvos a "szárnyai alá” vett, felvázoltam neki az előzményeimet s miután megvizsgált semmi jóval nem kecsegtetett.1,5 centis méhnyak külső méhszáj zárt, belső nyitva, benne a magzatburok. Ágyamat megemelték, tusolni, wc-zni kelhettem fel. A 24. hét elején kaptam tüdőérlelő injekciót, hogy több esélye legyen a babáknak a túlélésre.

Tovább

Szoptatás élménye, egy koraszülött gyermek édesanyjának naplójából

B. Bengő Hajnalka vagyok, egy 5 éves koraszülött Leányka édesanyja. A sors úgy hozta, hogy egy különleges útra terelődött az életem, családunk élete. 2006 szeptemberében a 25. terhességi héten világra hoztam ikergyermekeimet, egy kislányt és egy kisfiút. Születési súlyuk együtt nem érte el az 1500 grammot. Kisfiam két napot kapott az életből és itt hagyott minket, a tehetetlen fájdalom maradt utána. Panna 550 grammosan a küzdés magas iskoláját megmutatva mára már gyönyörű, ép, „egészséges”, értelmes, érdeklődő, zsiványka „nagylány” (bocsássátok meg nekem, ha egy kis anyai elfogultság is került ide).

Tovább

Belián története

Igazából mondhatom, hogy csoda ami velünk történt, nekünk biztosan AZ.
23 hetes terhes voltam, amikor azt éreztem, hogy folyik belőlem valami,mivel tenger mellett voltunk, azt gondoltam csak a víz.
Haza jöttünk és elmentem az orvosomhoz, aki közölte, hogy beindult szülésem van,bő 2 ujjnyira nyitva van a méhszáj,beboltosult buroksapka... TESSÉK? azt sem értettem miről van szó. Mondta, hogy készüljek, mert el fogok vetélni, ez a baba nem életképes. (Mivel neki nem ez a szakterülete, nem hibáztatom az elmondottak miatt,viszont zokogó görcsöt kaptam.)
Mondta hogy mindjárt jön, próbál intézkedni. Nagyon hálás vagyok neki, mert pillanatok alatt kereset olyan kórházat, ahol tudnak fogadni egy ilyen pici babát és még volt is szabad inkubátor, na mert hát az sincs mindig....

Tovább

Eszter-Anna, a Csodababa

Kamaszkorom óta voltak hormonális gondjaim. Rendszertelen havivérzésre felelőtlenül felírt fogamzásgátló hatására 18 évesen lett egy mélyvénás trombózisom. Későbbi hematológiai labor kimutatta az öröklött hajlamot, az ún. Leiden-mutációt. Heterozigóta vagyok, tehát ha van egy kiváltó ok, akkor alakul ki trombózis. A kardiológusok mondták, hogy ha várandós leszek, veszélyeztetettnek számítok majd az első perctől kezdve.

A hormonális gondjaim nem változtak, orvostól-orvosig jártam, hiszen én is, mint sok sorstárs, kerestem a megfelelő szakembert. Ráadásul mindig rendelkeztem súlyfelesleggel is, így többször próbáltam fogyni is. Sokszor „rávágták” egy-egy ultrahang alapján, vagy egy-egy labor alapján, hogy az ún. PCOS vagyok, policisztás petefészek szindrómás. Végig tudtam, hogy nem erről van szó, de ekkorra már azt is elfogadtam, hogy nekem a teherbeesés sem lesz egyszerű. Ekkor kerültem a SOTE I. Klinikára a nőgyógyászomhoz, aki egyben endokrinológus is. Mondta, hogy ha a maradék súlyfeleslegemtől is megszabadulok, addigra teherbe is fogok esni. Nem hittem neki, és még lett volna mit leadni, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Mindez 2010-ben történt, szept. 28-ára voltam kiírva, a születésnapom utánra.

Tovább

Jancsi

Egyáltalán nem szívesen elevenítem fel a kezdeteket, azért írom csak le, mert amikor én voltam abban a helyzetben, hogy kősziklával a gyomromban kapartam az inkubátor falát, és emésztgettem az orvosoktól hallottakat, esténként folyton csodatörténeteket kerestem a neten koraszülöttekről, melyek azt bizonyították, hogy van remény.
Mondjuk a miénk részben csodatörténet, részben olyan, amivel az orvosok ijesztgetni szokták a frissen koraszülteket, hogy rossz esetben még ez is lehet. De már rég rájöttünk, hogy nem a zárójelentésekbe írt borzalmas orvosi szöveg szerint kell értékelni, hogy micsoda kisfiunk van, hanem rá kell nézni arra a vigyorgó fejére és kész. Így tehát remélem, hogy csodálatos rémtörténetünkből erőt tud meríteni, akinek épp szüksége van rá.

Tovább

HJuci és Kiscsillag története

Az életben mindenkinek más adatik meg könnyen, más nehezen. Mi az első kisbabánkat egész korán, a várandósság elején veszítettük el, utána pedig 5 évet vártunk, mire sikerült újra teherbe esnem. Több évnyi türelmes várakozás, de sikertelen próbálkozás után döntöttünk úgy a férjemmel, kivizsgáltatjuk magunkat. Nálam hiperinzulinémiát és polipot találtak, előbbit diétával, utóbbit műtéttel kezelték. Az orvos ezután inszeminációt javasolt. Elmondta, hogy ennek a sikeressége 15 % körül mozog, úgyhogy nem is nagyon mertük beleélni magunkat, hogy az első sikerülhet. Pedig igen, végre ott volt a kezemben a várva-várt pozitív teszt! Nagyon boldogok voltunk.

A 6. héten megtörtént az első ultrahangos vizsgálat, ahol viszont megállapították, hogy egy vérömleny alakult ki közvetlen a baba mellett. Jóval nagyobb a picinél, ami miatt ezt a babát is elveszíthetem. Az orvosom nagyon racionális ember, azt mondta, inkább ne éljem még bele magam a gyermekáldásba. Az első trimszerterben feküdnöm kellett. Minden áldott nap beszélgettem Kiscsillaghoz, elmondtam neki, hogy erős baba, kapaszkodjon jól, mert nagyon-nagyon várjuk. És ő győzött, a vérömleny szépen felszívódott.

Fellélegeztünk. Csodás középső trimeszter következett, jól voltam, fitt, mozgékony, Kiscsillag sokat ficánkolt odabent, amit imádtam érezni – tudtam, hogy minden rendben van. Optimista voltam, mert azt gondoltam, mi már megküzdöttünk ezért a babáért, több rossz dolog biztosan nem történhet velünk.

Tovább

Zsóka óvodás lett

Zsóka most áprilisban lesz 4 éves.

A mi történetünk elég összetett...veseproblémámnak "köszönhetően" Zsóka a 26. hétre született (24 hetes érettséggel) 29 cm-rel és 540gr-mal. 88 napot töltött a Neonatális Intenzív osztályon, ebből 3 hetet inkubátorban. Az apgárja 8/10-es volt, jó. Borzasztóan szívós és erős kislány, ma 12,5 kg és 101 cm magas, szép és formás, a koraszülöttekre jellemző vonások nem mutatkoznak,teljesen egészséges. Nem hiperaktív, bár borzasztóan gyors és pörgős jellem, de ugyanakkor nyugodt, kiegyensúlyozott és rendkívül intelligens.

Tovább

Sára

Második gyermekem, Sára egy komplikációkkal teli terhesség 24. hetének végén (24+6) született 2008. június 3-án, 640 gramm súllyal, 3/6-os Apgarral, a budapesti Szent János kórházban. Mint utólag kiderült egy nagyon ritka császárszövődmény okozott minden bajt (placenta percreta), ettől véreztem folyamatosan, és ennek következménye volt a fertőzés is, ami végül beindította a szülést.



Sára azonnal a koraszülött intenzív osztályra került (PIC), és állapota stabil volt, egészen a harmadik napig, amikor súlyos agyvérzést kapott. Innentől kezdve egymást érték a fertőzések, a bélproblémák, az idegrendszeri görcsök, tulajdonképpen két hónapig bizonytalan volt a túlélése. Tovább

Málna

Kislányom, Málna nem tervezett babként jött(2005) (vagyis későbbre terveztük), de így is örültünk neki, csak kicsit borított a terveinken;) Simán ment a terhességem a 27.hét szerdájáig, aztán ödéma, vérnyomás emelkedés, fehérjevizelés, minden nap labor, nőgyógyász, háziorvos, védőnő. Majd hétfőn(28.hét) a háziorvosom beküldött a laborból a kórházba beállítani a vérnyomásom. Átlagosan a pár nap alatt 160-200 között volt és 40kiló jött rám kb.

A kórházban felvettek, infúzióra kötöttek, szülőszobára kerültem, de mivel nem tudták levinni a vérnyomim(270/190 az utolsó mérés), s kezdett leállni vese és májfunkcióm, mentőt hívtak, átvittek a Schöpf-Méreibe, egyenesen a császár műtőbe. Semmi papíromat nem néztek, alá sem kellett írnom, merthogy életmentés van, a műtőbe kb. 20-an álltak körül s kérdeztek mindent. Szinte magamon kívűl voltam, remegtem, a mai napig biztos vagyok benne, hogy valami más tudatállapotba kerültem, mert mintha nem én lettem volna ott, hanem mintha kívűlről nézném az eseményeket. Végül elaludtam, torkomban az égő érzéssel, szememben a könnyekkel, hogy nem biztos, hogy a gyermekem életben marad: "A terhességét meg kell szakítani, nem biztos hogy életben lesz a magzat" mondat zakatolt az agyamban. Így dobott ki az ajtaján azon a szerdai napon a fogadott nőgyógyászom.

Tovább

A Korababám iskolába ment

Először is kifejezném abbéli felháborodásomat, hogy míg a gyereken mindenféle tesztek és vizsgálatok sorát végzik el, hogy iskolaérett-e, azt a kutya nem vizsgálja, hogy ÉN (az anyja) megértem-e már az iskolára.

Az előzményeink: 3 gyermekem közül, a középső, Zsoma (becsületes nevén Zsombor) a 33. héten, 2280g-mal és 48cm-vel, de szerencsére problémamentesen született. Az orvosok, védőnők szerint már fél éves korára behozta kortársait, ami súlyilag igaz is volt, de mozgásilag nem. Némi fejlesztés után az is rendben volt már, de valahogy az anyai lelkem mindig túlfélti Őt. Középsősként megkezdődött a logopédiai fejlesztése, mert 10 hangja nem stimmelt. Volt, ami nem volt tiszta, voltak, amiket felcserélt, és például az r hangja egyáltalán nem volt meg. Fél év múlva kiderült, hogy hallásproblémák miatt ki kell venni az orrmanduláját. Onnantól nagyon szépen haladt a beszéde is, és végre nemcsak a szűk család és az óvónők értették meg, mit mond Zsoma. Az sosem fog már kiderülni, hogy a beszédnek volt-e köze a koraszülöttségéhez vagy csak a hallás miatt alakult így, mindenesetre ahogy a logopédia melletti alapozó tornára járt, és az látványosan segítette a beszédfejlődést, elképzelhetőnek tartom, hogy a kezdeti mozgás problémák hozzájárultak a kialakulásukhoz. Tovább

„Cafi”

2009 júniusában teherbe estem. Ahogy megtudtam, hogy áldott állapotba kerültem, már kezdődtek is a rosszullétek. „Cafival” hánytam éjjel-nappal terhességem 25. hetéig. Jártam a szokásos terhesgondozás „útvesztőit”, ahogy lehetőségink adták felkerestem magánnőgyógyászomat is megerősítésként, hogy minden rendben van-e. A terhességről és a szülésről mindent elolvastam, kivéve a koraszülés és a császármetszés című fejezeteket. „Velem ez nem történhet meg”- gondoltam.

2010. január 1-től a vérnyomásom fokozatosan emelkedett (130-140 Hgmm), mire egy napi Dopegyt-et kellett szednem. Fájt a fejem, rossz volt a közérzetem, elkezdtem vizesedni, olyan mértékben, hogy a mamám téli mamusza se jött már fel a lábamra. Mindezek ellenére igyekeztem pozitívan hozzáállni, mivel ez a terhesség velejárója.
A 30. héttől kezdve két naponta látogattam a háziorvosomat, a védőnőm minden nap nézte a vizeletemben a fehérjét. Vérnyomásomat itthon mértem kétóránként.

Tovább

Hanna története

Már tervben volt a házasságkötés 6 év után és úgy gondoltuk, hogy a nagy nap után már jöhet a baba is, mert mindketten nagyon szerettük volna. 2008. augusztusában összeházasodtunk, viszont a fogamzásgátló májusi abbahagyása után nem tért vissza a ciklusom. Ebből arra következtettünk, hogy nem is fog sikerülni egyhamar a gyerekprojekt. Augusztus elején volt az esküvőnk, 21-én mikor visszatértünk a nászútról már rosszullétre ébredtem. Következő héten kiderült, hogy terhes vagyok. Szinte nem is akartunk hinni a szemünknek sem, és a fülünknek sem.

Terhességem nem volt éppen könnyűnek mondható. A 16. hétig szinte mindent kihánytam, aztán következett két könnyű hónap, majd a 25. héten fehérjét és baktériumot találtak a vizeletemben és elkezdtem vizesedni. Szépen lassan a vérnyomásom is a bűvös határ fölé ment. Ezután orvost váltottunk, mert a fogadott orvos nem foglalkozott velünk, s anyukám révén, aki egészségügyis a 33. héten átvállalt egy másik orvos. Tőle már két vérnyomáscsökkentőt kaptam és a picikém keringésére is gyógyszert. Addigra már 5 gyógyszert szedtem a vitaminnal együtt. Mindennek ellenére, és a folyamatos vizsgálatok ellenére a vérnyomásom csak kúszott fölfelé, ugrálgatott. A lábaim már merevek voltak, szinte csak feküdtem, állni nem bírtam 2 percnél tovább. Közben kiderült, hogy biztosan kislányt várunk.
Tovább

A mi kis csodánk, Lili

A mi történetünk kicsit régebbről indul, mert nekem 2000-ben megállapították, hogy PCO szindrómám van. Az orvosok azt mondták, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen lehet majd gyermekem. Amikor megtaláltam életem párját, vele is közöltem a hírt.

2005. augusztusában összeházasodtunk, és az előzmények miatt megbeszéltük, hogy rögtön elkezdünk próbálkozni. Először is, abbahagytam a gyógyszerszedést és fél évet kellett várnunk, hogy kiürüljön a szervezetemből. Próbálkoztunk spontán, az orvosom javaslatára, de így nem jött össze. Majd nekem is és a férjemnek is egy csomó vizsgálaton át kellett esnünk. Így telt az idő mivel tudjuk, milyen gyorsan vannak eredmények.
2007. február végén megbeszéltük az orvosommal a gyógyszeres segítséget. Nagy szerencsénkre április 24-én pozitív tesztet tartottam a kezemben! Május 11.-én az ultrahangon már láttuk, hogy sikerült! Nagyon boldogok voltunk!
Onnantól kezdve mindentől el voltam tiltva, nehogy baj legyen, természetesen mindent be is tartottam. Problémamentes terhességem volt a 25. hétig. Sajnos így sem volt szerencsénk.

Tovább

Tündi és Peti története

2006 október 16-án elmentem az orvoshoz,mivel erős hányingerrel ébredtem már a 4. napja. Kiderült, hogy babát várunk! Nagyon örültünk, mert már szerettünk volna babát. Másnap elküldtek vér és vizelet vizsgálatra, amiből kiderült, hogy ikreket várok. Már van a családban ikerpár, úgyhogy valahol sejtettük, de nem számítottunk rá.
Teltek a hónapok, jártam rendszerinti terhesvizsgálatra, voltam genetikai UH-on is, ahol megállapították, hogy kisfiúk és egypetéjűek, mivel egy burokban vannak. A vizesedésen kívül semmi bajom nem volt, persze leszámítva a hányingeres korszakot,de ez normális.
Már a 28. hét betöltésén voltunk,a mikor egyik hétvégén szombat reggel nem mozogtak a kis fickók...legalábbis nem úgy ahogy a reggeli keléskor szoktak.
Tovább

Andi története

A mi történetünk közel másfél évtizedes.

Várandósságom a kezdetektől fogva komplikált volt. A reggeli rosszullétek nálam estiek voltak és 5 hónapig tartottak Veleszületett szívbetegségem miatt veszélyeztetett voltam. A gyermekem apja a 3. hónapban közölte, meggondolta magát, nem kell gyerek. Mondom, már késő, meg amúgy sem érdekel, más gyereke is felnőtt apa nélkül. Elköltöztem tőle.

Sajnos 1 hónappal később meghalt a legjobb barátnőm, ez nagyon megviselt. 10 nappal ezután a húgommal elmentünk bálba (még fiatalkorú volt, így én kísértem el). Ott felkért egy fiatalember táncolni…azóta is vele vagyok...

Aztán jött egy vese gond, 40° C feletti láz, pangó vizelet. Addigra kb. 24 hetes terhességnél tartottam. Irány a kórház, katéter, napi 3 x Zinacef injekció (aki kapott, tudja hogy rém fájdalmas) 16 napig. Ezután úgy tűnt, hogy minden rendben van. Éltünk az új párommal boldogan. Egyik este megkérdeztem tőle (Pünkösd vasárnapja volt): Szerinted mi lesz a neme? Mit szeretnél? A válasza az volt: Mindegy… de jó lenne egy kislány!

Tovább

Három rövid történet

Rita rövid története

Rita érkezésére 9 évet vártunk. Több beavatkozáson voltam túl, és amikor már lemondtam róla, hogy valaha is gyermekem legyen, akkor fogant meg Ő. A 14. héttől kórházban feküdtem, mert vérezni kezdtem. A lepény mélyen tapadt, és e miatt feküdnöm kellett. A 23. héten megrepedt a magzat burok és én befertőződtem, rohammentővel kerültem fel Budapestre a SOTE 1. Női Klinikára. Sajnos már az én életem is veszélybe került, így még aznap meg kellett születnie Ritának: 600 g-al és 29 cm-el jött a világra.
Nem voltak jók az életkilátásai, de nagyon kűzdött. Azonnal lélegeztetőgépre került, a fertőzés már az ő kis gyenge tüdejét is elérte. Az első héten súlyos agyvérzést is kapott, ez szerencsére jól felszívódott, nem maradt kamratágulata. A szemét kétszer kellett lézerezni. A második tüdőgyulladása majdnem végzetes volt, de hála istennek ezt is átvészelte, ptx-e miatt mellkascsőve volt 2 hétig. A súlyos BPD miatt nagyon sokáig igényelte az oxigént(1 éves koráig).
Tovább

Stettner ikrek története

Talán a történetünket azzal kezdeném, hogy 2005 augusztusában a szerelmemmel házasságot kötöttünk, és úgy éreztük, minden álmunk teljesült, kivéve egy csodálatos dolgot, hogy kisbabánk szülessen. El is mentem a nőgyógyászomhoz, aki felirt minden csodavitamint, aztán pár hónap múlva próbálkozhattunk. Ez így is történt, és olyan szerencsés voltam, hogy nem kellett hónapokat várnunk, az első alkalommal állapotos lettem. A fellegekben jártunk. Minden szépen ment, örültem, de aztán mégis megtörtént, amit nem kívánok senkinek, és egy nő életében nagyon fájdalmas dolog. Sajnos elvesztettük a babánkat a 12. héten. Műtéti beavatkozással befejezték a terhességemet.
Napokig, hetekig sírtam, és nem tudtam mit kezdeni az érzéssel, hogy elvesztettem a babánkat. De az orvosom tanácsára össze kellett hogy szedjem magam, hogy minél előbb ismét állapotos lehessek. Megfogadtam a tanácsát és elfogadtam minden segítséget. Lezártam egy szomorú időszakot.

Tovább

Meseország Jankája

A történetem elég régre nyúlik vissza...

2001.-ben úgy döntött a vakbelem, már nem szeretne hozzám tartozni, de ezt oly furfangos módon, hogy azt az orvosok se vegyék észre. Sikerült neki, nekem pedig majdnem belehalni.

Sajnos a vakbéllel együtt távozott a jobb oldali petevezetőm és petefészkem is. Itt jó pár esemény dús év következik, amikor is kiderült, hogy a másik oldal elzáródott, több helyreállító műtét kell, hogy egyáltalán lombikra mehessünk.

Aki már lombikozott, illetve ismer olyat, aki ebben él, annak nem kell elmesélnem, milyen nagyon nehéz dolog is ez, hányszor törik össze az ember lelke. Mi először nem jó, pontosabban nekünk nem jó intézményt választottunk. Onnan üres zsebbel és sok „tapasztalattal” távoztunk.

Tovább

„Angyal” Boglárka – „Áldott” Benedek

Már a kezdet sem volt könnyű, hiszen a pozitív tesztelést megelőzően már túl voltunk a 6. lombik beültetésen.

A terhesség első 3 hónapjában hol jobban, hol kevésbé vérezgettem, bár ennek ellenére a kis manócskák gyönyörűen növekedtek. Talán már kicsit kezdtük elbízni magunkat, hogy most már semmi baj nem lehet, (már 2 hónapja nem véreztem) amikor egy vasárnap reggel görcsökre ébredtem. Pakolás, irány a kórház.
Tovább

Dorka és Lili története

Az esküvőnk után azonnal nekiláttunk a családalapításnak, négy év hiábavaló próbálkozás után jutottunk el a Budai Meddőségi Centrumba, ahol hamar kiderült, hogy lombik programra lesz szükségünk, ugyanis minkét petevezetékem átjárhatatlan. 2007. január 21-én kezdtük meg az injekciókúrát, február 8-án pedig visszakaptam két életképes embriót.
Eredményhirdetés február 19. A HCG szintem alapján két v. három babára lehetett számítani. A két héttel későbbi ultrahang igazolta, hogy ketten vannak odabent.
Nagyon boldogok voltunk, egészen a 12. heti tarkóredő mérésig, ahol kiderült, hogy a „B” magzatnak, Ő volt Dorka, a normálisnál kétszer vastagabb a tarkóredője. Genetikai tanácsadó, chorion-biopszia negatív eredménnyel, majd ezt követően két magzati szívultrahang után megnyugodtunk, nincsen baj. A 31. héten, egy kontroll ultrahangon az orvos közölte velem: Baj van anyuka, még a mai napon befejezzük a terhességet. Totális kétségbeesés, hiszen semmi jele nem volt annak, hogy bármi probléma lenne, jól éreztem magam, méhszáj teljesen zárt volt. Még a kórházi cuccom sem volt összepakolva, optimistán a 32. hétre terveztem a csomagolást.
Tovább

Évike születése

Lányommal a 11. és a 12. héten is bevéreztem. Nem fektettek be, csak betegállományt javasoltak, fenyegető vetélés címszó alatt.
A 24. héten még megvizsgált a doki a visszarendelt ellenőrzéskor, mert picit magas lett a vérnyomásom. A következő naptól már dagadt is fel az amúgy sem vékony lábam.

A következő héten kedden már kapart a lányom, mert, mint másnap kiderült, egy csepp magzatvizem sem volt. Én meg azért mentem be a kórházba mert már zöldes volt a bugyim: nagyon magasan repedt meg a burok, alig lehetett észrevenni. Nem tudja senki az okát, hiszen előtte héten még minden rendben volt.

Tovább

Dávid érkezése

2005. december 21-én volt az első pozitív tesztem, 2006 január 3-án pedig az első uh: egy babát láttak és jó helyen! Tekintve, hogy kettősüregű a méhem ez nagy öröm volt nekünk.
A 10. hétig minden rendben ment, aztán a huszadikig ingajáratban voltam a mosdó és az ágy között. Ez is elmúlt, és jött öt boldog hét. Közben sokszor voltam ultrahangon. Mindig mindent rendben találtak.

A 25. héttől már elég sokat keményedett a pocak, így feküdtem, kíméltem magam-magunkat. 2006. június 12-én megkaptam az első tüdőérlelőt. 23-án éjjel bekerültem a szülészetre egy roham közben-után (hánytam, nem láttam, félrebeszéltem, lázas voltam). Ezt az éjszakát a szülőszobán töltöttem, de szerencsére nem szültem. (Azóta is hálás szívvel gondolunk az éppen ügyeletes orvosra -Dr. Horváth Zoltán- , aki nagyon kedves, lelkiismeretes volt.)

Tovább

Gergő története

Hol is kezdjem, életem legcsodálatosabb, de egyben legnehezebb időszakát?

Talán a legelején………

Férjemmel nagyon szerettünk volna kisbabát, és mint a mesében, hamar meg is fogant a kicsi fiunk.

Az első hónapok viszonylag zökkenőmentesek voltak, nem voltam rosszul, nem fájt semmim, és csak a 16. héten adódott először egy kis aggodalom: kicsit magas lett az afp-m, de az ultrahangon hamar megnyugtattak, hogy kutya baja Gergőnek. Ekkor már tudtuk, hogy kicsi fiunk lesz, és a nevén se gondolkoztunk sokat.
A 23. héten végzett genetikai uh-n az orvos mondta, hogy kisebb a baba a kelleténél, de a nőgyógyászom megnyugtatott, hogy nincs gond. Utólag visszagondolva ez akár intő jel is lehetett volna. A másik, amin szintén csak az anyai szívem aggódott, hogy túl keveset mozgott, és nem is nagy intenzitással. Ez volt a második jel, amiről akkor még nem is sejtettem, hogy bajt jelent.

Tovább

Csoda született

„Korábban érkezni.
Küzdeni. Sohasem feladni.
És mégis boldognak
maradni.”

Talán az ember nem is tudja mennyi erő lakozik benne, de ha a gyermeke élete veszélyben forog, akkor minden megváltozik. Amikor egy szempillantás alatt válik a várva várt boldogság kínzó fájdalommá, amikor az anyaság talán örökre csak elképzelt érzés marad, akkor a gyengeség hirtelen ember feletti erővé alakul.

Ám mégis…

Tovább

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06