Ő szintén Őszintén

- Mikor és mekkora súllyal született a gyermeked, Fruzsi?

- 2008. márciusban, 730 grammal, a 25. héten

- Meddig ápolták őt intenzív osztályon?

- 1 évig + 3 és fél hónap bónusz.

- Hogyan viselted ezt az időszakot?

- Nagyon hullámzóan. A teljes kétségbeesés és az új lendületet kapás váltották egymást, úgy, ahogy Jancsi állapota diktálta. De valahogy az elején, az első pár hét után, amikor rájöttem, hogy az orvosok sem tudhatják, mi lesz, úgy döntöttem, hogy bízom benne és hiszek abban, hogy hazajön. Ez volt mindig a fejemben, hogy jöjjön haza és legyen boldog. Ha valami nagy zuhanás volt az állapotában, akkor mi is zuhantunk, de igyekeztünk mielőbb megtalálni az apró, általában csak nekünk észrevehető jeleket, amik arra vallottak, hogy megint kifelé mászik a gödörből. Mindazonáltal végigszorongtam nyilván az egész időszakot, de közben működtem és még nevetni is tudtam, ha úgy adódott... Amikor már nagyjából sínen volt, csak várni kellett valami újabb mérföldkőre, olyankor egész normálisan éreztük magunkat, nyilván csak relatíve, de az ember egészen meg tudja szokni, akár azt is, hogy gyakorlatilag másfél évig félig egy kórházban lakik. Azt mondtam magamnak, hogy nem vagyok hajlandó nap mind nap nyomorultul érezni magam, noha objektíve minden okom meg lenne rá, így hát nem is éreztük magunkat nyomorultul. Nem akartuk és kész.

- Küzdöttetek-e valamilyen szövődménnyel a koraszülésből adódóan?

- Az összessel. Botallo nem zárult, IV-es agyvérzés, shunt, millió fertőzés, NEC, stóma, 7 hónap lélegeztető, 2-2és fél év oxigén, 3 év tracheotómia, PEG, súlyos, halmozott sérültség.

- Hazatérés után mikor fogalmazódott meg benned, hogy kistestvért szeretnél?

- Elég hamar, 3 hónap talán.

- Hogyan telt az új várandósságod időszaka? (félelmek, problémák, stb.)

- Először is eldöntöttem, hogy minden rendben lesz és bent marad, akkor még nem tudtuk, hogy mi volt az előző koraszülés oka, és reméltük, hogy semmi ismétlődő. Egy régi havernő nőgyógyászt választottam, mert azt éreztem, hogy nekem a legfontosabb, hogy közvetlen, támogató és bizakodó legyen az orvosom, ne komolykodjon és ne rémisztgessen, pontosan ismerem a kockázatokat, nem akartam őket újra meghallgatni. A Sote II-n dolgozott, így afelől is biztos lehettem, hogy nem én vagyok az első ex-koraszülő, aki odakeveredik. Sőt, a korábbi koraszülésem körülményeiből arra gyanakodtak, hogy esetleg gyenge a méhszájam és idő előtt kinyílik belülről, ezért kb. a 16. héttől kéthetente jártam, és mindig ellenőrizték hüvelyi ultrahanggal is, hogy mi újság. Aztán a 21. hét táján látszott, hogy kezd nyílni, akkor gyorsan bevarrták a méhszájam, addig kértem, hogy ne, amíg nem volt biztos, hogy ez a gond, mert nem akartam felesleges kockázatot, de amint kiderült, hogy nyílik, rögtön mentem készséggel a tű alá. A terhesség alatt a 16. héttől egyáltalán nem emelhettem, ez a Jancsi tornáztatása szempontjából elég nehéz ügy volt, de le a kalappal a családom előtt, mert soha egy percre nem hagytak egyedül, mindig volt, aki emelgette nekem a Jancsit. A 22. héttől pedig feküdtem is, noha a kifejezett orvosi utasítás csak egy hét szigorú fekvés volt, a többi időben csak sok pihenés volt a dolgom, de nyilvánvalóan be voltam rezelve, így túlteljesítettem. Ez alatt is haptákban állt a család, és segítettek mindenben. Sokszor aggódtam, hogy most miért kemény itt a hasam, miért szúr ott, miért fáj amott, de valahogy ezek mindig elmúltak, és akkor újra megnyugodtam. Megint csak az volt, hogy szorongtam, de működtem, nem voltam ideges meg ilyenek, igyekeztem a Jancsi életét fekve - utasítások által - menedzselni és ez azért figyelemelterelésnek sem volt rossz. A 30. hét környékén pedig már eléggé felbátorodtam, és onnantól nem feküdtem, csak pihentem, ha úgy éreztem.

- Most a harmadik terhességemnél megint új orvosom van, mert a régi világgá ment. De ezt az orvost ő ajánlotta, ő is fiatal, laza és nem ijesztget, viszont ha aggodalmaim vannak, megkeresi az alkalmat, hogy megvizsgáljon. Most kezdem a 25. hetet és elvileg nagyon kéne izgulnom, és azt hittem, hogy ilyenkorra vigyázzban fogok feküdni a rémülettől, de úgy fest, hogy csukva a méhszájam, nem is rövidült a méhnyak, gyakorlatilag minden olyan, mint egy átlagos terhesnél. Nem emelek, de nem is fekszem, napi pár órát pihenek napközben, de most már két gyerek van és családi segítség ide vagy oda, több a dolgunk és kimaradni sem akarok a fiúk életéből azért, mert fekszem. Ha bármi gond lenne, feküdnék, de nincs, kopp-kopp és nyugodt is vagyok aránylag. Nem maradéktalanul, de a bizalmam még nagyobb abban, hogy nem lesz baj. Persze babonás vagyok, és ha leírok egy ilyet, azt se tudom, mit csináljak, hogy nehogy ezzel elrontsam, amiből látszik, hogy a lelkibékém ezügyben sose lesz tökéletes. Most van, aki segít nekem lelkileg is, a Jancsi gyógytornásza, aki egy csoda lelkű, szerintem varázskezű terapeuta, és a babaváráshoz és a születéshez is nagyon ért, kaptam tőle varázsbogyókat, gyógyérintéseket, jó szavakat, és lám, csukva van a méhszájam. Maradjon is csukva!

- Hogy élted meg a szülést?

- Császár volt, bár magától indult, de a hosszanti heg miatt nem szülhettem, szóval az egész olyan hirtelen és simán ment, kicsit aggódva, hogy nehogy valami újfajta komplikációval örvendeztessen meg az élet, de azért inkább rácsodálkozva arra, hogy ezt így is lehet... Amikor korábban elképzeltem, mindig nagyon euforikusnak gondoltam, de annál kevésbé volt az. Sírtam örömömben és megkönnyebbültem, és közben sírtam azért is, hogy a Jancsinak ez miért nem adatott meg, és nekem akkor vele, szóval sokmindent el is sirattam, és volt bennem egy igazi győzelem-érzés is, aztán meg a hülye császár seb miatti testi szenvedés visszarántott a földre. Szóval nem csak a Miskáról szólt az egész, hanem a Jancsi miatti fájdalom is előjött megint, ezért vegyes volt, de alapjában véve csodálatos.

- Időre érkezett-e a kistestvér?

- 37 hét 2 nap, 2 és fél kiló, tudta, hogy mi a koraszülött határ, azt átlépte, és jött.

- A lelkiállapotodon javított-e a testvér vállalása?

- Rengeteget! Kezdetnek az volt a fő eredmény, hogy többé nem utáltam a terheseket, a kismamákat, a kisbabákat, a kisgyerekeket, mert végre nekem is sikerült zöldágra vergődnöm a témában. Nekem is lett egy sima kisbabám, akivel mindennapi apróságokkal kell csak foglalkozni. Aztán visszacsatolt a való világ való emberei közé és a világ is könnyebben közelített felénk. Sokkal könnyebben és lazábban kezelem, hogy a Jancsi másmilyen, addig sem volt ezzel látszólag gondom, mentünk mindenfelé, hátunkon az oxigénpalackkal, és nem néztem, ki mit gondol. De ezután már tényleg nem is érdekelt, hogy másoknak miért könnyebb vagy simább, így tudtam elfogadni, hogy ez az egész megtörtént, hogy lett a Miska is. Lazább is lettem, nem gyötröm annyit a Jancsit terápiákkal, ő is kinyílt a világra, mert lett egy kis lény ott mellette, aki érdekelte és én sem tudtam egyfolytában lesni minden kívánságát, noha azért igyekeztem, szóval kénytelen is volt nyitni. Mindenkinek jót tett, az egész családnak, a Jancsinak, és a Miska se tűnik panaszosnak, hogy a világra jött, jól van nagyon a bőrében.

- Te mit ajánlasz a sorstársaknak ebben a témában?

- Én ajánlok kistestvért mindenképp, de leginkább, ha mindenki őszintén és bizalommal mer nekivágni. Az kezdetnek elég jó. Nyilván érdemes utánajárni, hogy mi lehetett az oka a korábbi koraszülésnek és úgy nekiindulni, hogy tudja már, hova kell fókuszálni, hogy megelőzzék az újabb bajt. Aztán persze izgulni fog és szorongani, és nem lesz soha többé felhőtlen a terhessége, mintha mi sem történt volna, de ha már belevágott, igyekezzen elhinni, hogy nem lesz baj, megoldják ők a babával. Vigyázzon, pihenjen, válasszon szuper orvost, és keressen meg mindent és mindenkit, aki, ami támogatni tudja, mert 9 hónap hosszú idő és az alatt lesznek rossz pillanatok. Bízni is kell a sorsban, hogy nem hülyéskedik velünk kétszer, de résen is kell lenni, hogy a ’nem történhet meg még egyszer’ heve miatt ne bízzuk el magunkat annyira, hogy nem figyelünk eléggé, de nagyon megéri! Akárhogy is keveredett ki az előző baba a koraszülöttségéből, egy testvérrel csak jól járhat ő is és a családja is.

--------------------------------------------------------------------------------

- Mikor és mekkora súllyal született a gyermeked, Niki?

- 2009. aug. 17-én (nov. 17 helyett) a 26+6. héten született (spontán hüvelyi úton) Lóri 1080 grammal és 37 centivel.

- Meddig ápolták őt intenzív osztályon?

- 65 napot volt kórházban (Bécsben és Eisenstadtban-utóbbi KH-ban nem PIC-en, csak "sima"koraosztályon).

- Hogyan viselted ezt az időszakot?

- Relatíve jól viseltem, de voltak csúnya mélypontok (a rossz híreknél, az állapotromlásoknál), sokszor sírtam végig a vonatutat oda is-vissza is. Itthon nem mertem? Nem akartam, nem tudtam sírni... de nagyrészt ott Nála jól voltam, szinte boldog, hogy Vele lehetek. Mindenkihez minden nap odament egy pszichiáter beszélgetni, vagy csak felajánlotta a segítségét (én sajnos akkor nem kértem belőle-ma már bánom...) Kenguru-módszer volt már a 2. naptól. Bent lehettünk mindig, a vizsgálatok alatt is. Még akkor sem küldtek ki, mikor Lórit 1 hós korában vissza kellett hozni, bár nem gondolom, hogy arra lett volna idejük, hogy.kiküldjenek. Na, az szörnyű volt! 2. naptól pelenkázhattunk, krémezhettünk, fürdethettünk. Az elején még csak az inkuban volt kis mosdatás. Amig ellátták vagy bökték, addig én tarthattam egy cukros vattapálcát a kis szájában és nyugtatgathattam. Összességében kitűnő ellátást kapott/tunk, de megviselt idegileg.

- Küzdöttetek-e valamilyen szövődménnyel a koraszülésből adódóan?

- Feszes és laza is volt (Dévény), a nyitott Botallo 7 hósan záródott és az evéssel is voltak gondok, nehezen evett, keveset és azt is szinte minden étkezés után kihányta (sugárban). Reflux? Most is alacsony és sovány, más baja nincs! (iskolás korban tanulási nehézség lesz esetleg? -remélem, nem!)

- Hazatérés után mikor fogalmazódott meg benned, hogy kistestvért szeretnél?

- Nem terveztünk több babát! Egyáltalán nem akartam, féltem a lehetséges koraszüléstől. (Nem féltem, rettegtem). Becsúszott (ha fogalmazhatok ilyen csúnyán), nehezen indult a második terhesség.

- Hogyan telt az új várandósságod időszaka? (félelmek, problémák, stb.)

- Féltem végig, bizonytalan is voltam (párom nem akarta, az elején beszéltünk az abortuszról is, amit én egyáltalán nem akartam, de ott volt, hogy az Apuka igen....nem tudtam mi lesz, szeretni fogja-e? Elutasítja-e, ha korán jön, segít-e? Ilyenek miatt nem tudtam örülni a terhességnek. (26. héttől megrövidült cervix, fekvés kórházban, itthon kórházban, végére magas vérnyomás).

- Hogy élted meg a szülést?

- Nagyon gyors volt (fél óra alatt megvolt a tényleges szülés), nem voltak fájások -már egy hete a kórházban voltam és elment a nyákdugóm. Megvizsgáltak és ekkor már 9 centire nyitva voltam, ott volt a feje Misunak. Betoltak a szülőszobára és fél óra múlva megvolt Misuka. Egyedül voltam, nem ért oda senki időben (a szülésznőbe kapaszkodtam, el nem engedtem), egy másik szülésznő segített meg a doki. A koradokik sem értek oda időben, nekem úgy tűnt, hogy Misu percekig feküdt a lábamnál (legalább rám tehették volna addig, míg oda érnek), de nem tudom mennyi volt a tényleges idő… Más "dimenzióban" voltam, nagyon fájt és nagyon féltettem Misut.

- Időre érkezett-e a kistestvér?

- A 32+0 héten született, 7/8/9-es Apgarral. (érdekes, Lórié jobb volt)

- Lelkiállapotodon javított-e a testvér vállalása?

- Nem javított, még kesze-kusza minden. Úgy érzem, nem szeretem annyira Misut, mint Lórit. Ez nagyon rossz! Tudatosan gögicsélek neki, nem magától jön, mint Lórinál, nincs rá annyi időm, nem mosolygok annyit rá, lehet, ezért nem mosolyog, még csak épp hogy elkezdte. Nagyon sajnálom szegényt... ez rossz.

- Te mit ajánlasz a sorstársaknak ebben a témában?

- Beszéljenek sokat és őszintén MINDENRŐL, a rossz érzésekről is! (Mert ezeket most csak neked írtam le, még senkinek nem mertem beszélni erről és most is bőgök, mert szemétnek érzem magam.) Nem tudom, mit ajánljak?!? Sok beszélgetést, talán…

-----------------------------------------------------------------------------

- Mikor és mekkora súllyal született a gyermeked, Ildi?

- 28+0 hétre, 1070 grammal (32 cm-rel).

- Meddig ápolták őt intenzív osztályon?

- Sote I. Női Klinikán: 4 hétig (2010. dec. 31.- 2011. jan. 27),

Péterfy-ben: 5 hétig (2011. jan. 2 - 2011. márc. 2)

- Hogyan viselted ezt az időszakot?

- Eléggé kettős lelkiállapotban: kifelé pozitívan, az elején még egyébként is türelmesebben, nyugodtabban, mert igazából még nem fogalmazódott meg bennem, hogy mi is történt, de aztán amikor átkerültünk a "hizlaldába", néha eltört a mécses, főleg éjszakánként, amikor már a mama-szobában laktam, és ott is aludtam. Akadt ott olyan nővér, aki beszólogatott és éjszakánként sokszor egyedül maradtam a gondjaimmal. Persze, mindig akadt, amelyikük vigasztalt, de amikor nem volt éppen senki velem itthonról, nehezen ment.

- Küzdöttetek-e valamilyen szövődménnyel a koraszülésből adódóan?

- Hál' Istennek, nem. Egyedül a kicsi mérete, ami megmaradt (2 éves és 9 kiló, kb. 80 cm). Szerencsére makkegészséges, náthán kívül, lekopogom, más baja még nem volt. Persze macerás volt állandóan kontrollokra járni, de szerencsére rugalmasak voltak a férjem főnökei, így tudott minket hordozgatni

- Hazatérés után mikor fogalmazódott meg benned, hogy kistestvért szeretnél?

- Az elején még úgy gondoltuk, hogy 2-3 év múlva, de most már úgy véljük, leghamarabb 5 év múlva (7 éves korában) szeretnénk kistesót.

- Te mit ajánlasz a sorstársaknak ebben a témában?

- Ezt mindenki maga kell, hogy eldöntse. Nincs jó recept! Sok függ az anyagiaktól, illetve nagyon számít, hogy mi miatt született korábban a baba, és mekkora ez a rizikófaktor a későbbi terhességekre kivetítve. Muszáj mérlegelni, hogy érdemes-e kockáztatni akár a te, akár a leendő gyereked életét, vagy inkább egy legyen, de azt tudd felnevelni tisztességesen, nem kockára téve esetleg az anyja életét. (Pláne, hogy ha jól tudom, már nincsen árvasági ellátás (?), és a családok nagy része hitelből vesz házat, autót, egy fizetésből pedig képtelenség ezeket a hiteleket nyögni). Nehéz kérdés. Én egyrészt anyagiak miatt nem szeretnék még testvért (lakáshitel, svájci frank alapú autóhitel), másrészt iszonyatosan nagy kópé a fiam, akire minden másodpercben oda kell figyelni, mert rosszaságon töri a fejét és ez rengeteg energiát emészt fel a kapcsolatunkból, az éjszakáinkból is. Hiába, hogy ritkán sír fel, de bizony előfordul. Nagyon szeretem a gyerekeket általában és őt pedig különösen imádom, de ha pszichikailag nézem a dolgot, szeretném még neki szentelni a figyelmemet, amennyire lehet, mert tudom, hogy még szüksége van rá, és nem áll készen egy testvérre. Főleg, hogy könnyen felébred a zajokra. Bölcsibe jár és imádja, de az más tészta, egy testvér hatalmas nagy változásés sokat számít a kapcsolat kialakításában, hogy mikor érkezik, mennyire érti a gyerek, hogy milyen változás fog vele történni. A fiam még nem elég önálló, nagyon sok mindent meg kell tanulnia, és ezért számít rám. Nem eszik egyedül, nem szobatiszta.

De, visszatérve az anyagiakra, talán még ha sok fölösleges pénzünk lenne, sem vállalnék még, mert hiába tudnék több segítséget igénybe venni (pl. bébiszitter), én nem szeretek másokra támaszkodni, jobb' szeretem magam (ill. a férjemmel) intézni a gyermekem körüli teendőket, de amikor két gyerek van, ott már előfordul, hogy az egyiket valakire rá kell bízni.

Még valami: mivel a 30. hétnél hamarabb született koraszülötteknél fokozottabb a disz-ekre való hajlam, ezért akkor szeretnék itthon maradni tanulni a fiammal (és a kistesóval gyed-en), amikor iskolába kerül, hogy ha szükség lesz rá, tudjam idejében fejleszteni. (Tanító vagyok.)

-----------------------------------------------------------------------------------

- Mikor és mekkora súllyal született a gyermeked, Viola?

- 26. héten születtek a kislányaink (természetes úton, valamiért nem császároztak meg, a mai napig "dühöngök" emiatt), Dórika 810g-mal, kistestvére halva (20. héten halt el).

- Meddig ápolták őt intenzív osztályon?

- 11 hétig.

- Hogyan viselted ezt az időszakot?

- Életem legnehezebb időszaka volt, azt hiszem, soha nem fogom kiheverni. Iszonyatos volt nap mint nap látni a kislányunk szenvedését. És sokáig aggódtunk az életéért is. Rettegve léptem minden alkalommal az inkubátorához, hogy mit fogok látni, és mit fog majd az orvos mondani. Még most (2 és fél év elteltével) is sírok, amikor rágondolok.

- Küzdöttetek-e valamilyen szövődménnyel a koraszülésből adódóan?

- Születést követő 3. napon masszív tüdővérzés, 3-4-es fokú agyvérzés mindkét odalon. BPD miatt 11 hétig volt lélegeztető gépen. Kétszer műtötték retinaleválás miatt a szemeit. Jelenleg epilepsziával küzdünk, az agyvérzésből kifolyólag vaknak mondható (talán fénylátása van), szellemi fogyatékos, mind a 4 végtagjára béna, szinte csak fekszik. Tulajdonképpen sok mindenben még egy 3 hónapos csecsemő szintjét sem éri el.

- Hazatérés után mikor fogalmazódott meg benned, hogy kistestvért szeretnél?

- Nem fogalmazódott meg bennünk ez a kérdés.

- Ha nem szeretnél újra várandós lenni, miért döntöttél-döntöttetek így?

- Igazából mi szerettünk volna kistestvért (az elején, amikor még azt hittük, hogy ha lassan is, de fog fejlődni Dórika), de most már nem tervezzük. Ha becsúszik, természetesen vállaljuk, de nincs tervben. A neurológus, gyógytornászok, pszichológus biztat, hogy szüljek még, de egyrészt félek, nehogy gond legyen megint a terhesség során, másrészt pedig most Dórika nagyon megsínylené, ha teherbe esnék. Nem vagyok már fiatal (33), nem sok időm van vacillálni ezen. Ha Dórikánk úgy felépülne, hogy könnyebb lenne az ellátása, nem lenne probléma, ha kimaradna pár hónap torna, fejlesztés (amire nem sok esély van), akkor 2-3 éven belül talán mégis rászánnánk magunkat. Nagyon fontos lenne most még, hogy fejlesztésekre, gyógytornára hordjuk, de ha esetleg megint veszélyeztetett terhes lennék, akkor ez lehetetlen lenne, ráadásul nem merném felvenni (már 11 kg-os, szinte magatehetelen testről van szó), nehogy idő előtt beinduljon a szülés. Nem tudnám ellátni sem. És Dórikának és nekem is nagyon hiányozna a testi közelség, nagyon szeret az ölünkben lenni, rajtunk elaludni. És hát a szülés után pár hónapig megintcsak szó sem lehetne utazásról. (Mi messze hordjuk Dórikát, mert Dorogon lakunk, Budakalászra, Szentendrére, Budapestre járunk, ez 40-40 km-t jelent minden alkalommal.)

- Mennyire volt nehéz ez a döntés?

- Nehéz az embernek feladni a vágyait, de a már megszületett kislányunk az első, most ő a fontos, az ő fejlődése, hogy ehhez minden segítséget meg tudjunk neki adni.

- Mit gondolsz idővel változhat-e ez az álláspontod?

- Nem is az idő, hanem a kislányunk fejlődése változtathatná meg.

- Te mit ajánlasz a sorstársaknak ebben a témában?

- Én azt az oldalt képviselem, hogy bármennyire is sérült a gyermek, ha már megszületett, ha már túlélte a megpróbáltatásokat, ha már az életünk része lett, akkor szülői kötelességünk megadni mindent a gyermekünknek, hogy boldog legyen. Nem mi, hanem a gyermek! Ezt mindenki maga tudja, hogy az ő esetükben hogyan lehetséges ez. Talán kistestvérrel, talán ha egyedüli gyermek marad. A legjobb kétségkívül az, ha van kistestvér, de ha - mint a mi esetünkben - háttérbe szorulna a sérült gyermek, akkor szerintem az a jó döntés, ha minden figyelem, szeretet az övé marad.

-----------------------------------------------------------------------------

- Mikor és mekkora súllyal született a gyermeked, Réka?

- 2010. július 2-án, 27. hétre, 32 cm-rel és 620 grammal.

- Meddig ápolták őt intenzív osztályon?

- Kereken 8 hétig intenzíven (Sote I. Női Klinika) és kereken 4 hétig még a Péterfyben „hizlaldában”.

- Hogyan viselted ezt az időszakot?

- Talán csak az érti és érzi át ezeket az érzéseket, akinek a gyermeke élet-halál között volt hetekig-hónapokig. Nincsen megfelelő kifejezésmód szerintem rá. Rettentő nehezen viseltem /-tük (férjem is), az idő visszafele haladt, a tehetetlenség, a várakozás egyszerűen idegtépő volt.

- Küzdöttetek-e valamilyen szövődménnyel a koraszülésből adódóan?

- Szerencsére nem, fél évig még gyakran jártunk szemészetre, a tüdeje, szíve, idegrendszere pedig rettentő fejletlen volt még 1,5 éven át.

- Hazatérés után mikor fogalmazódott meg benned, hogy kistestvért szeretnél?

- Még terhességem alatt kérdezgették, hogy ugye nem állunk meg egy gyereknél? Mivel eleve borzasztó volt a 7. héttől a 27. hétig az egész, tudtam, hogy több biztos nem lesz.

- Ha nem szeretnél újra várandós lenni, miért döntöttél-döntöttetek így?

- Az első terhességem is borzalmas volt, természetesen tudom, hogy a második lehet teljesen zökkenőmentes. Csakhogy eleve van egy öröklött trombózishajlamom, amit az első terhesség alatt is kezelni kellett (véralvadásgátló szúrása naponta). Ezen kívül, e terhességem után fél évvel lett egy pajzsmirigy-gyulladásom, ami olyan erőteljes volt, hogy maximális dózisú gyógyszeres kezelést igényelt, ami viszont mára teljesen felborította az egész anyagcserémet és hormonháztartásomat. Jelenleg 45 kg felesleggel küzdök, és most alig tudok csak a saját egészségemmel foglalkozni. (febr-ban megyek magánrendelőbe, ahol a hasonló esetekkel foglalkoznak). A hormonális problémák, pajzsmirigy-gondok pedig nem néhány hónapos kezelést vesznek igénybe, hanem egy életen át tartó kontrollt. 30 év felett (33,5 éves vagyok) pedig a korom is további kockázatot jelent.

- Mennyire volt nehéz ez a döntés?

- Nem volt nehéz, ugyanis: ha a saját egészségem nincs rendben, akkor sem a mostani gyermekem, sem a továbbiakat nem tudom ellátni-felnevelni.

- Mit gondolsz, idővel változhat-e ez az álláspontod?

- Biztosan nem – lásd fenti két választ.

- Te mit ajánlasz a sorstársaknak ebben a témában?

- Minden helyzet kicsit más, még a hasonlóságok ellenére is. Ott, ahol az első gyermek a koraszülött, és eleve legalább 2 gyermeket szerettek volna, érthető a vívódás. Talán ez a felállás a nehezebb, hiszen ha a 2. vagy a 3. gyermek lesz „csak” korababa, akkor elképzelhető, hogy több gyermeket nem is terveztek volna. Akik nagyon hezitálnak, vívódnak: elsődlegesen mérjék fel saját erőforrásaikat: apa és anya határait. Egészségi állapottól, a lakhelyen át akár az anyagi forrásaikat. Az anyagiakat csak ebből a szempontból tartom fontosnak: sok korababát fejlesztésekre kell vinni, akár 7-8 éves korukig, tehát az mind pénzt igényel. S nincs mindenkinek tartaléka, nagyszülői segítség stb.

Barátokra, szomszédokra stb. nem szabad hallgatni, hagyni magunkat befolyásolni, hisz nem ők élik a korababás életet, amely sok helyen igen megterhelő tud lenni, még ha csak néhány éven át tart is.

Amennyiben egészségi állapot befolyásolhatja a következő terhességet: genetikus, nőgyógyász, endokrinológus, hematológus konzultációt mindenképpen kérjen.

Sorstársakkal viszont mindenképp érdemes megosztani vívódásukat, mert ők legalább azonos helyzetben vannak, jobban átérzik a helyzetüket. Illetve olyan csoportos összejövetelek, amit szakember vezet: mentálhigiénés szakember, pszichológus, pszichiáter, esetleg tanatológus – hiszen lehet ikerterhességből /kettes és hármasnál/ adódó koraszülés, ahol egy v. két magzat elhalt, vagy születés után halt meg, és az életben maradt korababa az ő koraszülöttjük.

Végezetül pedig: pszichés támogatást igénybe venni, mégpedig két okból:

- A koraszüléssel járó traumát fel kell tudni dolgozni, meg kell tanulni együtt élni vele, de nem szabad a szülői aggódást, félelmet átragasztani a gyermekre, mert lelki sérült lesz, és betegségtudatossá válik. Ráadásul a következő, netán egészséges gyermekbe is beleültetik mindezt a viselkedésformát. A mentálhigiénés szakember, a klinikai pszichológus vagy a pszichiáter viszont tud ebben segíteni. Kitörölni nem tudjuk, én nem is kell a traumát, de fel kell tudni épülni belőle. Ha pedig már tovább tudnak lépni a szülők (fontos, hogy mindketten: apa és anya együttesen!!), akkor

- Jöhet a családbővítési terv: az első pontot azért is tartom fontosnak, mert akinek rossz tapasztalata van a terhességével és/vagy szülés (koraszülés) kapcsolatban, az a következőt /-ket/ is végigaggódja, mintegy negatív szuggesztiót plántálva az összes következő magzatára / terhességére.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Mikor és mekkora súllyal született a gyermeked, Mónika?

- 2012.04.17-én született, 1030 grammal és 37 cm-rel, a 28. geszt. héten.

- Meddig ápolták őt intenzív osztályon?

- Pontosan 7 hétig volt a koraszülött intenzíven.

- Hogyan viselted ezt az időszakot?

- Lelkileg teljesen kikészültem - sajnos ehhez nagyban hozzájárult az ápolók hozzáállása. A családom sokat segített leküzdeni a nehézségeket.

- Küzdöttetek-e valamilyen szövődménnyel a koraszülésből adódóan?

- Nem.

- Hazatérés után mikor fogalmazódott meg benned, hogy kistestvért szeretnél? - Ha nem szeretnél újra várandós lenni, miért döntöttél / döntöttetek így?

- Én 3-4 hónap elteltével már foglalkoztam a témával, mikor már "sínen voltunk", de a férjem nem szeretne többet ilyen tortúrát átélni, én pedig abban bízom, hogy nem is történik már meg ugyanez..! De úgy néz ki, egyelőre nem készülünk babázni..

- Mennyire volt nehéz ez a döntés? Mit gondolsz, idővel változhat-e ez az álláspontod?

- Nagyon meggondolandó! Az emlékek, küzdelmek idővel halványulnak. Nem mindegy, hogy egészséges-e a korababa, vagy visszamaradása lett, illetve, hogy közrejátszott-e ezen esemény bekövetkeztében olyan, amin lehetett volna változtatni. Mérlegelni kell mindent. Az elején derűlátóbb a szülő, később már, ha túl vannak a nehezén, akár változhat is az álláspontjuk. Nekünk szerencsére egészséges, életerős lánykánk született, nem derült ki szervi probléma és egyéb ok, hogy miért ilyen korán, (én csak gondolom, hogy sokat dolgoztam, nem volt elég a pihenés) és mivel gyönyörűen fejlődik, nincs szövődmény, elmaradás, ezért vagyok optimista e téren, hogy még egyszer ilyen nem következhet be.

- Te mit ajánlasz a sorstársaknak ebben a témában?

- Mérlegelni kell mindent, nem szabad egy emberi életről elhamarkodott döntést hozni! Csak azért ne szüljünk, hogy majd a következő egészséges lesz, ha már egyszer gond volt az egészséggel, nem szabad kockáztatni! Ha pedig sok tortúra után elértük, hogy egészségileg rendben lett a baba, minőségi életet élhet, akkor örüljünk ennek és érjük be testvér nélkül! Nem érdemes kockáztatni - szerintem!

-----------------------------------------------------------------------------------

- Mikor és mekkora súllyal született a gyermeked Angi?

- 2003.02.28-án, 26hét +5 napra, 800 grammal.

- Meddig ápolták őt intenzív osztályon?

- 3,5 hónapig

- Hogyan viselted ezt az időszakot?

- Nehezen. Szerencsére a férjem és a család támogatása sokat segített, ám jellemzően attól olyan nehéz ez, mert esély sincs arra, hogy uraljuk a helyzetet. Úgy érezzük, hogy nagyon keveset tehetünk. Én azokba a feladatokba kapaszkodtam, amit megtehettem a kicsiért. Fejtem az anyatejet szigorúan, kőbe vésve 3 óránként és napi kétszer látogattuk, ahol énekeltünk, meséltünk neki. Sokat segített még, hogy kerestünk sorstársakat, olyan kisgyerekek fejlődését követtük figyelemmel, akik túlélték ezt az időszakot, akik jól vannak. Ez sok-sok erőt és hitet adott.

- Küzdöttetek-e valamilyen szövődménnyel a koraszülésből adódóan?

- Virágnak van egy kisebb szívrendellenessége, amelyre kap gyógyszert és éves kontrollt igényel, tehát nem súlyos. A hosszú gépi lélegeztetéstől kialakult nála a BPD, mely a tüdő ridegségét jelenti, ennek a röntgen képen mai napig látszik a nyoma, ám szerencsére már teljesen tünetmentes. Korábban asztmás is volt Virág, de sosem volt súlyos szerencsére. Nagyon hipotón volt, azaz az izmai nagyon lazák voltak, melyet Dévény-módszerrel kezeltek másfél éves koráig. Ekkor tette meg első lépéseit.

- Hazatérés után mikor fogalmazódott meg benned, hogy kistestvért szeretnél?

- Talán még a hazatérés előtt megfogalmazódott:). Mihamarabb szerettünk volna kistestvért. Biztos voltam benne, teljesen biztos, hogy ezúttal nem lesz koraszülés. Hiszen műhiba következtében történt ez meg velünk, és tudtam, hogy ennek még egyszer nem szabad bekövetkeznie.

- Hogyan telt az új várandósságod időszaka? (félelmek, problémák, stb.)

- Hibátlan várandósság volt. Az időnként felmerült, a terhesség koraszüléssel összefüggő szakaszait mindig örömmel éltük túl (azaz 24.hét, már életképes... 26.hét, megértük Virág születési korát... 28.hét kifejlődött magzat, tüdő, túlélési esély remek, 32.hét, no, itt már igazán szusszantunk).

- Hogy élted meg a szülést?

- Sok visszatérő érzés taglózott le sajnos. Összességében jól, ám nem tudtam a fejemből kiverni a koraszülés élményét, összesen másfél év telt el a két szülés között. Harmadjára már nem volt ezzel igazán probléma.

- Időre érkezett-e a kistestvér?

- 40+5napra érkezett, 4020 grammal.

- Lelkiállapotodon javított-e a testvér vállalása?

- Abszolút javított, bár nem is a második gyermek, leginkább a harmadik.

- Te mit ajánlasz a sorstársaknak ebben a témában?

Nyilván függ a koraszülés okától a következő szülés kimenetelének kockázata. Pl. toxémia, HELLP-szindróma esetén fennáll a kockázat, ez egyéni mérlegelés kérdése... Ám a fertőzés pl. elkerülhető. Akinél ugyanakkora a koraszülés kockázata a következő szülésnél, mint bárki másnak, annak én bátorságot és erőt kívánok, hiszen csodálatos dolog megélni egy végighordott terhességet és egy érett újszülöttet 72 óra múlva hazavinni...

Minden résztvevőnek köszönöm a beszélgetést, az Ő szintén Őszintén cikksorozatot más témával folytatni fogjuk.

Földvári Nagy Zsuzsi

Vissza

Simple vásárlói tájékoztató Támogassa adója 1%-val a
Koraszülöttekért Országos Egyesületet

Adószámunk: 18283114-1-06