fbpx

Támogassa adója 1%-val a Koraszülöttekért Országos Egyesületet | Adószámunk: 18283114-1-06

A Segítsütiről

A Segítsüti keretében tavasszal internetes sütiárverés eredményeként összesen 1,9 millió forinttal tudtuk megsegíteni két kórház koraszülött osztályát.

A Segítsüti keretében tavasszal internetes sütiárverés eredményeként összesen 1,9 millió forinttal tudtuk megsegíteni két kórház koraszülött osztályát.

Az eredeti ötlet 2009-ben jött, februárban, amikor főzés közben egyszer csak eszembe jutott, hogy első alkalommal leszek „a lánc másik, kissé kialvatlanabbik végén” érintett anyák napján. Korábban is csináltam már kisebb segítő szándékú akciókat, de most valami nagyobb szabásút szerettem volna szervezni. Megkerestem 25 gasztrobloggert, hogy vállalják el egy tepsi sütemény, keksz sütését az ünnepnap alkalmából, amit a kedves olvasóközönség valamely támogató tagja megvehet. Mindenki benne volt, sokan tettek hozzá még az alapötlethez, például Lila Füge javaslatára fordult át az ötlet arra, hogy ne fix összegért legyenek a sütik, hanem legyen licit, 1000 Ft-os kikiáltási árról. És ennek köszönhetően sokkal nagyobb támogatást tudtunk összegyűjteni a Lea Anyaotthon rászoruló anyuka és gyermek lakóinak. Olyan bloggereket résztvevőnek választottam teljesen szubjektív alapon, akiket akkor szerettem olvasni, anyukák is voltak egyben, hogy legyen még egy kapocs az anyák napjával, és a logisztika miatt Magyarországon éltek. Akkor még nem kb. 600 gasztroblog volt, mint most, hanem jóval kevesebb, jobban is „ismerték” egymás tevékenységét a gasztrobloggerek. A tavalyi cél egy véletlen internetes keresés folytán jött szembe, belebotlottam a Lea Alapítvány honlapjába, és az tetszett meg benne elsősorban, hogy jelezték, tárgyadományokat is elfogadnak az anyaotthonuk számára. Sajnos a pénzadományoktól nagyon elveszi az ember kedvét, amikor azt olvassa, hogy sokszor azok nagy százaléka nem a támogatottakhoz kerül, hanem működési költségekre fordítják. Felvettük a kapcsolatot az anyaotthonnal, akik örömmel fogadták, hogy tárgyadományokkal segítjük őket, egyeztettük, mire van szükségük, a licitből befolyt pénzből mi vettük meg ezeket, a számlákat pedig feltettük az oldalunkra, hogy mindenki lássa, mire költöttük a támogatást. Egy fillér működési költség nélkül.

Az ötlet, hogy idén a koraszülötteket támogassuk, már tavaly felmerült. Személyesen nem vagyok érintett, de nagyon sok helyen szembefutottam velük a neten, ismerősök érintettek voltak, és nagyon meglepett, milyen nagy az arányuk (8-10%) az újszülöttek körében. Ezen kívül a kis súlyú és/vagy koraszülött babákat ingyenes használatra ruhacsomagokkal támogató Manócsomag Közcélú Alapítvány képviselője, Vaczkóné Kovács Orsolya a csapat tagja és egyik fő motorja, szervezője, az ő szerepe is nagyon fontos volt. Idén is a tavalyi csapatot kerestem meg, hogy van-e kedvük folytatni, valamint különböző okok miatt pár újoncunk is lett: egy gasztroblogger apukát is be akartam vonni a csapatba – hiszen a koraszülötteknek édesapjuk is van, míg az anyaotthonnál ugye csak édesanyák érintettek -, valamint egy koraszülött kisfiú édesanyját, nesztelen csiga luciát, aki nem gasztroblogger, de nagyon olvasott blogger. Most már nem bírtam ki én se, és – bár külföldön élek – bekéredzkedtem anyósom konyhájába, és sütöttem, úgyhogy összesen 27 sütire lehetett licitálni.

A kórházi koraszülött osztályok közül nagyon nehéz volt közülük választani, úgyhogy ehhez a Koraszülött.com segítségét kértük. Zsuzsi több kórházat is említett, mint ahol elkél a segítség, ezek közül egy vidékit (a miskolcit) és egy budapestit (a Péterfyt) választottunk, hogy ne aprózódjon túlságosan sokfelé a támogatás, érdemi lehessen. Felvettük velük is a kapcsolatot, és akár a tavalyi támogatottnál, őket is az általuk kért tárgyadományok beszerzésével támogatjuk, ugyanúgy a honlapra feltett számlákkal folyamatosan „elszámolva” az adományozók felé. A végösszegnek összejött 1,9 millió forintból most már csak 170.000 Ft elköltése van hátra, éppen az osztályok visszajelzésére várunk, hogy mire van még szükségük.

A fő tapasztalatunk az akcióról az, hogy az emberek egyfelől borzasztóan segítőkészek, másfelől ki vannak éhezve a jóra, mind ötlet szintjén, mind pedig úgy, hogy azt lássák, a támogatást tényleg a rászoruló kapja, hogy folyamatosan visszajelzéseket kapjanak arról, konkrétan mit veszünk a pénzből, mikor kapja meg a tárgyadományt a szervezet, szóval kulcsfontosságú az átláthatóság és az elszámolás az egész akcióban. Kaptunk jelentős médiatámogatást, kreatív bloggerek kezük munkájával segítették a Péterfy mamaszobáinak és rooming-in szobáinak otthonosabbá tételét, és több cég is első megkeresésre mellénk állt, nekik hála egyes eszközöket jelentős kedvezménnyel tudtunk beszerezni. Nagyon kellemes meglepetés volt az idei végösszeg (a tavalyinak effektíve a duplája), amely nagyon sikeres sütilicitekből (volt süti, amiért 100.000 Ft-ot kaptunk!), a recepteket összegyűjtő Segítfüzetek árából, valamint az egyéb támogatásokból jött össze. Eredetileg azt hittük, elsősorban fogyó használati cikkek (pelenka, törlőkendő, stb.) beszerzésére lesz lehetőségünk, de végül bútorok, csecsemőtolókocsik és egyéb tételek között a Péterfynek bilirubin szintmérő szettet és a miskolciaknak nagyon hiányzó, közel félmillió forintos értékű infúziós pumpákat is venni tudtunk. Remélhetőleg ezek az eszközök sokáig segítik a koraszülött babák ellátását.

megosztás:

Facebook
Pinterest
LinkedIn
további

Ajánlott írások

ARCKÉPCSARNOK

Meséljenek ők, akik nekünk ott az út elején a legtöbbet segítenek.