Barnus története

Történetünk 2009 augusztusában kezdődött, amikor megtudtuk, hogy kisbabánk fog születni. Nagyon készültünk, rá mert tervezett kisbaba volt. Akkor már volt egy kisfiúnk, aki nagyon örült annak, hogy kistestvére lesz.

Egészen 2010. januárig teljesen normális terhességgel, jó eredményekkel haladtunk előre. Aztán január végén úgy éreztem nagyon kemény a hasam, felment a vérnyomásom és úgy döntöttünk bemegyünk a kórházba. Beindult a szülés, de szerencsére sikerült leállítani, mivel még csak 27 hetes volt Barnuska. Aztán 1 hétig ez így ment, hogy többször leállították. Végül február 1-én rosszul lettem leállítás közben és már csak sürgős császármetszés menthetett meg engem. Barnust életjelek nélkül emelték ki a hasamból és 16 percen keresztül próbálták újraéleszteni. Sikerült.

Aztán jöttek azok a pillanatok, amit soha nem felejtek el. Férjemmel közölték: a baba nem fog élni 1-2 óránál többet, de a feleségét sikerült megmenteni. Ha a baba életben is marad, állandó gépek szükségesek a légzéshez és nem lesz kapcsolata a külvilággal. Én mindenképpen akartam látni a kisfiamat, hiszen az én gyermekem akárhogy is lógnak a csövek belőle. Kerekesszékkel tolt be a férjem a PIC osztályra és elérkezett a pillanat. Láthattam Barnabást. Akkora volt a haja, hogy alig lehetett látni a kis arcát. Gyönyörű szép volt. De ott megtörtem, akkor tudatosult bennem elveszíthetem őt. Aztán ott az inkubátor előtt megígértem neki, hogy vigyázok, rá csak maradjon életben és legyen egészséges. 5 nap után hazajöhettem a kórházból, de minden nap mentem hozzá vittem neki az anyatejet és kértem, hogy maradjon velünk. Otthon várt egy 4 éves kisfiú, akinek elég nehéz ilyen helyzetben bármit is mondani, nem érti, miért nem a testvérével együtt jöhettem haza. Annyit mondtam neki: a tesó beteg lehet, hogy angyalka lesz, de bízzunk benne, mert olyan erős, mint amilyen te vagy. A családban megszületett az unokatestvére márciusban, aminek örültünk, de a kisfiam nem értette, ő miért jöhetett haza az anyukájával. Emlékszem –amikor átszállították Barnust egy másik kórházba, 2 hónaposan, akkor láthatta először a kistesóját. Azóta is emlegeti :)

Aztán teltek a napot, hetek, hónapok. Május első vasárnapján, anyák napján hazahozhattuk őt.

Nagyon más volt, mint egy egészséges gyermek, de bíztunk benne, hogy lesz ereje és küzdeni fog egy jobb élet reményében. Így is lett. Barnus nagyon sok mindenen keresztülment. Leállt a légzése, mert nem tudott nyelni sem, az utcán szedett össze minket a mentő, épp orvoshoz indultam vele, de nem jutottunk el. Felkészültem, hogy itt fogom elveszíteni, mert nem vett levegőt, de sikerült és mire a mentő kiért, már aludt a kezemben, de nagyon zihált. Nagyon sokat volt beteg, állandó antibiotikum kezelés volt szükséges. Jelenleg nem sokára betölti a 4.életévét gépek, csövek nélkül. Túl vagyunk kettő őssejt kezelésen és imád minket. Nagyon anyás :J)) és végre ennyi idő után játszanak együtt a gyermekeim. Igaz másképp, de játszanak. Barnusnak még rengeteget kell fejlődnie, de már tudjuk az erőnk, kitartásunk megvan hozzá, ha ránézünk Barnusra, tudjuk, ő sem adná fel. Mindig csibészkedik valamiben, igaz beszélni nem tud, de kifejezi magát. Ahhoz képest, hogy eleinte semmire nem reagált, önmagához mérve iszonyatosan sokat fejlődött. Igaz…. sok mindenről mondunk le az évek során és a nagytesónak hamar fel kellett nőnie dolgokhoz . Hazudnék, ha azt írnám, nem jut eszembe mi lett volna ha …., de ha mindig ezen gondolkodnék, tönkre menne minden, amit eddig elértünk. Nem elfogadni kell a helyzetet, hanem meg tanulni együtt élni vele. Én azt érzem Barnus a lehető legjobb helyre született, mert sok mindenre megtanított bennünket és tudom, mindig számíthat ránk. Nem tudom, az életünk milyen lesz később, de azt gondolom minden egyes napért hálás lehetek. Minden apró dolognak örülünk, amit kapunk Barnustól. Emlékszem, az első mosolyt 9 hónapos korában adta nekünk. Igaz, még nem tud önállóan menni, ülni, enni és beszélni, de ért minket, ami nagy dolog, mert így tanítható. Szóval minden szülőnek azt üzenem, ha elfogadja, nem szabad feladni bármennyire is nehéz küzdeni kell és mindent meg kell próbálni hiszen Barnusnak is 1-2 órát adtak csupán és ma holnap betölti a 4. életévét. Igaz beteg, sérült, de imádni való kiskrapek és érzem, hogy imád minket mint ahogy mi is őt.

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06