Levél a koraszülött babádtól

Kedves Család és Barátok,

Olyan izgatott vagyok, hogy végre elmondhatom, hogy utazásom végére értem, hazamehetek! Sok akadályt győztem le ezen az úton és napról-napra egyre erősebb vagyok. Anyu és Apu nem tudják eléggé megköszönni a tőletek kapott sok-sok támogatást, megértést, szeretetet. Sokatok annyi mindent tett értünk eddig és őszintén értékelünk minden segítséget, támogatást, törődést és imát.

Most hogy végre hazakerülhetek, kérlek továbbra is a segítésetek növekedésem során. Emlékezzetek arra, hogy még mindig pici vagyok és noha már nem vagyok kórházban, továbbra is különleges igényeim vannak, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy túl korán születtem meg.

Az immunrendszerem még nem fejlődött ki teljesen, ezért fontos, hogy ha betegnek érzitek magatokat, ne látogassatok meg! Ha csak egy egyszerű megfázásról is van szó, kérlek maradjatok otthon! Tudom, hogy szeretnétek megismerni engem és én is szeretnélek titeket megismerni, de én még egy sima megfázástól is komoly beteg lehetek. Amikor eljöttök hozzám látogatóba, a szüleim megkérnek majd, hogy a bejáratnál vegyétek le a cipőt és mossatok kezet. Anyunak és Apunak van egy nagy flakon kézfertőtlenítője, ne felejtsetek el belőle spriccelni a kezetekre mielőtt hozzám értek vagy felvesztek.

A légzőszerveim is gyengék még. Ezért kérlek, ha eljöttök meglátogatni, ne fújjátok be magatokat erősen kölnivel illetve parfümmel. Ha dohányoztok, kérlek cseréljetek ruhát és mellőzzétek a dohányzást a látogatásom előtt. A tüdőm nagyon érzékeny, nem bírom elviselni a máson érzett dohányszagot sem.

Kérdezzétek meg Anyut és Aput mikor lenne a legalkalmasabb a látogatás és figyeljetek a hosszúságára. Mivel az idegrendszerem még ismerkedik az új világgal, könnyen túl stimulálódom. A kórházi PIC (koraszülött intenzív) osztályon egy meleg, sötét és többségében csendes helyen feküdtem. Sokat aludtam amíg a kórházban voltam, de még most is sok alvásra és pihenésre van szükségem. Ha épp elalszom, mikor jöttök látogatni, ne ébresszetek fel. Minden energiára szükségem van az evéshez, a növekedéshez, erősödéshez. A túl sok inger hátráltat. Kérlek, értsétek meg ezt és tartsátok tiszteletben, hogy térre van szükségem.

Ezzel a levéllel nem akarunk senkit sem megbántani vagy megsérteni, egyszerűen csak meg akarjuk mutatni, hogy noha már otthon vagyok, még mindig egy koraszülött baba vagyok és több időre van szükségem, hogy megnőjek és meghízzak.

Köszönöm, hogy megértitek és tiszteletben tartjátok szüleim döntését annak érdekében, hogy boldog és egészséges legyek. Életük egyik legnagyobb kihívásán vannak túl és most végre otthon vagyunk mindannyian, épen és egészségesen. Irtó izgatott vagyok, hogy találkozni akartok velem és már én is alig várom, hogy én is az életek része lehessek.

Forrás: peekabooicu.net

Foto : Földvári Nagy Zsuzsi

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06