"Kérem, ön MINDENT rosszul csinál!" - avagy: ADHD-s gyerekekkel az élet

"ADHD-s a gyerek? Nos, mi sem egyszerűbb ennél, puszta nevelési hibáról van szó, ADHD nemlétező betegség. Változtasd meg a hozzáállásod, benned van a hiba!" Azt hiszem, mind hallottuk már, akik hasonló cipőben járunk. A világ azon része, akiknek nincs (vagy enyhébb esete van csak), mindig készen áll arra, hogy jól megmondja azoknak, akiknél nehezebb a küzdelem. Ezer és ezer cikk és könyv létezik, amiből kiderül, hogy nem is létezik, a gyógyszeripar összeesküvésének eredménye csupán. Esetleg, az engedékenyebbek szerint, létezik, de neveléssel megoldható. Ha mégsem, akkor is a szülő hibája az egész, miért hagyta, hogy oltásokat kapjon. Vagy hogy feldolgozott ételt egyen. Teszemazt (jajj, Úristen!) cukrot is, alkalomadtán. Vagy még ez sem kell hozzá, nem paleo étrend van otthon? Esetleg Paracetamolt fogyasztott a terhesség alatt? Hát akkor miért csodálkozunk???

Szeretném első körben elmesélni, hogy mi is az ADHD. Ez egy anyagcserezavar, ami hasonlóan a cukorbetegséghez, ahol az inzulinszint nem megfelelő, szintén egy bizonyos anyag túl alacsony szintjének következménye. Az ADHD-s személy dopaminszintje jóval alacsonyabb a normálisnál (vagy túl ingadozó).

Ahogy egy cikkben Dr. Csiky Miklós gyermekpszichiáter remekül leírja, ennek az alábbiak a következményei:

 

"A dopamin számos feladatot lát el az emberi szervezetben, az egyik legjelentősebb ezek közül az agyi információtovábbítás. A vegyület részt vesz a jelátviteli folyamatokban is, például tanulás során, akaratlagos mozgáskor és koncentráláskor. A dopamin legismertebb funkciója azonban a jutalom, illetve a pozitív megerősítések során érhető tetten: az agy egyes területein ez a vegyület szabadul fel étkezés hatására, szex közben vagy kábítószer-használat során. Bár a dopamint az eddigi kutatások nem azonosították egyértelműen az öröm vagy az eufória érzetével, szerepe mégis fontos a pozitív cselekedetek megerősítésében.

Az alacsony vagy ingadozó dopaminszint ezeket az érzéseket nagyban befolyásolja, és ez a kicsi egész életére kihat. A meg nem értettség, a meg nem felelés érzése, az állandóan érkező negatív visszajelzések alacsony önértékeléshez vezetnek, mindez kezeletlenül nagy veszélyt jelent az ADHD-s gyermek számára: a későbbiekben fiatalkori depressziót, droghasználatot és más függőséget válthat ki, nemegyszer agresszivitáshoz vagy öngyilkossági hajlamhoz is vezethet."

Az ismerőseim mérhetően nagy hányada osztotta már meg Máté Gábor könyvét például, ami összefoglalva erről szól: csak a szülői attitűdöt kell megváltoztatni, és kész is, meggyógyul! Ha mégsem, akkor a hiba az ön készülékében keresendő, semmiképp nem a gyerek szorul "gyógyításra". (Természetesen túlzok most kicsit, sok jó ötlet van a könyvben, és a szülői hozzáállás is nagyon fontos, hogy megfelelő legyen, de korántsem húzható mindenkire, hogy ettől minden rendben lesz.)

Minden csodamódszer esetében van két igen nagy hiányosság, ami miatt a módszer a legtöbb esetben sajnálatos módon nem működik: az első, hogy az adott gyerek környezetéből kizárólag csak a szülőket veszi figyelembe (esetleg még a nagyon szűk környezetet), a második pedig a genetika, amit nemes egyszerűséggel elhanyagol, amikor az állapot kialakulása mögötti okokat keresi.

A szülői attitűdön kívül (ami mellesleg nem változtatható meg pikk-pakk) az egész társadalom, iskola, boltieladó, szomszédnéni, stb. hozzáállását is meg kellene változtatni ahhoz, hogy a gyerek ne akarjon már 18 évesen a folyamatos kívülállóság miatt öngyilkos lenni. Sok esetben hiába fogadja el a szülő, hogy a gyereke más, hiába hagyja rohangászni, fáramászni, gyereknek lenni, már a játszótéren záporozni fognak a fejére a megjegyzések, hogy igazán megnevelhetné már Józsikát, hát nem látja, hogy átgázolt Lujzika homokvárán? (És a legtöbb esetben még azt se mondhatja, hogy nincs igaza Lujzikáéknak.) Hiába a szülői elfogadás, ha az iskolában emellett mindenből kiszorul, naponta viszi haza az intőt, írja le tornaóra helyett (!!! a mozgás növeli meg a hiperaktív gyerekben a másra figyelés képességét) százszor, hogy nem hintázok a székemmel órán, nem zavarom a tanítást lábdobogással, nem rajzolgatok virágokat nyelvtanórán figyelés helyett. (Arról nem is beszélve, hogy amíg nincs a tanári oldalon elfogadás, addig a szülő magára veszi kritikaként az összes iskolai konfliktust is és ő maga is tönkremegy bele - boldogtalan szülő pedig ugye alapesetben sem tud boldog gyerekeket nevelni.)

Lehet, hogy egy alternatív valóságban, ahol mindenki megértő és kötél idegzettel rendelkezik, valóban nem lenne szükség arra, hogy "meggyógyítsuk" ezeket a gyerekeket, de a való világban nem ez a helyzet. Lehet szélmalomharcot vívni, a legelfogadóbb szülőnek lenni, megértő tág környezet nélkül ez mit sem fog érni.

Lehet próbálkozni mindenféle étrenddel is természetesen. Teljesen biztos vagyok benne, hogy vannak olyan étrendek, amikkel több nagyságrendben lehet RONTANI az adott helyzeten, el tudom például képzelni, hogy aki merőkanállal tolja az ételszínezéket, gumimacival eszik teszkókekszet reggelire és leönti kólával, az nem tesz a gyerekének szívességet. Viszont aki örökölte ezt az anyagcserezavart, az nem fog meggyógyulni attól, hogy mostantól paleo étrenden és omega zsírsavakon fog élni (viszont bezsebelhetünk napi pár dührohammal többet, amiért nemszeretem ételt akarunk belenyomni, főleg, ha nem vagyunk kifejezett főzőzsenik és időnk sincs rá). Viszont hogy kipróbál-e ilyen-olyan étrendet, az is kizárólag a szülőre tartozik, neki kell mérlegelnie, hogy bírja-e a többletenergiájából.

Van ugye pár olyan szer, ami emeli és szabályozza az agy dopaminszintjét. Mint minden gyógyszer, nem veszélytelen a használata, nem lehet csak úgy, hóbortból kipróbálni. Ahol indokolt, ahol csupán ennyin múlik, hogy valaki be tudjon illeszkedni az (általa megváltoztathatatlan) társadalomba, ott is egyedül és kizárólag a szülő tud felelősen dönteni, hogy mivel teszi a legjobbat, ő tudja mérlegelni az előnyöket, hátrányokat, hatást, mellékhatást. Nem segít neki semmiféle okoskodó összeesküvéselmélet a gyógyszeriparról, ahogy egy cukorbetegnek sem szokás a szemére vetni, hogy inzulint szúr, hiszen csak a gyógyszeripar zsebét tömi vele, próbáljon meg inkább vizen és salátán élni. (Hogy tovább vigyem a párhuzamot, cukorbetegből is van természetesen olyan, akinek elég diétát tartania, ahogy ADHD-sból is van enyhébb eset, akinél szükségtelen komoly gyógyszereket bevetni. Csak ezt nem egy kívülálló fogja megmondani, hanem a gyermekért felelős szülő és az orvosa.)

Valahogy azt kéne már végre megérteni, hogy nincs recept, nincs csodamódszer. Egyszerűen nincs, nem csak a környezet miatt, a gyerekek különbözősége miatt sem. És amelyik könyv azt állítja, hogy van, az hatalmasat csúsztat.

 

U.i. Amint bizonyára észrevettétek, e cikk arról nem szól, hogy hány gyereket diagnosztizálnak ADHD-val tévesen, vagy hányan kapnak megfelelő előzetes vizsgálatok nélkül gyógyszert. Itt kizárólag arról beszélek, amikor már adott egy sziklaszilárd diagnózis, hosszú tesztelés után, a környezet mégis mindig jobban tud mindent.

U.u.i. Mindemellett fontos, hogy ezek a gyerekek nem predesztináltak semmi rosszra. Einstein sem bírta az iskolai kötöttségeket, Jim Carrey, Michael Phelps, Justin Timberlake, Walt Disney és még sorolhatnám a végtelenségik mind vitték valamire. Ha hagyják őket kiteljesedni a számukra legmegfelelőbb úton, akár gyógyszerrel, akár diétával, akár fejen állva, akár másképp.

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06